Koethe, John: Sally’s Hair

It’s like living in a light bulb, with the leaves
Like filaments and the sky a shell of thin, transparent glass
Enclosing the late heaven of a summer day, a canopy
Of incandescent blue above the dappled sunlight golden on the grass.

I took the train back from Poughkeepsie to New York
And in the Port Authority, there at the Suburban Transit window,
She asked, "Is this the bus to Princeton?"- - which it was.
"Do you know Geoffrey Love?" I said I did. She had the blondest hair,

Which fell across her shoulders, and a dress of almost phosphorescent blue.
She liked Ayn Rand. We went down to the Village for a drink,
Where I contrived to miss the last bus to New Jersey, and at 3 a.m. we
Walked around and found a cheap hotel I hadn't enough money for

And fooled around on its dilapidated couch. An early morning bus
(She’d come to see her brother), dinner plans and missed connections
And a message on his door about the Jersey shore. Next day
A summer dormitory room, my roommates gone: "Are you," she asked,

"A hedonist?" I guessed so. Then she had to catch her plane.
Sally-Sally Roche. She called that night from Florida,
And then I never heard from her again. I wonder where she is now,
Who she is now. That was thirty-seven years ago

And I’m too old to be surprised again. The days are open,
Life conceals no depths, no mysteries, the sky is everywhere,
The leaves are all ablaze with light, the blond light
Of a summer afternoon that made me think again of Sally's hair.

Olyan ez, mint villanykörtében élni, ahol levelek
Az izzószálak s az ég, egy vékony áttetsző üveghéj
Mely magához öleli a nyári alkonypírt, egy ágysátor
a fénylő kék fű felett, melyben a nap aranya oldódott fel.

Poughkeepsie-ből vonattal érkeztem New Yorkba
És a légikikőtöi hivatal külvárosi tranzit ablakánál,
Megkérdezte, "Princetonba indul ez az autóbusz?" - oda tartott.
"Ismeri Geoffrey Love-t?" Mondtam: igen. A legszőkébb haja volt,

Mely áthullott vállain, és ruhája szinte kéken foszforeszkált.
Kedvelte Ayn Randot. Elindultunk Village-be[1], hogy igyunk valamit,
Ahol sikeresen lekéstem a New Jerseybe tartó utolsó autóbuszt, hajnali háromkor
Botorkálás közben találtunk egy hotelt, melyre nem volt elég pénzem

És bolondozás a lepusztult díványon. Kora reggeli autóbusz
(a bátyjához jött), az ebéd tervezgetése és lekésett csatlakozások
És egy üzenet az ajtaján a Jersey parton. Másnap
Nyári diákotthon, a szobatársak továbbáltak: Azt kérdezte,

"Hedonista vagy?" Talán igen. Már sietett is repülőjáratához.
Sally-Sally Roche. Aznap este Floridából hívott,
Később nem hallottam felőle többé. Azon tűnődöm, hol lehet most,
Mi lett vele. Ennek már harminchét éve

Most pedig már túl vén vagyok ahhoz, hogy újra meglepődjek. Nyíltak a napok,
Az élet nem rejteget mélységeket, talányokat, mindent kitölt az ég
Minden falevél lángoló fénnyel ég, a nyári délután
Szőke fényével, mellyel visszaemlékeztem Sally hajára.

[1] Greenwich Village Manhattan része New Yorkban