Oszlik a köd, s az üregek
Feketén földerengenek
A város szájában. Sokat megért
Vénasszony, harcokban elvetélt
Forradalom múzsája, látja:
Sikátorait szél cibálja,
S látomása, a tölgyliget
Kapun, mólón túl ott rezeg.
Itt kezdődött, és a véges
Múlt ködébe is itt enyészett -
Vagy vélnéd: zörgő árnysereg
Vonul a kocsma s bolt felett.
Furcsa idilli csend vigyáz a
Fényes tetőkre, iskolákra;
A századok léptéke ez -
Kettő előre, vissza egy.
Ki gondolná, hogy e sivár
Táj, melynek csendje béke már
Nagyváros volt, melyet remény
Feszített, s minden esemény:
Rengés, mit a történelem
Richter-skálája mért hiven,
S minden vibráló jelenet
Finom ernyőn kapott jelet?
Mily változás ez hirtelen,
Tűzbe csap át a félelem?
Ezer kéményből füstgomoly
Száll, és közben eső omol
Bombafészkekre, míg köd ül
Az ideológus körül.
Egy orosz hajó hazatartva
Bús kürtszavát küldi a partra.