Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Moore, Thomas: The Irish Peasant to His Mistress

Moore, Thomas portréja

The Irish Peasant to His Mistress (Angol)

Through grief and through danger thy smile hath cheer'd my way,
Till hope seem'd to bud from each thorn that round me lay;
The darker our fortune, the brighter our pure love burn'd,
Till shame into glory, till fear into zeal was turn'd:
Yes, slave as I was, in thy arms my spirit felt free,
And bless'd even the sorrows that made me more dear to thee.

Thy rival was honour'd, while thou wert wrong'd and scorn'd;
Thy crown was of briers, while gold her brows adorn'd;
She woo'd me to temples, whilst thou lay'st hid in caves;
Her friends were all masters, while thine, alas! were slaves;
Yet cold in the earth, at thy feet, I would rather be
Than wed what I loved not, or turn one thought from thee.

They slander thee sorely, who say thy vows are frail—
Hadst thou been a false one, thy cheek had look'd less pale!
They say, too, so long thou hast worn those lingering chains,
That deep in thy heart they have printed their servile stains:
O, foul is the slander!—no chain could that soul subdue—
Where shineth thy spirit, there Liberty shineth too!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.bartleby.com

Ír paraszt a kedveséhez (Magyar)

Bánat és veszély kisért, de mosolyodtól az utam
Vidám lett, tövisek közt is reményt diktált az iram;
Várhat ránk sötét jövő, olyan fényes a szerelmünk,
Szégyenünk ma dicsőség, félelemből teremtünk;
Valóban rabszolga voltam, de karjaidban szabad,
S ha elkomorultál, azért áldottalak.

Vetélytársad tisztelet övezte, téged gúny és szitok,
A fejeden töviskoszorú, az övén arany ragyog;
Ő templomokba csábított, te rejtőztél barlangokon,
Az ő barátai mind urak, a tied mind velem rokon;
Mégis inkább a hideg földben, a lábaidnál heverek,
Minthogy azzal, akit nem szerettem, egyesüljek, s ne veled.

Gyalázkodik csak, aki azt mondja, esküd hamis,
Ha tényleg csalfa lennél, csillogna arcod is;
Állítják, nemtelen, hogy láncaid nyomán
A szived szolgaszív lett, s követed ostobán;
Aljas rágalom - rajtad lánc nem vesz erőt,
De porbahull egyszer mind e lélek előtt. 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaL. J.

minimap