Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

MacNeice, Louis: Bevándorlók (Refugees Magyar nyelven)

MacNeice, Louis portréja

Refugees (Angol)

With prune-dark eyes, thick lips, jostling each other
These, disinterred from Europe, throng the deck
To watch their hope heave up in steel and concrete
Powerful but delicate as a swan's neck,

Thinking, each of them, the worst is over
And we do not want any more to be prominent or rich,
Only to be ourselves, to be unmolested
And make ends meet--an ideal surely which

Here if anywhere is feasible. Their glances
Like wavering antennae feel
Around the sliding limber towers of Wall Street
And count the numbered docks and gingerly steal

Into the hinterland of their own future
Behind this excessive annunciation of towers,
Tracking their future selves through a continent of strangeness.
The liner moves to the magnet; the quay flowers

With faces of people's friends. But these are mostly
Friendless and all they look to meet
Is a secretary who holds his levée among ledgers,
Tells them to take a chair and wait…

And meanwhile the city will go on, regardless
Of any new arrival, trains like prayers
Radiating from stations haughty as cathedrals,
Tableaux of spring in milliners' windows, great affairs

Being endorsed on a vulcanite table, lines of washing 
Feebly garish among grimy brick and dour 
Iron fire-escapes; barrows of cement are rumbling  
Up airy planks; a florist adds a flower

To a bouquet that is bound for somebody’s beloved 
Or for someone ill; in a sombre board-room great 
Problems wait to be solved or shelved. The city  
Goes on but you, you will probably find, must wait 

Till something or other turns up. Something-or-Other 
Becomes an unexpected angel from the sky; 
But do not trust the sky, that blue that looks so candid 
Is non-committal, frigid as a harlot’s eye. 

Gangways – the handclasp of the land. The resurrected, 
The brisk or resigned Lazaruses, who want 
Another chance, go trooping ashore. But chances  
Are dubious. Fate is stingy, recalcitrant.

And officialdom greets them blankly as they fumble 
Their foreign-looking baggage; they still feel 
The movement of the ship while through their imagination 
The known and the unheard-of constellations wheel.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.questia.com

Bevándorlók (Magyar)

Szemük aszalt szilva, duzzadt az ajkuk, 
európaiak – tolakszanak
a fedélzeten, nézik, felszedik reményük 
horgonyát, mely kecses, mint hattyunyak,

és azt hiszik, a legrosszabbja ez volt,
s ne legyek inkább se gazdag, se híres, 
csak önmagam, háborítatlanul,
a pénzemből meg tudjak élni – itt ez,

azt mondják, egyszerűbb. Tekintetük 
mint valami csáp, tapogat,
megszámlálja a Wall Street tovasikló 
tornyait, a kikötő-dokkokat,

s a lelkesen integető tornyok mögött 
már jövőjük hátországába lopakodnak, 
jövendő énjüket kutatják, idegenben. 
A hajó beáll; lent a rakodópart

barátok arcától virágzik. De legtöbbjüket 
egy hivatalnok várja csak,
főkönyvek közt tart ügyfélfogadást, 
kiszól, üljenek le és várjanak…

S a város él, nem érdekli, ki jött, 
vonatok imaként sugárzanak szét 
a katedrális-rideg állomásaikról;
a kalapos-bolt tavaszi csoportkép,

ebonit asztalokon fontos ügyben 
hoznak döntést, szárítókötélen ruha 
lóg kormos téglák s tűzlétrák között; 
pallókon gördül egy malteros taliga;

a virágárus csokrot köt: betegnek
vagy szerelmesnek lesz; és egy sivár 
tanácsteremben akták fekszenek.
A város él, de te úgy látod, jobb, ha vár

az ember, míg nem adódik valami más. 
A valami más a megváltó égi angyal, 
de ne bízz a mennyben, kékje olyan, 
mint mikor szajha néz szenvtelen arccal.

Kikötőhíd: a föld nyújtja kezét.
S a feltámadt vagy fásult Lázárok hamar 
kitódulnak, itt az új lehetőség.
Ki tudja. A sors konok és fukar.

Míg idegenszerű csomagjaikba túrnak, 
hűvösen üdvözlik őket a hivatalnokok,
még a hajó imbolygását érzik, s képzeletükben 
már sosem látott csillagkép forog.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap