Mahon, Derek: Consolations of Philosophy

for Eugene Lambe

When we start breaking up in the wet darkness
And the rotten boards fall from us, and the ribs
Crack under the constriction of tree roots
And the seasons slip from the fields unknown to us,

Oh, then there will be the querulous complaining
From citizens who had never dreamt of this -
Who, shaken to the bone in their stout boxes
By the latest bright cars, will not inspect them

And, kept awake by the tremors of new building,
Will not be there to comment. When the broken
Wreath bowls are speckled with rain-water
And the grass grows wild for want of a caretaker,

There will be time to live through in the mind
The lives we might have led, and get them right;
To lie in silence listening to the wind
Call for the living through the livelong night.

Eugene Lambe-nek

Ha majd feloszlunk a nyirkos homályban,
A lécek lerohadnak és a bordák
Összeroppannak gyökérszorításban,
s nem tudjuk, mely évszak jár a mezőkön,

Ó akkor zajosan tiltakozik
A polgár, ki ezt sosem hitte volna,
Mert összerázza szilárd dobozát
A sok tarka autó, és nem láthatja,

És nincsen nyugta a betonozástól,
De nem kérdezi senki. Ha az urna
Esőtől foltos mind s törött fülű,
S gondnok híján elburjánzik a fű,

Lesz idő, mikor elménkben élnek
Emlékei életünk jobbbik felének;
Hallgatva hazudni a szél szavát,
Kérni életet a véghetetlen éjen át.