Koch, Kenneth: The Circus

I remember when I wrote The Circus
I was living in Paris, or rather we were living in Paris
Janice, Frank was alive, the Whitney Museum
Was still on 8th Street, or was it still something else?
Fernand Léger lived in our building
Well it wasn’t really our building it was the building we lived in
Next to a Grand Guignol troupe who made a lot of noise
So that one day I yelled through a hole in the wall
Of our apartment I don’t know why there was a hole there
Shut up! And the voice came back to me saying something
I don’t know what. Once I saw Léger walk out of the building
I think. Stanley Kunitz came to dinner. I wrote The Circus
In two tries, the first getting most of the first stanza;
That fall I also wrote an opera libretto called Louisa or Matilda.
Jean-Claude came to dinner. He said (about “cocktail sauce”)
It should be good on something but not on these (oysters).
By that time I think I had already written The Circus
When I came back, having been annoyed to have to go
I forget what I went there about
You were back in the apartment what a dump actually we liked it
I think with your hair and your writing and the pans
Moving strummingly about the kitchen and I wrote The Circus
It was a summer night no it was an autumn one summer when
I remember it but actually no autumn that black dusk toward the post office
And I wrote many other poems then but The Circus was the best
Maybe not by far the best Geography was also wonderful
And the Airplane Betty poems (inspired by you) but The Circus was the best.

Sometimes I feel I actually am the person
Who did this, who wrote that, including that poem The Circus
But sometimes on the other hand I don’t.
There are so many factors engaging our attention!
At every moment the happiness of others, the health of those we know and our own!
And the millions upon millions of people we don’t know and their well-being to think about
So it seems strange I found time to write The Circus
And even spent two evenings on it, and that I have also the time
To remember that I did it, and remember you and me then, and write this poem about it
At the beginning of The Circus
The Circus girls are rushing through the night
In the circus wagons and tulips and other flowers will be picked
A long time from now this poem wants to get off on its own
Someplace like a painting not held to a depiction of composing The Circus.

Noel Lee was in Paris then but usually out of it
In Germany or Denmark giving a concert
As part of an endless activity
Which was either his career or his happiness or a combination of both
Or neither I remember his dark eyes looking he was nervous
With me perhaps because of our days at Harvard.

It is understandable enough to be nervous with anybody!

How softly and easily one feels when alone
Love of one’s friends when one is commanding the time and space syndrome
If that’s the right word which I doubt but together how come one is so nervous?
One is not always but what was I then and what am I now attempting to create
If create is the right word
Out of this combination of experience and aloneness
And who are you telling me it is or is not a poem (not you?) Go back with me though
To those nights I was writing The Circus.
Do you like that poem? have you read it? It is in my book Thank You
Which Grove just reprinted. I wonder how long I am going to live
And what the rest will be like I mean the rest of my life.

John Cage said to me the other night How old are you? and I told him forty-six
(Since then I’ve become forty-seven) he said
Oh that’s a great age I remember.
John Cage once told me he didn’t charge much for his mushroom identification course (at the New School)
Because he didn’t want to make a profit from nature

He was ahead of his time I was behind my time we were both in time
Brilliant go to the head of the class and “time is a river”
It doesn’t seem like a river to me it seems like an unformed plan
Days go by and still nothing is decided about
What to do until you know it never will be and then you say “time”
But you really don’t care much about it any more
Time means something when you have the major part of yours ahead of you
As I did in Aix-en-Provence that was three years before I wrote The Circus
That year I wrote Bricks and The Great Atlantic Rainway
I felt time surround me like a blanket endless and soft
I could go to sleep endlessly and wake up and still be in it
But I treasured secretly the part of me that was individually changing
Like Noel Lee I was interested in my career
And still am but now it is like a town I don’t want to leave
Not a tower I am climbing opposed by ferocious enemies

I never mentioned my friends in my poems at the time I wrote The Circus
Although they meant almost more than anything to me
Of this now for some time I’ve felt an attenuation
So I’m mentioning them maybe this will bring them back to me
Not them perhaps but what I felt about them
John Ashbery Jane Freilicher Larry Rivers Frank O’Hara
Their names alone bring tears to my eyes
As seeing Polly did last night
It is beautiful at any time but the paradox is leaving it
In order to feel it when you’ve come back the sun has declined
And the people are merrier or else they’ve gone home altogether
And you are left alone well you put up with that your sureness is like the sun
While you have it but when you don’t its lack’s a black and icy night. I came home
And wrote The Circus that night, Janice. I didn’t come and speak to you
And put my arm around you and ask you if you’d like to take a walk
Or go to the Cirque Medrano though that’s what I wrote poems about
And am writing about that now, and now I’m alone

And this is not as good a poem as The Circus
And I wonder if any good will come of either of them all the same.

Emlékszem, amikor a Cirkuszt írtam
Párisban laktam, azaz inkább Párisban laktunk
Janice és Frank még élt, a Whitney Muzeum
még a nyolcadik utcában volt, vagy valami más volt még mindig ott?
Fernand Leger a mi házunkban lakott
Vagyis hát az nem is a mi házunk volt csak benne laktunk
A szomszédban egy Grand Guignol banda borzalmas zajt csaptak
Úgy hogy egy napon átüvöltöttem a lakásunk falán
Található lukon, nem tudom minek volt ott az a luk
Kuss! Es valaki visszaszólt valamit
Már nem tudom mit Egyszer láttam Leger-t kimenni a házból
Azt hiszem. Stanley Kunitz jött vacsorára. A Cirkuszt
Két nekifutásra írtam, elsőre az első szakasz nagyobbik felét;
Azon az őszön egy operalibrettót is írtam, Lujza volt a címe vagy Matilda.
Jean-Claude jött vacsorára. Azt mondta (a „koktélmártásról")
Biztos hogy ez jó valamire de nem erre (osztrigára)...
Addigra már azt hiszem megírtam a Cirkuszt
Az ihlet úgy kapott el hogy éppen a postára mentem egy este
Es amikor visszajöttem megírtam a Cirkuszból
Egy jókora adagot, dühömben hogy el kell mennem
Elfelejtettem hova indultam
Te fönn maradtál a lakásban micsoda egy nyomortanya tulajdonképpen szerettük
Azt hiszem legalábbis a hajaddal az írásoddal a serpenyőkkel
Ahogy a konyhában klimpíroztál rajtuk és én megírtam a Cirkuszt
Egy nyári estén nem egy őszin emlékezni egy nyári
Estére emlékszem de nem is lehetett az ősz az a fekete alkonyat a posta felé
És még sok más verset is írtam akkoriban de a Cirkusz volt a legjobb
Közel a legjobbhoz mondjuk úgy a Földrajz is klasszul sikerült
Meg a Repülő Betty ciklus (te ihletted) de a legjobb a Cirkusz volt közülük.

Néha kifejezetten úgy érzem hogy én vagyok az aki
Ezt csinálta vagy azt írta, beleértve azt a verset is a Cirkuszt.
Máskor meg épp ellenkezőleg azt érzem hogy nem.
Annyi minden köti le az ember figyelmét!
Folyton csak a mások boldogsága, az ismerőseink egészségi
állapota meg a magunké!
És az ismeretlen embermilliók jóléte ami annyi töprengésre ad okot!
Meglepő hogy egyáltalán volt időm megírni a Cirkuszt
Két egész estém amit erre fordíthattam, és hogy még mindig van időm
Emlékezni arra amit megírtam, emlékezni rád és rám, és megírni ezt a verset.
A Cirkusz legelején
A cirkuszi lányok cirkuszkocsikban vágtatnak át az éjszakán
És tulipánokat meg más virágokat szednek
Ez a vers már régóta a saját útján halad valahova
Egy vásznon amely nem azt ábrázolja hogy hogyan írtam a Cirkuszt.

Noel Lee Párizsban élt, de a legritkább esetben volt ott
Németországban és Dániában koncertezett
Valami végtelen cselekvéssor részeként
Ami a karrierje volt vagy a boldogsága vagy a kettő együtt
Vagy egyik sem emlékszem sötét tekintetére ingerült volt velem
Talán a Harvardon töltött napjaink miatt.

Épp elég okunk van arra hogy bárkivel ingerültek legyünk!

Milyen jólesőn és fölszabadultan szereti a barátait az ember
Ha egyedül van és maga uralja az idő és tér szindrómát
Ha ez itt a jó szó kétlem hogy tud olyan hamar begurulni ha együtt van velünk?  
Az ember nem mindig csak az ami én voltam akkor és amit most megpróbálok létrehozni
Ha a létrehozni a jó szó
A tapasztalat és magányosság e keverékében
És ki vagy te aki megmondod nekem mi és mi nem a vers (nem te)? Gyerünk csak vissza
Azokhoz az estékhez amikor a Cirkuszt írtam
Szereted azt a verset? olvastad? Benne van a kötetemben Köszönöm
Amit a Grove most újból kihozott. Szeretném tudni hogy még meddig élek
És mi van még hátra úgy értem az életemből.

John Cage azt kérdezte másnap este Hány éves is vagy? negyvenhatot mondtam
(Azóta már negyvenhét) azt mondta
Ó az nagyon klassz kor emlékszem.
John Cage egyszer azt is mondta hogy nem kért sokat azért a gombavizsgáló tanfolyamért (az Uj Zenéről)
Mert nem akart a természetből hasznot húzni

Ő megelőzte a maga idejét én lemaradtam a magamé mögött mind a ketten az időben éltünk
Nagy érzés kiállni az osztály elé azzal hogy „az idő folyó"
Én egyáltalán nem látom folyónak inkább kidolgozatlan tervnek
A napok csak múlnak és még mindig nincs döntés arról
Hogy mi a teendő amíg csak meg nem tudod hogy nem is lesz és erre azt mondod „az idő"
De tulajdonképpen már nem is törődsz az egésszel
Az idő csak addig jelent valamit amíg a szerepeid nagyobb része még előtted áll
Mint előttem Aix-en-Provence-ban három évvel azelőtt hogy megírtam a Cirkuszt
Abban az évben írtam a Téglákat és a Nagy Atlanti Esőutat is
Ereztem ahogy belep az idő mint végtelen és puha takaró
A végtelenségig aludhatnék és fölébredhetnék és még mindig betakarna
De én titokban megőriztem változó személyiségem szerepét
Akárcsak Noel Leet engem is a karrierem érdekelt
És érdekel még most is de mint egy város amit nem kívánok elhagyni
Nem mint egy torony ahová fölmenekültem ádáz üldözőim elől

Akkoriban amikor a Cirkuszt írtam még nem emlegettem a verseimben a barátaimat
Bár többet jelentettek számomra bármi másnál
Amitől még ma is különös gyöngeseg fog el
Úgy hogy most emlegetem őket hátha ettől visszatérnek hozzám
Nem is ők hanem amit irántuk éreztem
John Ashbery Jane Freilicher Larry Rivers Frank O'Hara
Már a nevüktől is könnybelábad a szemem
Mint Pollytól ahogy megláttam tegnap este
Az idő mindig szép de különös hogy meg kell válnod tőle
Hogy csak visszaérkezve érezd a nap lement
És az emberek vidámabbak máskülönben mind hazamentek
És itthagytak egyedül hogy beletörődj a bizonyosság amíg a tiéd akár a nap
de ha már nem az hiánya sötét és jeges éjszaka. Hazajöttem
És a Cirkuszt írtam azon az éjszakán, Janice. Nem mentem oda hozzád és nem beszéltem veled,
és meg sem öleltelek, és azt sem kérdeztem hogy lenne-e kedved sétálni egy kicsit
Vagy menjünk el a Medrano Cirkuszba, bár ez volt az amelyikről verseket írtam
És írok még ma is, de most egyedül

És ez nem olyan jó vers mint a Cirkusz
És csodálnám ha bármi jó származna egyikből is, de olyan mindegy.