King, Henry: A Contemplation upon Flowers

Brave flowers – that I could gallant it like you,

And be as little vain!

You come abroad, and make a harmless show,

And to your beds of earth again.

You are not proud: you know your birth:

For your embroider'd garments are from earth.

You do obey your months and times, but I

Would have it ever Spring:

My fate would know no Winter, never die,

Nor think of such a thing.

O that I could my bed of earth but view

And smile, and look as cheerfully as you!

O teach me to see Death and not to fear,

But rather to take truce!

How often have I seen you at a bier,

And there look fresh and spruce!

You fragrant flowers! then teach me, that my breath

Like yours may sweeten and perfume my death.

Bár oly kecses lehetnék, mint ti, szép

szirmok, s mégsem kevély!

A mélyből szálltok föl, mint tünde kép,

s megint lehúz a mély.

Mindig szerény, kit származása köt,

s a ti ruhátok rostja: barna rög.

Az idő járom rajtatok, de én

örök tavaszra nyílt

sorsommal már feledni kezdeném

a telet és a sírt.

Ó, míg a földet nézem: mint ti, víg

mosollyal venném észre mélyeit!

Ó, hadd tanuljam nézni a halált

békén s töretlenül

szűz lényetektől, mely oly frissen állt

ezernyi hant körül!

S tanulja lelkem tőletek: miképp

lesz illatos és édes majd a vég!