Klein, A. M.: The cripples

(Oratoire de St. Joseph)

Bundled their bones, upon ninety-nine stairs -
St. Joseph's ladder - the knobs of penance come,
the folded cripples counting up their prayers.

How rich, how plumped with blessing is that dome!
The gourd of Brother André! His sweet days
rounded! Fulfilled! Honeyed to honeycomb!

Whither the heads, upon the ninety-nine trays,
the palsied, who double their aspen selves, the lame,
the unsymmetrical, the dead-limbed, raise

their look, their hope, and the idée fixe of their maim,
knowing their surgery's in the heart. Are not
the ransomed crutches worshippers? And the fame

of the brother sanatorial to this plot?
God mindful of the sparrows on the stairs?
O, to their faith this mountain of stairs, is not!

They know, they know, that suddenly their cares
and orthopedics will fall from them, and they
will stand whole again.
                Roll empty away, wheelchairs,
and crutches, without armpits, hop away!

And I who in my own faith once had faith like this,
but now have not, am crippled more than they.

(Szt. József kápolnája)

Csontcsomag kilencvenkilenc fokon
Szt. József létrája - bűnbánat csonkjai;
a bénák csüggve imádságukon.

E dóm mily gazdag, áldással teli!
András serlege! Boldog és kerek,
méznél édesebb, teljes napjai!

Honnan a tálcán kilencvenkilenc fejek,
a sánta s reszkető gutaütött,
a béna végtagú; tekintetet,

reményt és a betegség tudatot
emel föl: tudja: szívében a gyógyír.
Nem hívő a mankó, az átkozott?

Nem a testvéri név az, ami gyógyít?
A kis verébre is vigyázó Isten?
Kicsiny a fok, nagy a bennük való hit!

Tudván tudják, hogy bajuk hirtelen
eltűnik belőlük, és akkor újra
épek lesznek.
                   Tolókocsik, el innen!
Mankók, menjetek magatokban útra!

S én, bár övékéhez hasonló volt hitem,
már nem hiszek, náluk bénább vagyok ma.