Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Leslie A.Kery: Sic transit gloria mundi

Sic transit gloria mundi (Angol)

Neat rows of aging planted palms
and eucalypts that chose their own domain
lead on to mansions that surround
bonsai cathedrals rising on the weeds.
They group with their own kind,
stand aloof, avoid the snaking moats
and sandstone fingers once erect,
now slouching, season gnarled.

The ledgers of polished black granite,
aligned, as if by the sun,
follow its course, reflect on passing
and each, with numbers in gold,
proclaims the year of Creation.

A tower, pointing to heaven,
its wisp smoke uncertain of the way,
throws shadows on hedges neatly clipped
around a fountain playing endless drivel
to roses: those roses amply fed and shielded
by walls of nooks too small for pigeons.

The terraces of texture brick are new:
in neatly ordered rows they form a town
and hide behind facades of stone
glossed to mirror the ones who pass.

Beneath their porticoes and hordes of cherubim,
the past on porcelain return your gaze
and Grecian urns are oozing timeless spring:
the plastic bright, refuses to fade away.

Not far from there the marble fields
revert to lime, are low and barely seen
for natives and the feral offspring shoots
of gardens that now no one can recall.

Tucked in the corner by the railway yard,
a group of stones much older than the rest,
once shielded by a thicket, now exposed,
is crumbling since they cleared away the trees.

The natural and the naturalised,
with those possessed and dispossessed,
are fully integrated now -
a million names in stone for all to see -

and two in me.



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját

Sic transit gloria mundi (Magyar)

Vénülő, ültetett pálmák ápolt sorai,
és területhódító eukaliptuszok
palotákhoz vezetnek, melyek körbeveszik
a gyom fölé emelkedő bonszájkatedrálisokat.
Sajátjaikkal csoportosulnak,
zárkózottak, kerülik a kígyózó sáncokat
és az egykor egyenes, de most már meggörnyedt,
évszakoktól bütykös homokkőujjakat.

A fényesre csiszolt, fekete gránit sírfödémek,
mintha a naphoz igazultak volna,
követik haladását, múlást tükröznek
és arany számokkal hirdetik
a Teremtés évét megannyian.

Egy menny felé mutató torony,
könnyed füstje bizonytalanul választja irányát,
árnyat vet a gondosan nyírt sövényre, mely körülvesz
egy rózsákhoz végtelenül fecsegő szökőkutat;
jól táplált rózsákhoz, melyeket galambdúcnak is
túl parányi zugok textúrált téglafalai óvnak.

A vakolatlan téglaház sorok újak:
várost alkotnak gondosan rendezetten
és fényesre csiszolt kő homlokzatok mögött rejtőznek,
melyek visszatükröznek élőt s holtakat.

A díszbejáratok és kerubseregek alatt
a múlt porcelánon bámul vissza rád
és végtelen tavasz ömlik a görög urnákból:
a műanyagvirágok elutasítják az enyészetet.

Nem messze onnan a márványmezők
Mélyen fekszenek, mésszé válnak újra,
az őshonos növényzet és rég felejtett kertek
elvadult hajtásai közt alig láthatón lapulnak.

A pályaudvar melletti sarokban eldugottan,
sokkal régebbi kövek csoportosulnak;
bozót védte őket egykoron, de mióta
a fák ki lettek vágva, porladoznak.

Az itt szülöttek és polgárnak bevettek,
megszállottak és kisemmizettek,
már teljesen összesítve –
millió név kövön, hogy mindenki lássa,

és kettő bennem.



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját

minimap