Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Lawrence, D. H.: Mountain lion

Lawrence, D. H. portréja

Mountain lion (Angol)

Climbing through the January snow, into the Lobo Canyon
Dark grow the spruce-trees, blue is the balsam, water sounds still unfrozen, and the trail is still evident

Men!
Two men!
Men! The only animal in the world to fear!

They hesitate.
We hesitate.
They have a gun.
We have no gun.

Then we all advance, to meet.

Two Mexicans, strangers, emerging our of the dark and
snow and inwardness of the Lobo valley.
What are they doing here on this vanishing trail?

What is he carrying?
Something yellow.
A deer?

Que' tiene amigo?
Leon-

He smiles foolishly as if he were caught doing wrong.
And we smile, foolishly, as if we didn't know.
He is quite gentle and dark-faced.

It is a mountain lion,
A long, long, slim cat, yellow like a lioness.
Dead.

He trapped her this morning, he says, smiling foolishly.

Life up her face,
Her round, bright face, bright as frost.
Her round, fine-fashioned head, with two dead ears;
And stripes in the brilliant frost of her face, sharp, fine dark rays,
Dark, keen, fine rays in the brilliant frost of her face.
Beautiful dead eyes.

Hermoso es!

They go out towards the open;
We go out into the gloom of Lobo.
And above the trees I found her lair,
A hole in the blood-orange brilliant rocks that stick up, a little cave.
And bones, and twigs, and a perilous ascent.

So, she will never leap up that way again, with the yellow flash of a mountain lion's long shoot!
And her bright striped frost-face will never watch any more, out of the shadow of the cave in the blood- orange rock,
Above the trees of the Lobo dark valley-mouth!

Instead, I look out.
And out to the dim of the desert, like a dream, never real;
To the snow of the Sangre de Cristo Mountains, the ice of the mountains of Picoris,
And near across at the opposite steep of snow, green trees motionless standing in snow, like a Christmas toy.

And I think in this empty world there was room for me and a mountain lion.
And I think in the world beyond, how easily we might spare a million or two humans
And never miss them.
Yet what a gap in the world, the missing white frost-face of that slim yellow mountain lion!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.bravebirds.org

Hegyi oroszlán (Magyar)

Mászunk a januári havon át a Lobo-kanyonba,
sötéten nőnek a szurokfenyők, kéken a balzsam, a vizek hangja még nem fagyott meg, még szemmel kivehető az ösvény.

Emberek!
Két ember!
Emberek! Az egyetlen állat a világon, akitől félni kell!

Tétováznak.
Tétovázunk.
Nekik fegyverük van.
Nekünk nincs fegyverünk.

Végre megindulunk egymás felé.

Két mexikói, két idegen, kik felbukkantak a hóból,
a homályból, a Lobo-völgyből, ebből a zárt világból.
Mit keresnek itt ezen az eltűnő ösvényen?

Vajon mit cipel az egyik?
Valami sárgát.
Őzet?

Que tiene, amigo?
León -

Mosolyog, ostobán, mint akit tetten értek.
Mosolygunk ostobán, mint akik semmiről se tudnak.
Egészen kedves, sötétarcú férfi.

Hegyi oroszlán az ott a vállán,
hosszú, karcsú macska, színe sárga mint a nőstényeké.
Halott.

Ma reggel sikerült csapdába csalnia, mondja, ostobán mosolyogva.

Emeld fel az arcát,
kerek arcát, mely fényes mint a jég,
finoman formált kerek fejét, halott fülét.
És csíkok ragyogó arca jegén, éles, finom, sötét sugarak.
Sötét, élénk, finom sugarak ragyogó arca jegén.
Szép, szép halott szemek.

Hermoso es!

Mennek tovább a nyílt síkság felé.
Minket a Lobo homálya húz befelé.
S a fák fölött megleltem a vackát,
az odút a vér-naracs sziklákban, mik magasba döfnek, a kis barlangot.
És csontokat és ágakat és nyaktörő meredélyt.

Így hát sosem ugrik fel újra itt a meredek szikla fölött, nem lobban megfeszült testének sárga villáma,
És fényes, csíkos jég-arca már sohase les ki a vér-narancs sziklaodú árnyékaiból.
A sötét völgytorok fái fölött.

Helyette én nézek ki innen
és a homályos rengetegből, mely olyan mint valami álom, sosem valószerű.
Bámulom a Sangre de Cristo hegyek havát, a Picoris hegyek jegét
és odaát szemben a meredek szirten a zöld fákat, mik mozdulatlan állnak a hóban mint valami karácsonyi játék.

És arra gondolok, hogy ebben az üres világban elfértünk volna én és a hegyi oroszlán.
És arra gondolok, hogy kint a világban milyen könnyen megvagyunk
egy-két millió emberi lény nélkül és nem is érezzük hiányukat.
De milyen rés a világ rendjén a karcsú sárga hegyi oroszlán hiányzó jég-arca!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. G.

minimap