Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Merwin, W.S.: Rókaálom (Fox Sleep Magyar nyelven)

Merwin, W.S. portréja

Fox Sleep (Angol)

On a road through the mountains with a friend many years ago
 I came to a curve on a slope where a clear stream
flowed down flashing across dark rocks through its own
 echoes that could neither be caught nor forgotten
it was the turning of autumn and already
 the mornings were cold with ragged clouds in the hollows
long after sunrise but the pasture sagging like a roof
 the glassy water and flickering yellow leaves
in the few poplars and knotted plum trees were held up
 in a handful of sunlight that made the slates on the silent
mill by the stream glisten white above their ruin
 and a few relics of the life before had been arranged
in front of the open mill house to wait
 pale in the daylight out on the open mountain
after whatever they had been made for was over
 the dew was drying on them and there were few who took that road
who might buy one of them and take it away somewhere
 to be unusual to be the only one
to become unknown a wooden bed stood there on rocks
 a cradle the color of dust a cracked oil jar iron pots
wooden wheels iron wheels stone wheels the tall box of a clock
 and among them a ring of white stone the size of an
embrace set into another of the same size
 an iron spike rising from the ring where the wooden
handle had fitted that turned it in its days as a hand mill
 you could see if you looked closely that the top ring
that turned in the other had been carved long before in the form
 of a fox lying nose in tail seeming to be
asleep the features worn almost away where it
 had gone around and around grinding grain and salt
to go into the dark and to go on and remember

      * * *

What I thought I had left I kept finding again
 but when I went looking for what I thought I remembered
as anyone could have foretold it was not there
 when I went away looking for what I had to do
I found that I was living where I was a stranger
 but when I retraced my steps the familiar vision
turned opaque and all surface and in the wrong places
 and the places where I had been a stranger appeared to me
to be where I had been at home called by name and answering
 getting ready to go away and going away

      * * *

Every time they assembled and he spoke to them
 about waking there was an old man who stood listening
and left before the others until one day the old man stayed
 and Who are you he asked the old man
and the old man answered I am not a man
 many lives ago I stood where you are standing
and they assembled in front of me and I spoke to them
 about waking until one day one of them asked me
When someone has wakened to what is really there
 is that person free of the chain of consequences
and I answered yes and with that I turned into a fox
 and I have been a fox for five hundred lives
and now I have come to ask you to say what will
 free me from the body of a fox please tell me
when someone has wakened to what is really there
 is that person free of the chain of consequences
and this time the answer was That person sees it as it is
 then the old man said Thank you for waking me
you have set me free of the body of the fox
 which you will find on the other side of the mountain
I ask you to bury it please as one of your own
 that evening he announced a funeral service
for one of them but they said nobody has died
 then he led them to the other side of the mountain
and a cave where they found a fox’s body
 and he told them the story and they buried the fox
as one of them but later one of them asked
 what if he had given the right answer every time

      * * *

Once again I was there and once again I was leaving
 and again it seemed as though nothing had changed
even while it was all changing but this time
 was a time of ending this time the long marriage was over
the orbits were flying apart it was autumn again
 sunlight tawny in the fields where the shadows
each day grew longer and the still afternoons
 ripened the distance until the sun went down
across the valley and the full moon rose out of the trees
 it was the time of year when I was born and that evening
I went to see friends for the last time and I came back
 after midnight along the road white with the moon
I was crossing the bars of shadow and seeing ahead of me
 the wide silent valley full of silver light
and there just at the corner of the land that I had
 come back to so many times and now was leaving
at the foot of the wall built of pale stone I saw the body
 stretched in the grass and it was a fox a vixen
just dead with no sign of how it had come to happen
 no blood the long fur warm in the dewy grass
nothing broken or lost or torn or unfinished
 I carried her home to bury her in the garden
in the morning of the clear autumn that she had left
 and to stand afterward in the turning daylight

      * * *

There are the yellow beads of the stonecrops and the twisted flags
 of dried irises knuckled into the hollows
of moss and rubbly limestone on the waves of the low wall
 the ivy has climbed along them where the weasel ran
the light has kindled to gold the late leaves of the cherry tree
 over the lane by the house chimney there is the roof
and the window looking out over the garden
 summer and winter there is the field below the house
there is the broad valley far below them all with the curves
 of the river a strand of sky threaded through it
and the notes of bells rising out of it faint as smoke
 and there beyond the valley above the rim of the wall
the line of mountains I recognize like a line of writing
 that has come back when I had thought it was forgotten



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

Rókaálom (Magyar)

Egy barátommal sok évvel ezelőtt a hegyen átvezető úton
 lejtős kanyarhoz értünk ahol egy tiszta vizű patak
folyt csillogva a sötét kövek között visszhangját
 se megragadni se elfelejteni nem lehet
kora ősz de a reggelek már sokáig hűvösek voltak
 a rongyos felhőkbe burkolt völgyek mélyén
napkelte után a legelő mint egy tető megrokkant
 víz üvegcseppjei és levelek sárga rebbenése
a nyárfák és a daganatos vadszilvák tetején
 a tenyérnyi napsugárban amely a vízfolyás melletti
néma malom paláját is ragyogásba vonta a fehér romok felett
 és a megelőző élet ereklyéi a malom
épülete előtt elrendezve várnak ott
 a sápadt fényben kint a nyílt hegyen
bármiért is készültek annak vége már
 harmat száradt rajtuk kevés választja ezt az utat
aki egyet is megvenne hogy máshová vigye innen el
 hogy szokatlan legyen egyedi
és ismeretlen egy faágy állt ott fenn a sziklán
 egy porszürke bölcső törött olajos köcsög fémlábasok
fakerekek vaskerekek kőkerekek egy óra magas fadoboza
 és köztük egy ölnyi nagy fehér kőgyűrű
egy másik ugyanakkorába beillesztve egy vasszeg
 emelkedik ki onnan ahol a fa fogantyú
volt ami a maga idejében a kézimalmot hajtotta
 látni lehetett ha jól megnézted hogy a fölső
a másikban forgó részre még régen rávéstek
 egy orrát farkába fúró rókát ki aludni
látszik vonalai szinte teljesen elkoptak ott ahol
 gabonát és sót őrölve forgott körbe-körbe
hogy sötétbe vesszen és járjon tovább és emlékezzen

* * *

Amiről azt hittem elhagytam azt folyton újra megtaláltam
 de amikor azt kerestem amiről úgy hittem emlékszem rá
ahogy azt bárki megmondta volna az nem volt sehol
 és amikor máshova mentem dolgom után
rájöttem ott élek ahol magam idegen vagyok
 de amikor visszatértem az otthonos érzés
opálos lett csak felszínes és szétszórt
 hol idegen voltam az tűnt most valódi
otthonomnak ahol nevemen hívtak és válaszoltak
 ahol távozásra készülődtem és távoztam is

* * *

Minden alkalommal mikor összegyűltek és ő
 az eszméletről beszélt hallgatta egy öreg
de mindig a többiek előtt ment el ám egy nap mégis ott maradt
 Ki maga kérdezte meg az öreget
az öreg azt mondta Nem ember vagyok
 de sok élettel ezelőtt a helyeden álltam
ők összegyűltek előttem és az eszméletről
 beszéltem míg egy nap azt kérdezte egyikük
Ha valaki ráeszmél arra mi van odaát az a valaki
 megszabadul a következmények béklyói alól
azt válaszoltam Igen és rókává változtam azzal
 és ötszáz életet éltem rókaként azóta
most hozzád jöttem hogy megmondd mi tud engem
 a rókatestből kiszabadítani áruld el kérlek
ha valaki ráeszmél arra mi van odaát az a valaki
 megszabadul a következmények béklyói alól
ezúttal a válasz az volt Ez kizárólag az emberen múlik
 Köszönöm mondta az öreg hogy ráébresztettél erre
kiszabadítottál a rókatestből amelyet
 majd megtalálsz a hegy túloldalán
kérlek úgy temesd el mint egy közületek valót
 aznap este bejelentette egy közülük való
temetését de nem halt meg senki sem mondták
 ám ő a hegy túloldalára vezette őket
ahol egy barlangban találtak egy rókatestet
 elmondta nekik a történetet és eltemették a rókát
mint közülük valót de később egyikük azt kérdezte
 mi van ha az öreg válasza csakúgy helyes volt

* * *

Megint ott voltam és megint távozóban és ismét
 úgy tűnt semmi sem változott még ha minden
változott is de ezúttal a befejezés ideje volt
 ennek a hosszú házasságnak ezúttal vége volt
bolygók freccsentek szét újra ősz lett
 a mezőkön fakó napsütés ahol az árnyak
napról napra nőttek s lassú délutánokon
 beérett a távolság míg a nap lement
a szemközti völgyben és a fák közül feljött a telihold
 az évnek ebben a szakában születtem egykor
és azon az estén barátaimat látogattam meg utoljára s éjfél
 után jöttem vissza a holdvilágos úton
az árnyak rácsozatán keltem át és ott állt előttem
 a széles néma völgy tiszta ezüstfehér fényben
s ott a telek sarkán ahova olyan
 sokszor tértem vissza amelyet most elhagyok
megláttam a világos kőből épített fal tövében
 a fűben kinyúlt testet egy rókát egy rókaszukát
holtan bármi jele nélkül mi történhetett
 vér nélkül a hosszú szőr még meleg a harmatos fűben
nem tört hiányzott szakadt maradt bevégezetlen semmi sem
 hazavittem hogy a kertben eltemessem
a tiszta őszi reggelen amelyből távozott
 és a felkelő nap fényében még álltam aztán

* * *

Varjúháj sárga gyöngyei és száraz kis íriszek
 zászlói lebegnek a mohos mélyedések és a mészkőtörmelék
között az alacsony fal hullámain
 a borostyán beszőtte hol a menyét szalad
arannyá szelídítette a meggy lehullott lombját a fény
 a házhoz vezető úton a kémény amellett
a tető az ablak lenéz a kertre télen
 nyáron ott a mező a ház alatt ott a széles
völgy messze mind alatt a folyó kanyarulataival
 mintha az ég fonala lenne keresztülfűzve ott
és halvány harangkongás száll föl mint a füst
 és ott a völgyön túl a fal pereme felett
a hegyek vonalát felismerem akár egy kézírás vonalát
 amely eszembe jutott pedig azt hittem elfelejtettem már



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://versumonline.hu

minimap