Moore, Thomas: Fionnuala éneke (The Song of Fionnuala Magyar nyelven)

Silent, O Moyle, be the roar of thy water,   
  Break not, ye breezes, your chain of repose,          
While, murmuring mournfully, Lir’s lonely daughter          
  Tells to the night-star her tale of woes.      
When shall the swan, her death-note singing,
  Sleep, with wings in darkness furled?        
When will heaven, its sweet bell ringing,     
  Call my spirit from this stormy world?      

Sadly, O Moyle, to thy winter-wave weeping,        
  Fate bids me languish long ages away;
Yet still in her darkness doth Erin lie sleeping,        
  Still doth the pure light its dawning delay.
When will that day-star, mildly springing,   
  Warm our isle with peace and love?           
When will heaven, its sweet bell ringing,
  Call my spirit to the fields above?

Fékezd meg, ó, Moyle, vizeid futását;
Ne tépjétek, szellők, a láncaitok,
Míg Lir lánya gyászos, magányos imáját
Az esteli csillag hallgatja, s ragyog.
A hattyú, sötétség leplével a szárnyán,
Elalhat-e elzengve búcsúdalát?
A mennybéli édes csengettyűket hallván,
Elereszt-e, s mikor, e durva világ?

Búsan, ó, Moyle, zokogj a jeges habokba,
Elvágyni a lelkem a sorstól tanult;
Az ír föld csak alszik, és egyre habozva
Megvirradni késik, mélysötét a mult.
A hajnali csillag mikor jön el, árván
Maradt honunk békére és fényre vágy,
A mennybéli édes csengettyűket hallván,
Mikor szólít végre a fönti világ?