Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

MacLeish, Archibald: Befejezetlen történet (Unfinished History Magyar nyelven)

MacLeish, Archibald portréja

Unfinished History (Angol)

We have loved each other in this time twenty years
And with such love as few men have in them even for
One or for the marriage month or the hearing of

Three nights' carts in the street but it will leave them.
We have been lovers the twentieth year now:
Our bed has been made in many houses and evenings.

The apple-tree moves at the window in this house:
There were palms rattled the night through in one:
In one there were red tiles and the sea's hours.

We have made our bed in the changes of many months
The light of the day is still overlong in the windows
Till night shall bring us the lamp and one another.

Those that have seen her have no thought what she is:
Her face is clear in the sun as a palmful of water:
Only by night and in love are the dark winds on it...

I wrote this poem that day when I thought
Since we have loved we two so long together
Shall we have done together — all love gone?

Or how then will it change with us when the breath
Is no more able for such joy and the blood is
Thin in the throat and the time not come for death?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://oudl.osmania.ac.in/bitstream

Befejezetlen történet (Magyar)

Szerettük egymást húsz évig ez időben
És olyan szerelemmel, ami kevésnek adatik meg
Egy évre is, vagy a mézeshetekre, vagy három éjjel

Együtt hallgatni a kordékat az utcán, és nincs tovább.
Mi szeretők vagyunk huszadik éve immár.
Meg volt vetve az ágyunk sok házban és sok estén.

Almafa bólong ennek a háznak ablakában,
Egy másikban pálmák csikorogtak éjszakahosszat,
Egyikben vörös cserepek alatt a tenger órái teltek.

A hónapok sokfajta változatában ágyunkat megvetettük.
A nappali fény még most is túl hosszan időzik az ablakokban,
Amíg az éj meghozza a lámpát és minket egymásnak.

Akik látták őt, nem tudják, milyen is valóban:
A napfényben tiszta az arca, mint víz a tenyérben,
Csak éjszaka és a szerelemben söpör rajta sötét szél…

Aznap írtam e verset, mikor arra gondoltam:
Mert olyan soká szerettük egymást mi ketten,
Együtt is végezzük-e majd – ha a szerelem odavan?

Vagy hát hogyan is változik velem és vele,
Ha majd ilyen gyönyörre a lélegzet elfúl és megapadt
A vér a torkunkban, és az idő még nem a halál ideje?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://dia.jadox.pim.hu

minimap