Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Keats, John: A reményhez (To Hope Magyar nyelven)

Keats, John portréja

Vissza a fordító lapjára

To Hope (Angol)

When by my solitary hearth I sit,
And hateful thoughts enwrap my soul in gloom;
When no fair dreams before my "mind's eye" flit,
And the bare heath of life presents no bloom;
Sweet Hope, ethereal balm upon me shed,
And wave thy silver pinions o'er my head!

Whene'er I wander, at the fall of night,
Where woven boughs shut out the moon's bright ray,
Should sad Despondency my musings fright,
And frown, to drive fair Cheerfulness away,
Peep with the moonbeams through the leafy roof,
And keep that fiend Despondence far aloof!

Should Disappointment, parent of Despair,
Strive for her son to seize my careless heart;
When, like a cloud, he sits upon the air,
Preparing on his spell-bound prey to dart:
Chase him away, sweet Hope, with visage bright,
And fright him as the morning frightens night!

Whene'er the fate of those I hold most dear
Tells to my fearful breast a tale of sorrow,
O bright-eyed Hope, my morbidfancy cheer;
Let me awhile thy sweetest comforts borrow:
Thy heaven-born radiance around me shed,
And wave thy silver pinions o'er my head!

Should e'er unhappy love my bosom pain,
From cruel parents, or relentless fair;
O let me think it is not quite in vain
To sigh out sonnets to the midnight air!
Sweet Hope, ethereal balm upon me shed,
And wave thy silver pinions o'er my head!

In the long vista of the years to roll,
Let me not see our country's honour fade:
O let me see our land retain her soul,
Her pride, her freedom; and not freedom's shade.
From thy bright eyes unusual brightness shed---
Beneath thy pinions canopy my head!

Let me not see the patriot's high bequest,
Great Liberty! how great in plain attire!
With the base purple of a court oppress'd,
Bowing her head, and ready to expire:
But let me see thee stoop from heaven on wings
That fill the skies with silver glitterings!

And as, in sparkling majesty, a star
Gilds the bright summit of some gloomy cloud;
Brightening the half veil'd face of heaven afar:
So, when dark thoughts my boding spirit shroud,
Sweet Hope, celestial influence round me shed,
Waving thy silver pinions o'er my head! 



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttps://www.poemhunter.com/poem/to-hope/

A reményhez (Magyar)

Ha a bánatommal egymagam vagyok,
s lelkemben nincs, csak a kétség maga,
álmom csillagfénye kihamvadott,
szirmot se hord a lét sivataga,
szép remény, kínálj balzsam-serleget,
ezüst szárnyad bontsd szét fejem felett.

Ha kinn járok, s leszáll az égi est,
fönn holdat rejt a sűrű szövedék,
s a csüggedés bús arccal rámijeszt,
s szaggatja lelkem fényes szövetét,
verd át sugárral a lomb sátorát,
s e rút leselkedőt kergesd tovább.

Ha a reménytelenség, egyszülött
fia a csalódásnak, lelkemet
meglepni kész, s mint felhő rét fölött
sötétlik, s mindjárt rámcsap, eltemet,
ragyogtasd fel, remény, szép arcodat,
s ijeszd el, mint az éjt a virradat.

Ha kedveseim sorsán megriad
szívem, s szorongva gondot gondra szít,
ó, szépszemű! Vidítsd beteg fiad,
hadd nyeljem vigaszod telt kortyait,
szórd körém égben-fogant fényedet,
ezüst szárnyad bontsd szét fejem felett.

Ha szívem szenvedélytől megdobog,
ha kínoz kedvesem kemény szava,
add, hogy hihessem, nem hiú dolog
szonettekben merengni éjszaka,
szép remény, kínálj balzsam-serleget,
ezüst szárnyad bontsd szét fejem felett.

S míg száll majd évre év, add, hgoy honom
becsületét ne feketítse folt,
hadd lássam: híre ép, magas orom,
szabadsága tündöklőbb sose volt.
S ragyogtasd ritka-szép tekinnteted,
tetőt tarts szárnyadból fejem felett.

Nagy szabadság! Mily nagy lehet kopott
köntösében, és királyi fejék
s dús bíborok alatt mily elnyomott.
Csak haldokol, s lehajtja szép fejét.
Ó, jöjj, remény! Lám, szárnyad itt lebeg,
s színig telíti fénnyel az eget.

Mint felhő-csúcsot bolygók fényei
aranyoznak, vidítván a sötét
eget, míg fél-arcát fátyol fedi,
ha lelkem felölti bús köntösét,
vidíts, remény, ha a gond rámszakad,
s nyisd szét fölöttem hószín szárnyadat.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásablog.xfree.hu

minimap