Mahon, Derek: The Last of the Fire Kings

I want to be
Like the man who descends
At two milk churns

With a bulging
String bag and vanishes
Where the lane turns,

Or the man
Who drops at night
From a moving train

And strikes out over the fields
Where fireflies glow
Not knowing a word of the language.

Either way, I am
Through with history --
Who lives by the sword

Dies by the sword.
Last of the fire kings, I shall
Break with tradition and

Die by my own hand
Rather then perpetuate
The barbarous cycle.

Five years I have reigned
During which-time
I have lain awake each night

And prowled by day
In the sacred grove
For fear of the usurper,

Perfecting my cold dream
Of a place out of time,
A palace of porcelain

Where the frugivorous
Inheritors recline
In their rich fabrics
Far from the sea.

But the fire-loving
People, rightly perhaps,
Will not countenance this,

Demanding that I inhabit,
Like them, a world of
Sirens, bin-lids
And bricked-up windows—

Not to release them
From the ancient curse
But to die their creature and be thankful.

Olyan akarok lenni,
Mint az az ember, aki
Dagadó szütyővel leszáll

Két tejeskanna előtt,
És eltűnik, ahol
Fordul az ösvény,

Vagy az a másik,
Aki mozgó vonatról
Ugrik le éjszaka,

A jánosbogárka-fénynél
Tör utat a mezőben,
És a nyelvet sem beszéli.

Akárhogy is, én végeztem
A történelemmel –
Aki karddal él,

Kard által hal meg.
Utolsó tűzkirály, én
Megtöröm a hagyományt,

És előbb végzek magammal,
De a barbár rítust
Tovább nem örökítem.

Öt éve uralkodom,
Azóta minden éjjel
Ébren hánykolódom,

És nappal ődöngök
A szent ligetben, nehogy
Jöjjön a trónbitorló

Hideg álmaim
Időszerűtlen tere
Egy porcelánpalota,

Ahol gyümölcsön élő
Örökösök lazsálnak
Dús vásznaikban,
Távol a tengertől.

De a tűzimádó nép,
Tán helyesen, ilyesmit
El nem tűrhet,

Követeli, hogy lakjam
Vele együtt szirénák,
Kukafedelek és befalazott
Ablakok világát –

És ne oldjam fel
Az ősi átok alól,
De haljak a bábjaként, és legyek hálás.