Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Morgan, Edwin: The Dowser

Morgan, Edwin portréja

The Dowser (Angol)

With my forked branch of Lebanese cedar

I quarter the dunes like downs and guide

an invisible plough far over the sand.

But how to quarter such shifting acres

when the wind melts their shapes, and shadows

mass where all was bright before,

and landmarks walk like wraiths at noon?

All I know is that underneath,

how many miles no one can say,

an unbroken water-table waits

like a lake; it has seen no bird or sail

in its long darkness, and no man;

not even pharaohs dug so far

for all their thirst, or thirst of glory,

or thrust-power of ten thousand slaves.

I tell you I can smell it though,

that water. I am old and black

and I know the manners of the sun

which makes me bend, not break. I lose

my ghostly footprints without complaint.

I put every mirage in its place.

I watch the lizard make its lace.

Like one not quite blind I go

feeling for the sunken face.

So hot the days, the nights so cold,

I gather my white rags and sigh

but sighing step so steadily

that any vibrance in so deep

a lake would never fail to rise

towards the snowy cedar's bait.

Great desert, let your sweetness wake.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.edwinmorgan.com

Varázsvesszős ember (Magyar)

Villás libanoni cédrusággal

dűnéket fésülök át, s a homok fölött

elszántok láthatatlan ekémmel.

De hogy fésüljem át e tünékeny,

szélolvasztott formációkat,

ahol árnyalakok nyüzsögnek a fényben,

a tereptárgyak meg vándorolnak?

Annyit tudok, hogy odalent,

ki tudja, hány mérföldnyire

töretlen tábla víz terül el,

madarat nem látott, sem vitorlát

örök sötétjében, sem embert;

oly mélyre a fáraók sem ástak

sok tízezer rabszolgás erejükkel,

bár vízért, hírnévért epedeztek.

De mondhatom, érzem az illatát

a víznek. Öreg vagyok, fekete,

jól kiismertem a napot,

meghajlít, meg nem tör. Szellemszerű

nyomaim zokszó nélkül hagyom el.

Rögzítem a délibábokat.

Mellettem csipkés gyík matat.

A felszín alattit méregetem

látatlanul, akár a vak.

Forró nappalok, fagyos éjek –

indulok fehér rongyaimban,

sóhajtva, de döngve lépkedek,

hogy hátha, bármi mélyről is,

a tó válaszképp visszarezdül,

s a cédrusbot kapást mutat.

Ébreszd édességed, sivatag.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.holmi.org

minimap