Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Lawrence, D. H.: Családi viszonyok teknőséknél (Tortoise family connections Magyar nyelven)

Lawrence, D. H. portréja
Képes Géza portréja

Vissza a fordító lapjára

Tortoise family connections (Angol)

On he goes, the little one,
Bud of the universe,
Pediment of life.

Setting off somewhere, apparently.
Whither away, brisk egg?

His mother deposited him on the soil as if he were no more than droppings,
And now he scuffles tinily past her as if she were an old rusty tin.

A mere obstacle,
He veers round the slow great mound of her.
Tortoises always foresee obstacles.

It is no use my saying to him in an emotional voice:
"This is your Mother, she laid you when you were an egg."

He does not even trouble to answer: "Woman, what have I to do with thee?"
He wearily looks the other way,
And she even more wearily looks another way still,
Each with the utmost apathy,
Incognizant,
Unaware,
Nothing.

As for papa,
He snaps when I offer him his offspring,
Just as he snaps when I poke a bit of stick at him,
Because he is irascible this morning, an irascible tortoise
Being touched with love, and devoid of fatherliness.

Father and mother,
And three little brothers,
And all rambling aimless, like little perambulating pebbles scattered in the garden,
Not knowing each other from bits of earth or old tins.

Except that papa and mama are old acquaintances, of course,
But family feeling there is none, not even the beginnings.

Fatherless, motherless, brotherless, sisterless
Little tortoise.

Row on then, small pebble,
Over the clods of the autumn, wind-chilled sunshine,
Young gayety.

Does he look for a companion?
No, no, don't think it.
He doesn't know he is alone;
Isolation is his birthright,
This atom.

To row forward, and reach himself tall on spiny toes,
To travel, to burrow into a little loose earth, afraid of the night,
To crop a little substance,
To move, and to be quite sure that he is moving:
Basta!

To be a tortoise!
Think of it, in a garden of inert clods
A brisk, brindled little tortoise, all to himself—
Croesus!

In a garden of pebbles and insects
To roam, and feel the slow heart beat
Tortoise-wise, the first bell sounding
From the warm blood, in the dark-creation morning.

Moving, and being himself,
Slow, and unquestioned,
And inordinately there, O stoic!
Wandering in the slow triumph of his own existence,
Ringing the soundless bell of his presence in chaos,
And biting the frail grass arrogantly,
Decidedly arrogantly.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.gutenberg.org

Családi viszonyok teknőséknél (Magyar)

Kúszik előre, kis buta jószág,
a mindenség bimbaja,
az élet koronája.

Valamerre törekszik, nyilván.
Hová, hová, fürge tojás?

Anyja úgy pottyantotta le a földre, mintha nem lenne más csak hulladék,
s a csöppség most úgy hagyja ott mint egy rozsdás konzervdobozt.

Az anya már csak akadály,
a fióka úgy forog körülötte mint lassú földhányás körül.
A teknősök mindig megérzik az akadályokat.

Megindult hangon hiába oktatom:
„Ez itt az anyád. Mikor még tojás voltál, ő tojt ki téged."

Még csak válaszra se méltat: „Asszony, mi dolgom véled!"
Fásultan néz el másfelé,
s anyja még fásultabban szintén másfelé néz.
Mind a kettő teljesen közönyös,
hideg,
rideg,
semmi.

Ó, a papa:
megtorpan, mikor porontyát elé leteszem,
épp így hőköl vissza, mikor bottal bökdösöm,
mert ingerlékeny ma reggel, a szeretet is
ingerli csak - nincs benne semmi atyai jóság.

Apa és anya
és három kicsi testvér
ás mind céltalanul csatangol mint lábra kapott kavicsok, miket szétszórtak a kertben,
nem tudják megkülönböztetni egymást göröngyöktől vagy ócska cin-dobozoktól.

A papa és mama kivétel. Ők régi ismerősök, természetesen,
bár itt sincs családi érzés, még a csírája sem.

Apátlan, anyátlan, testvértelen
kicsi teknős.

Kalimpálj csak előre, kis kavics,
az ősz göröngyein át, széltől hűvös napsütésben,
ifjú vidámság.

Talán társat keres magának? 
Nehogy azt gondold!
Nem tudja ő, hogy egyedül van;      
veleszületett joga az elszigeteltség,  
csöpp atom.

Kalimpálni előre, magasra nyújtózkodni tüskés lábujjakon,
kószálni, laza földhalmon átvergődni, félve az éjtől,
eledelt csipegetni,
mozogni, teljes bizonyossággal érezve a mozgást:
Elég!

Teknősnek lenni!
Gondolj erre, a kertben, tunya göröngyök közt
fürge, csíkos kis teknős, teljesen egyedül -
Ádám!

Kertben, kavicsok és bogarak közt
barangolni, érezve: hogy ver a lassú szív,
teknős-bölcsen – első csengő, mely csendül
a vér melegéből, a vak teremtés reggelén.

Mozogni úgy, hogy a dolgok mértéke ő legyen,
lassan és kétségbe-vonhatatlanul
és szertelenül, ó sztoikus bölcs!
Kóborolva saját létezése lassú diadalával,
a káoszba belecsendítve jelenléte hangtalan csengettyűjét
és tépdesve a gyenge füvet szemtelenül,
határozottan szemtelenül.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. G.

minimap