Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Keats, John: Az Őszhöz (To Autumn Magyar nyelven)

Keats, John portréja

To Autumn (Angol)


Season of mists and mellow fruitfulness,
Close bosom-friend of the maturing sun;
Conspiring with him how to load and bless
With fruit the vines that round the thatch-eves run;
To bend with apples the moss'd cottage trees,
And fill all fruit with ripeness to the core;
To swell the gourd, and plump the hazel shells
With a sweet kernel; to set budding more,
And still more, later flowers for the bees,
Until they think warm days will never cease,
For Summer has o'er-brimm'd their clammy cells.

Who hath not seen thee oft amid thy store?
Sometimes whoever seeks abroad may find
Thee sitting careless on a granary floor,
Thy hair soft-lifted by the winnowing wind;
Or on a half-reap'd furrow sound asleep,
Drows'd with the fume of poppies, while thy hook
Spares the next swath and all its twined flowers;
And sometimes like a gleaner thou dost keep
Steady thy laden head across a brook;
Or, by a cyder-press, with patient look,
Thou watchest the last oozings hours by hours.

Where are the songs of Spring? Ay, where are they?
Think not of them, thou hast thy music too,-
While barred clouds bloom the soft-dying day,
And touch the stubble-plains with rosy hue;
Then in a wailful choir the small gnats mourn
Among the river sallows, borne aloft
Or sinking as the light wind lives or dies;
And full-grown lambs loud bleat from hilly bourn;
Hedge-crickets sing; and now with treble soft
The red-breast whistles from a garden-croft;
And gathering swallows twitter in the skies.



Az Őszhöz (Magyar)

1

Évszak, párában, gyümölcsben gazdag,
Az érlelő nap kebelbarátja,
Kéz a kézben, és áldva ők adnak
Szőlőt nádtetőt ölelő ágra;
Mohos ágat alma húz le mélyre,
Minden gyümölcs teljesen beérik;
Dagad a tök, a mogyoró telve
Édes béllel; jó sok rügy kibomlik,
S még több, kései virág a méhnek,
Mely véli; a nyárnak nem lesz vége -
Mézzel ragacsos már minden sejtje. *

2.

Ki nem látott még téreid közén?
Néha ki utat keres, rád talál
Egy csűrben ülve magvak közepén,
S hosszú hajadba játszi szél cibál;
Vagy fél-kaszált sarjún alszol mélyen,
Mákillattól már kábán, míg sarlód
Kímél füvet, s közé nőtt virágot;
S terhed már megfáradt zsellérképpen
Fejeden, s lépsz, gázolsz hűs vizekben;
Vagy a bor-prést lesed vágyó szemmel
Hogy lásd végső cseppjét, míg szivárog.

3.

Már hol a tavasz dalai? Hol már?
Mit törődsz velük? hisz van saját zenéd, -
Míg borszín felhők közt a nap leszáll,
S rózsásra festi a tarló színét;
Szúnyograj-kórus jajos gyászdala szól
Folyómenti füzek közt, az égben,
S lent, ahogy a szél kél fel, s lealél;
S hízott nyáj béget, a domb visszhangzó;
Tücsökdal jő; és most halkan, szépen
Vörösbegy szól kert felől a szélben;
S gyűlő fecskéktől csicsereg az ég.



FeltöltőDvorcsák Gábor Imre
Az idézet forrásasaját mű

minimap