Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Monroe, Harriet: A szálloda (The Hotel Magyar nyelven)

Monroe, Harriet portréja

The Hotel (Angol)

The long resounding marble corridors, the shining parlors with shining women in them.  
The French room, with its gilt and garlands under plump little tumbling painted Loves.  
The Turkish room, with its jumble of many carpets and its stiffly squared un-Turkish chairs.      
The English room, all heavy crimson and gold, with spreading palms lifted high in round green tubs.    
The electric lights in twos and threes and hundreds, made into festoons and spirals and arabesques, a maze and magic of bright persistent radiance.  
The people sitting in corners by twos and threes, and cooing together under the glare.    
The long rows of silent people in chairs, watching with eyes that see not while the patient band tangles the air with music. 
The bell-boys marching in with cards, and shouting names over and over into ears that do not heed.     
The stout and gorgeous dowagers in lacy white and lilac, bedizened with many jewels, with smart little scarlet or azure hats on their gray-streaked hair.          
The business men in trim and spotless suits, who walk in and out with eager steps, or sit at the desks and tables, or watch the shining women.
The telephone girls forever listening to far voices, with the silver band over their hair and the little black caps obliterating their ears.
The telegraph tickers sounding their perpetual chit—chit-chit from the uttermost ends of the earth.      
The waiters, in black swallow-tails and white aprons, passing here and there with trays of bottles and glasses. 
The quiet and sumptuous bar-room, with purplish men softly drinking in little alcoves, while the barkeeper, mixing bright liquors, is rapidly plying his bottles.  
The great bedecked and gilded café, with its glitter of a thousand mirrors, with its little white tables bearing gluttonous dishes whereto bright forks, held by pampered hands, flicker daintily back and forth.
The white-tiled, immaculate kitchen, with many little round blue fires, where white-clad cooks are making spiced and flavored dishes.  
The cool cellars filled with meats and fruits, or layered with sealed and bottled wines mellowing softly in the darkness.        
The invisible stories of furnaces and machines, burrowing deep into the earth, where grimy workmen are heavily laboring.         
The many-windowed stories of little homes and shelters and sleeping-places, reaching up into the night like some miraculous, high-piled honey-comb of wax-white cells.     
The clothes inside of the cells—the stuffs, the silks, the laces; the elaborate delicate disguises that wait in trunks and drawers and closets, or bedrape and conceal human flesh.
The people inside of the clothes, the bodies white and young, bodies fat and bulging, bodies wrinkled and wan, all alike veiled by fine fabrics, sheltered by walls and roofs, shut in from the sun and stars. 
The soul inside of the bodies—the naked souls; souls weazen and weak, or proud and brave; all imprisoned in flesh, wrapped in woven stuffs, enclosed in thick and painted masonry, shut away with many shadows from the shining truth.  
God inside of the souls, God veiled and wrapped and imprisoned and shadowed in fold on fold of flesh and fabrics and mockeries; but ever alive, struggling and rising again, seeking the light, freeing the world.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.bartleby.com

A szálloda (Magyar)

A hosszú, visszhangos márványfolyosók, a fénylő szalonok, fénylő asszonyokkal.
A francia terem, elpottyanó, festett pufók kis Cupidók, alattuk girlandok, aranyfüst.
A török terem, hatalmas szőnyeg-zsibvásár, mereven szögletes, egyáltalán-nem-törökös székek.
Az angol terem, megannyi nehéz bíbor és arany, s kerek zöld állványokon magasra nyúló pálmák.
A villanyfények, kettesével, hármasával, százával, lámpafüzérek, csigák és arabeszkek, folytonos sugárzás varázslat-útvesztője.
Az emberek, sarokba húzódva, kettesével, hármasával, s turbékolva a ragyogásban.
A hallgatag emberek hosszú sora a székeken, nézdelő és mit sem látó szemek, míg a türelmes dzsesszbend a levegőt zenével kuszálja.
A menetelő boyok, cédulákkal, s neveket kiáltozva nemtörődöm fülekbe.
A vaskos és kápráztató nagy özvegyek, csipkés fehérben és lilában, számos ékszerrel telitűzve, piros vagy azúrkék sikkes kalapka őszcsíkos hajukon.
Az üzletemberek, csupa jól szabott, pazar öltöny, ahogy jelentőségteljesen ki-be járnak, pultnál, asztalnál ülnek, vagy a fénylő asszonyokat nézik.
A telefonoskisasszonyok, akik folyvást távoli hangokra figyelnek, hajukon ezüstpánt, fülük fekete kis fejhallgatókkal kiiktatva.
A távírókészülékek, amelyek az örökös locsogást idemorzézzák a világ négy tájáról.
A pincérek, fekete frakk, fehér kötény, cikázó tálcák, palackkal, pohárral.
A halk és fényűző bár, kis benyílókban csendesen iszogató, karmazsinarcú férfiak, s a bármixer, aki szikrázó italokat kever, s az üvegeket sebtiben meghúzza.
Az arannyal ékes, nagyszerű kávéház, ezernyi tükör villogása, fehér asztalkákon ínycsiklandó tálak, melyekre finnyás kezekből sziporkázó villák kecsesen s ide-oda libegnek.
A fehér csempés, makulátlan konyha, számtalan kerek, kék tűzzel, melyen fehér ruhás szakácsok ízes-fűszeres fogásokat készítenek.
A hűvös pincék, teli hússal és gyümölccsel, vagy egymásra polcolt, viaszolt, palackozott borokkal, melyek csöndesen érnek a  sötétben.
A kazánok s a gépek láthatatlan szintjei, mélyen a földbe ásva, ahol kormos gépészek dolgoznak keményen.
Az apró otthonok s éjjeli szállások és menhelyek sokablakos szintjei, melyek felnyúlnak az éjszakába, mint csodálatos lépsejthalom viaszfehér sejtjei, cellák.
A ruhák a cellák mélyén - anyagok, selymek, csipkék; rafinált, könnyed álruhák, melyek bőröndben, fiókban, faliszekrényben várakoznak, ágybarontják vagy elrejtik az emberi húst.
Az emberek a ruhák mélyén, fehér, fiatal testek, kövér, pöfeteg testek, ráncos, ólomszínű testek, egyforma mind, beburkolva finom szövetbe, megoltalmazva falakkal, tetőkkel, bezárva nap és csillagok elől.
A lelkek a testek mélyén - a mezítelen lelkek; gyatra és gyönge lelkek, vagy rátartiak és bátrak; mind bebörtönözve húsba, begöngyölve szövött anyagba, bekötve vastag, festett falazatba, elzárva megannyi árnyékkal a fénylő igazságtól.
Isten a lelkek mélyén, Isten beburkolva és begöngyölve és bebörtönözve és beárnyékolva, hús és szövet és látszatok réteges rétegeiben; de örökre élőn, küszködőn s újra feltámadón, fényre szomjasan, világot szabadítón.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaG. Á.

minimap