Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Masters, Edgar Lee: A Spoon River-i holtak - Rebecca Wasson (Spoon River Anthology - Rebecca Wasson Magyar nyelven)

Masters, Edgar Lee portréja

Spoon River Anthology - Rebecca Wasson (Angol)

Spring and Summer, Fall and Winter and Spring

After each other drifting, past my window drifting!

And I lay so many years watching them drift and counting

The years till a terror came in my heart at times,

With the feeling that I had become eternal; at last

My hundredth year was reached! And still I lay

Hearing the tick of the clock, and the low of cattle

And the scream of a jay flying through falling leaves!

Day after day alone in a room of the house

Of a daughter-in-law stricken with age and gray.

And by night, or looking out of the window by day

My thought ran back, it seemed, through infinite time

To North Carolina and all my girlhood days,

And John, my John, away to the war with the British,

And all the children, the deaths, and all the sorrows.

And that stretch of years like a prairie in Illinois

Through which great figures passed like hurrying horsemen,

Washington, Jefferson, Jackson, Webster, Clay.

O beautiful young republic for whom my John and I

Gave all of our strength and love!

And O my John!

Why, when I lay so helpless in bed for years,

Praying for you to come, was your coming delayed?

Seeing that with a cry of rapture, like that I uttered

When you found me in old Virginia after the war,

I cried when I beheld you there by the bed,

As the sun stood low in the west growing smaller and fainter

In the light of your face!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemtree.com/poems/

A Spoon River-i holtak - Rebecca Wasson (Magyar)

Tavasz és nyár, ősz és tél és tavasz

úszik egymásután, úszik az ablakom előtt!

Éveken át feküdtem és néztem, ahogy elúsznak és számoltam

az éveket, a szívem néha összecsomózta

a rettegés, hogy örökké fogok élni! egyszercsak

százéves lettem és még mindig feküdtem az óra-

ketyegésben, a tehénbőgésben, a szállongó

leveleken átcsapó seregély sikolyában,

nap nap után, magányosan, öregségébe beleszürkült

menyem házába csukva —

és éjszakánként, de nappal is, mikor az ablakon kinéztem,

a gondolatom mintha visszafele nyargalna a határtalan

időben Észak-Karolinába, a lánykoromba,

és Johnhoz, a kedves Johnhoz, aki elment a britekkel háborúzni,

és mennyi gyerek és halál és szenvedés,

úgy elnyúltak az évek, mint az illinoisi préri

amin óriások tűnnek át, száguldó lovasokként,

Washington, Jefferson, Jackson, Webster, Clay!

Szép, fiatal Köztársaság, amiért John meg én

minden erőnk és szerelmünk odaadtuk!

Ó, kedves John!

Nézd, mikor évekig nyomtam az ágyat, magamtehetetlen,

és csak azon imádkoztam, hogy eljöjj, hol késlekedtél?

hiszen tudod, hogy úgy, azzal az elragadtatott sírással,

ami Ó-Virginiában is elfogott, mikor rámtaláltál a háború után,

úgy sírtam, mikor az ágyamnál megláttalak,

és a mélyre-szállt nyugati napfényt apróra gyöngítette

arcod lámpavilága!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap