Landor, Walter Savage: The Maid’s Lament

I loved him not; and yet, now he is gone,

         I feel I am alone.

I check’d him while he spoke; yet, could he speak,

         Alas! I would not check.

For reasons not to love him once I sought,

         And wearied all my thought

To vex myself and him: I now would give

         My love could he but live

Who lately lived for me, and, when he found

         ’Twas vain, in holy ground

He hid his face amid the shades of death.

         I waste for him my breath

Who wasted his for me! but mine returns,

         And this lorn bosom burns

With stifling heat, heaving it up in sleep,

         And waking me to weep

Tears that had melted his soft heart: for years

         Wept he as bitter tears.

Merciful God! such was his latest prayer,

         These may she never share.

Quieter is his breath, his breast more cold,

         Than daisies in the mould,

Where children spell, athwart the churchyard gate,

         His name and life’s brief date.

Pray for him, gentle souls, whoe’er you be,

         And oh! pray too for me!

Nem szerettem őt; s most, hogy távozott,

érzem, magam vagyok.

Szavába vágtam; ha szólhatna még,

jaj! mit se mondanék.

Hogy ne szeressem, dúltam egy napon

minden gondolatom,

gyötörni őt s magam: adnám ma már

szerelmem, élne bár,

ki nemrég értem élt, s hiába élt,

ezért szent földbe tért

arca, ahol a holtak árnya van!

rá tékozlom szavam,

ki tékozolta rám! de visszajő

az enyém, s fojt a hő,

perzseli keblem, álmomban zihál,

és ébredvén szitál

a könny, mely lágy szivét gyötörte itt:

így sírt ő évekig!

Kegyes Isten! végső imája szállt,

ő ezt ne élje át!

A hangja halkabb, keble hidegebb,

mint százszorszép-fejek

a sírkertben, hol gyermekek nevét

böngészik, s meddig élt.

Mondj imát te, kit utad erre visz

érte s ó, értem is!