Longfellow, Henry Wadsworth: Excelsior
Excelsior (Angol)The shades of night were falling fast, As through an Alpine village passed A youth, who bore, 'mid snow and ice, A banner with the strange device, Excelsior!
His brow was sad; his eye beneath, Flashed like a falchion from its sheath, And like a silver clarion rung The accents of that unknown tongue, Excelsior!
In happy homes he saw the light Of household fires gleam warm and bright; Above, the spectral glaciers shone, And from his lips escaped a groan, Excelsior!
"Try not the Pass!" the old man said: "Dark lowers the tempest overhead, The roaring torrent is deep and wide! And loud that clarion voice replied, Excelsior!
"Oh stay," the maiden said, "and rest Thy weary head upon this breast!" A tear stood in his bright blue eye, But still he answered, with a sigh, Excelsior!
"Beware the pine-tree's withered branch! Beware the awful avalanche!" This was the peasant's last Good-night, A voice replied, far up the height, Excelsior!
At break of day, as heavenward The pious monks of Saint Bernard Uttered the oft-repeated prayer, A voice cried through the startled air, Excelsior!
A traveller, by the faithful hound, Half-buried in the snow was found, Still grasping in his hand of ice That banner with the strange device, Excelsior!
There in the twilight cold and gray, Lifeless, but beautiful, he lay, And from the sky, serene and far, A voice fell, like a falling star, Excelsior!
|
Excelsior (Magyar)Már éjbe süllyedt az orom, egy ifjú ment az Alpokon; útját a hóba, jégbe rója, de messzire leng lobogója, Excelsior!
Sötét arccal előre tör, és szeme villog, mint a tőr. Ezüst harangként, énekelve szól ismeretlen-hangú nyelve, Excelsior!
Az ablakokból rá kitűz a rózsálló családi tűz; tanyák, de jéghegy áll felettök, és fáradt, lázas ajka felnyög, Excelsior!
„Maradj, maradj!" szól egy öreg, „az orkán tombol ott fölebb, halál les a mély-mély patakban." S szól az ezüst hang nyughatatlan, Excelsior!
„Állj" szól a lányka és remeg, „hajtsd rám viharcsapott fejed." A lány szemébe tiszta könny ül, de a fiú szól s szíve könnyül, Excelsior!
„Hógörgeteg vár mindenütt, fagyott, leroskadó fényűk!" szól a paraszt, s tompulva, lassan, egy hang felel rá a magasban, Excelsior!
Fönn a hegyen, reggel korán, hogy Szent Bernát kolostorán imák verdesik az égboltot, egy elhaló hang felsikoltott, Excelsior!
Mellette állott hű ebe, a hó félig temette be, keze a zászlójába markol, s dacos kiáltás harsog arról, Excelsior!
Ottan feküdt a jégbe lenn, magasztosán, élettelen, s egy hang az égbolt bús faláról hullócsillagként sírt le, távol, Excelsior!
|