Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Landor, Walter Savage: Memory

Landor, Walter Savage portréja

Memory (Angol)

The mother of the Muses, we are taught,
Is Memory: she has left me; they remain,
And shake my shoulder, urging me to sing
About the summer days, my loves of old.
Alas! alas! is all I can reply.       
Memory has left with me that name alone,
Harmonious name, which other bards may sing,
But her bright image in my darkest hour
Comes back, in vain comes back, call’d or uncall’d.
Forgotten are the names of visitors         
Ready to press my hand but yesterday;
Forgotten are the names of earlier friends
Whose genial converse and glad countenance
Are fresh as ever to mine ear and eye;
To these, when I have written and besought       
Remembrance of me, the word Dear alone
Hangs on the upper verge, and waits in vain.
A blessing wert thou, O oblivion,
If thy stream carried only weeds away,
But vernal and autumnal flowers alike       
It hurries down to wither on the strand.

 


FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásahttps://litera.hu/irodalom/

Emlékezet (Magyar)

A Múzsák anyja az Emlékezet,
így tanítják. Ő elhagyott, a lányok
viszont felráznak, s kérik, hogy daloljak
nyári napokat, volt szerelmeket.
Sajnos! Sajnos! – csak ezt tudom felelni.
Emlékezetből csak egy név maradt,
szép név, más költők énekelhetik.
Sötét órámban képe felragyog,
hívom vagy sem, hiába jön, ha jön.
Elfelejtem vendégeim nevét,
pedig tegnap még bátran üdvözöltek,
elfelejtem barátaim nevét,
pedig kedélyes társaságukat
még most is mintha látnám, hallanám.
Ha írok, s kérem, hogy idézzenek
emlékezetükbe, csupán a „Kedves”
árválkodik a lapon, vár hiába. 
Egy áldás lehetnél, ó Feledés,
ha csak a gazt vinné el folyamod, 
de tavaszi, őszi virágokat
éppúgy kopár partok felé sodorsz.
 

A republikánus érzelmű angol költők szűk csoportjához tartozik: a magyar olvasók leginkább a Kossuthhoz írt ódáját (ford. Vámosi Pál) ismerhetik, de sok más művében is kiállt a magyar szabadságharc ügye mellett.[1] A huszadik század eleji modernisták (pl. T. S. Eliot vagy Ezra Pound) általában nehezen szenvedték a romantikusokat, Landort azonban nagyra tartották. Pound szerint a késő-tizenhetedik és tizennyolcadik századi költők (pl. Dryden vagy Pope) „selyemharisnyába bújtatták a klasszikusokat,” Landor azonban „biztosan és alaposan értelmezte” őket. Yeats pedig éppen az Emlékezet című vers első három sorát idézi annak a példájára, hogy milyen öregkort kíván elérni:
„A költő, amikor öregedni kezd, felteszi majd a kérdést magának: vajon megtarthatja-e az álarcát és a látásmódját új keserűségek, új csalódások nélkül? Megtehetné-e, ha arra támad kedve (miközben tudja, fiatalságához képest milyen csekély az ereje), hogy Landort másolja, aki aggkoráig élt, miközben szeretett és gyűlölt, nevetséges volt és legyőzhetetlen, és mindent elveszített, csak a Múzsái kegyét nem?” (Per Amica Silentia Lunae)
Az Emlékezet valóban megörökíti, hogyan törhet utat magának az alkotási vágy akár az élet legvégén (Landor majdnem kilencvenéves volt, amikor a verset írta). De egyben emlékeztet arra is, hogy egyszer elfogy minden, ami felidézhető.
(A fordító ezúton köszöni Horváth Viktornak, hogy a szöveget lektorálta.)



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásahttps://litera.hu/irodalom/elso-kozles/walter-savage-landor-emlekezet-a-fordito-jegyzetevel.html

minimap