Kinnell, Galway: Az éjszaka verse (Poem Of Night Magyar nyelven)
|
Poem Of Night (Angol)1 I move my hand over slopes, falls, lumps of sight, Lashes barely able to be touched, Lips that give way so easily it's a shock to feel underneath them The bones smile.
Muffled a little, barely cloaked, Zygoma, maxillary, turbinate.
2 I put my hand On the side of your face, You lean your head a little Into my hand--and so, I know you're a dormouse Taken up in winter sleep, A lonely, stunned weight.
3 A cheekbone, A curved piece of brow, A pale eyelid Float in the dark, And now I make out An eye, dark, Wormed with far-off, unaccountable lights.
4 Hardly touching, I hold What I can only think of As some deepest of memories in my arms, Not mine, but as if the life in me Were slowly remembering what it is.
You lie here now in your physicalness, This beautiful degree of reality.
5 And now the day, raft that breaks up, comes on.
I think of a few bones Floating on a river at night, The starlight blowing in a place on the water, The river leaning like a wave towards the emptiness.
|
Az éjszaka verse (Magyar)1 Arrébb mozdítom kezemet Lejtők, zuhatagok, rögök látványa, Alig érinthető szempillák, Könnyedén nyíló ajkak Megdöbbent közelségük A csontok érdektelen mosolya.
Kicsit tompított, alig burkolt, Járomcsont, felső állkapocs, kagylócsont.
2 Arcod vonalához Helyezem kezem, Kicsit tenyerembe Billented fejed — és már Tudom, kerti pele vagy Téli álom, magányos, kábult súly gombolyít.
3 Egy arccsont, A szemöldök egy ívelő darabja, Sápadt szemhéj Lebeg a sötétben, És most látom Egy szem, sötét, Távoli, számolhatatlan fényekkel türemkedik.
4 Alig érintve, fogom azt, Amire éppen gondolok, A legmélyebb emlékre kezemben, Nem az enyém, de mintha bensőmben az élet Lassan rájönne, mi az.
Testiségedben fekszel itt, A valóság gyönyörű foka.
5 És most, széttörő rengeteg, a nappal érkezik.
Gondolok egy kevéske csontra, Éjszaka himbál a folyón, A csillagfény jó helyen borzolja a vizet, A folyó hullámként dől az üresség felé.
|