Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Lawrence, D. H.: Szerelem a tanyán (Love on the Farm Magyar nyelven)

Lawrence, D. H. portréja
Tellér Gyula portréja

Vissza a fordító lapjára

Love on the Farm (Angol)

What large, dark hands are those at the window

Grasping in the golden light

Which weaves its way through the evening wind

At my heart's delight?

 

Ah, only the leaves! But in the west

I see a redness suddenly come

Into the evening's anxious breast —

'Tis the wound of love goes home!

 

The woodbine creeps abroad

Calling low to her lover:

The sunlit flirt who all the day

Has poised above her lips in play

And stolen kisses, shallow and gay

Of pollen, now has gone away —

She woos the moth with her sweet, low word;

And when above her his moth-wings hover

Then her bright breast she will uncover

And yield her honey-drop to her lover.

 

Into the yellow, evening glow

Saunters a man from the farm below;

Leans, and looks in at the low-built shed

Where the swallow has hung her marriage bed.

The bird lies warm against the wall.

She glances quick her startled eyes

Towards him, then she turns away

Her small head, making warm display

Of red upon the throat. Her terrors sway

Her out of the nest's warm, busy ball,

Whose plaintive cry is heard as she flies

In one blue stoop from out the sties

Into the twilight's empty hall.

Oh, water-hen, beside the rushes

Ride your quaintly scarlet blushes,

Still your quick tall, lie still as dead,

Till the distance folds over his ominous tread!

 

The rabbit presses back her ears,

Turns back her liquid, anguished eyes

And crouches low; then with wild spring

Spurts from the terror of his oncoming;

To be choked back, the wire ring

Her frantic effort throttling:

Piteous brown ball of quivering fears!

Ah, soon in his large, hard hands she dies,

And swings all loose from the swing of his walk!

Yet calm and kindly are his eyes

And ready to open in brown surprise

Should I not answer to his talk

Or should he my tears surmise.

 

I hear his hand on the latch, and rise from my chair

Watching the door open; he flashes bare

His strong teeth in a smile, and flashes his eyes

In a smile like triumph upon me; then careless-wise

He flings the rabbit soft on the table board

And comes towards me: ah! the uplifted sword

Of his hand against my bosom! and oh, the broad

Blade of his glance that asks me to applaud

His coming! With his hand he turns my face to him

And caresses me with his fingers that still smell grim

Of the rabbit's fur! God, I am caught in a snare!

I know not what fine wire is round my throat;

I only know I let him finger there

My pulse of life, and let him nose like a stoat

Who sniffs with joy before he drinks the blood.

 

And down his mouth comes to my mouth! and down

His bright dark eyes come over me, like a hood

Upon my mind! his lips meet mine, and a flood

Of sweet fire sweeps across me, so I drown

Against him, die, and find death good.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

Szerelem a tanyán (Magyar)

Micsoda nagy, sötét kéz markolássza

ablakom előtt a fényt,

mely az esti szellőn átszövődik

szívem örömeként?

 

Csak a lomb az! Ám nyugat felé

vörös pír lobban hirtelen

az est szorongó szíve fölé –

hurcolja sebét a szerelem.

 

A lonc kapaszkodik,

halkan szól kedvesének:

sugaras kedvese, ki ott

ringta át ajkán a napot

s virágporos csókot lopott,

könnyűt, vígat, épp elfutott

a pilléhez esdi halk, szép szavait,

s ha a pille-szárnyak fölébe érnek,

kitárja selymét kebelének,

hadd szívja ki párja a cseppnyi mézet.

 

A sárga alkonytűz alatt

a tanya férfija halad.

Most lehajol s az ólba mered,

hol fecske rakott nász-fekhelyet.

Melegen van a falnál a madár.

Riadt tekintete elhatol

a férfiig, apró fejét

elkapja; látni: pírban ég

torka, s langy fészkéről odébb

űzi a félsz, röppenti már,

mint gyors labdát: jajdulva szól

s – kék villanás – a tető alól

a hodály-nagy estbe kiszáll.

Oh, vizityúk, jól rejtekezz el

a sásban furcsa, rőt színeddel,

csitítsd farkad, légy mint halott,

míg lépte messze nem dobog.

 

A nyúl füle a hátára tapad;

rémült, vizenyős szeme visszanéz;

lapul, majd fölpattan vadul:

őtőle fél, előle futna,

de a huroktól visszahull,

szökését a drót visszafojtja.

Szegény barna félsz-gombolyag!

Kivégez a két nagy lomha kéz,

s petyhüdten lengsz a lépteire! –

Bár szeme nyugtat és becéz

s kíváncsi-barnán nyílni kész,

ha szól, vajon feleljek-e,

vagy értse könnyem, ha szemembe néz?

 

A kilincshez ér; székemről fölkelek;

látom: az ajtó nyílik; rámnevet,

erős foga villog s villog a szeme

diadalmasan; hanyagul dobja le

az asztalra a puha kis nyulat;

s jön-jön felém: előreszegzett kard

a mellemen keze! S jaj, a vad

szablya-tekintet várja, hogy elragad

jöttén az öröm! Arcom maga felé

fordítja, ujján a szörnyü szag, a nyúlé,

ahogy simogat. Csapdába estem, egek!

Nem tudom, milyen drót van torkomon,

csak azt tudom: hagyom, hogy üteremet

tapintsa, és szimatolni is hagyom,

ahogyan a menyét szaglássza: hol a vér.

 

Szájával számhoz hajlik és reám

hullik sötét nézése, elmémre-dobott

csuklyaként, ajka az ajkamhoz ér,

édes tűz mar, ott-fúlok mellkasán,

halál ez már, s de jó, hogy így halok!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap