Mare, Walter de la: All That's Past

Very old are the woods;

And the buds that break

Out of the brier's boughs,

When March winds wake,

So old with their beauty are--

Oh, no man knows

Through what wild centuries

Roves back the rose.

Very old are the brooks;

And the rills that rise

Where snow sleeps cold beneath

The azure skies

Sing such a history

Of come and gone,

Their every drop is as wise

As Solomon.

Very old are we men;

Our dreams are tales

Told in dim Eden

By Eve's nightingales;

We wake and whisper awhile,

But, the day gone by,

Silence and sleep like fields

Of amaranth lie.

Nagyon öreg az erdő;

s ha március szelén

pattantja bimbait

a kökény,

szépségük oly öreg -

Óh, tudod-e, ily

vad századokba nyílik

vissza a gólyahír?

Nagyon öreg a patak;

s a csörge víz amely

azúr egek hidegen alvó

bérceiről indul el,

annyit jött-ment, tapasztalt

volt-nincs utakon,

hogy minden cseppje bölcs,

mint Salamon.

Nagyon öreg az ember;

álmaink édeni

meséivel Éva üzen

s a csalogányai;

életünk: susogó pillanat

s ha napunk elköszönt,

amaranth-mezőt terít szét

az álom és a csönd.