Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Marlowe, Christopher: Héro és Leander (Részlet) (Hero And Leander (Excerpt) Magyar nyelven)

Marlowe, Christopher portréja

Hero And Leander (Excerpt) (Angol)

The Second Sestiad

 

By this Leander, being near the land,

Cast down his weary feet and felt the sand.

Breathless albeit he were he rested not

Till to the solitary tower he got,

And knocked and called. At which celestial noise

The longing heart of Hero much more joys

Than nymphs and shepherds when the timbrel rings,

Or crooked dolphin when the sailor sings.

She stayed not for her robes but straight arose

And, drunk with gladness, to the door she goes,

Where seeing a naked man, she screeched for fear

(Such sights as this to tender maids are rare)

And ran into the dark herself to hide.

(Rich jewels in the dark are soonest spied).

Unto her was he led, or rather drawn

By those white limbs which sparkled through the lawn.

The nearer that he came, the more she fled,

And, seeking refuge, slipped into her bed.

Whereon Leander sitting thus began,

Through numbing cold, all feeble, faint, and wan.

“If not for love, yet, love, for pity sake,

Me in thy bed and maiden bosom take.

At least vouchsafe these arms some little room,

Who, hoping to embrace thee, cheerly swum.

This head was beat with many a churlish billow,

And therefore let it rest upon thy pillow.”

Herewith affrighted, Hero shrunk away,

And in her lukewarm place Leander lay,

Whose lively heat, like fire from heaven fet,

Would animate gross clay and higher set

The drooping thoughts of base declining souls

Than dreary Mars carousing nectar bowls.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poetry.poetryx.com/poems/7566/

Héro és Leander (Részlet) (Magyar)

A szerelmesek násza

 

Ekkorra már a partnál tapodott

Leander súlyos lábbal homokot,

s mégoly fáradtan sem pihenve meg,

a magányos toronyhoz sietett.

Ott kiáltozik, kopog és matat;

Héró meghallja: nincsen boldogabb

nimfa és pásztor se, a dob ha szól,

se delfin, mikor a matróz dalol.

Ágyából kiszökik; hogy meztelen,

mit bánja, csak az ajtónál legyen,

s felsikolt férfit látván csupaszon

(zsenge szűznek ritka látvány nagyon),

s a sötétbe rejtőzni elszalad:

de ékszer éjjel is ékszer marad,

s patyolatot is átizzó e test:

Leander követheti egyenest;

nyomában volt, de űzhette hiába,

gyorsan visszafészkelődött az ágyba,

Leander meg a szélére rogyott,

és fogvacogva így sóhajtozott:

„Ha nem szeretsz már, szánj meg, én szerelmen

bocsáss ágyadba s kebeledbe engem,

e két kart tán megjutalmazhatod,

hogy érted hasította a habot,

annyi hullám tépázta meg fejem:

nyugalma már párnádon hadd legyen!"

Héró megszeppenten odébbfeküdt,

Leander a helyébe s ehelyütt

oly mennyei meleg öntötte el,

mitől az agyag is életre kel,

s mi lelket porból inkább égbe visz,

mint Mars kupájában nektári íz.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.literatura.hu/irok/renesz/marlowe.htm

minimap