Layton, Irving: Hideg zöld elem (The Cold Green Element Magyar nyelven)

At the end of the garden walk
the wind and its satellite wait for me;
their meaning I will not know
until I go there,
but the black-hatted undertaker

who, passing, saw my heart beating in the grass,
is also going there. Hi, I tell him,
a great squall in the Pacific blew
a dead poet
out of the water,

Crowds depart daily to see it, and return
with grimaces and incomprehension;
if its limbs twitched in the air
they would sit at its feet
peeling their oranges.

And turning over I embrace like a lover
the trunk of a tree, one of those
for whom the lightning was too much
and grew a brillant
hunchback with a crown of leaves.

The ailments escaped from the labels
of medicine bottles and all fled to the wind;
I've seen myself lately in the eyes
of old women,
spent streams mourning my manhood,

in whose old pupils the sun became
a bloodsmear on broad catalpa leaves
and hanging from ancient twigs,
my murdered selves
sparked the air like muted collisions

of fruit. A black dog howls down my blood,
a black dog with yellow eyes;
he too by someone's inadvertence
saw the bloodsmear
on the broad catalpa leaves.

But the furies clear a path for me to the worm
who sang for an hour in the throat of a robin,
and misled by the cries of young boys
I am again
a breathless swimmer in that cold green element.

A kertfal ahol végetér,
ott várt rám csatlósaival a szél;
szándékuk nem ismerem,
míg oda nem megyek,
de a fekete kalapos temetkező,

aki látta dobogó szívemet a fűben,
szintén oda tart. Mondom: jónapot,
a nagy viharban kivetett a Csendes-óceán
egy halott költőt,
s a hulla ott lóg most a város kapuin.

Elindul a tömeg, hogy lássa, s visszatér
fintorogva, értetlen arccal
ha görcsben volnának a végtagjai,
a lábához ülnének
narancsot hámozni.

Fölfordítom s megölelem, mint egy szerelmes
valamelyik farönköt, amelyik
a villámot nem bírta ki,
és erre ragyogó,
levélkoronás púpot növeszt.

A betegségek mind elmenekültek,
szélbe szálltak az orvosság-címkékről;
látom magamat mostanság öreg
asszonyok szemében,
felélt férfiasságom gyászpatakjait.

Látom, vén pupilláikban a nap
vérfolttá lett a széles szivarfa levélen,
megölt énjeim a régi ágakról
úgy csüngenek
és szikráznak, mint a néma gyümölcsök.

Véremben fekete kutya vonít,
egy sárga szemű, fekete kutya;
s mert nem ügyelt rá senki,
meglátta a vérfoltot
a széles szivarfa leveleken.

E féreg, hozzá löknek a fúriák,
egy vörösbegy torkában énekelt,
fiatal fiúk kiáltásai
csábítanak el; újra
hideg zöld elemben úszom, elfúlva.