Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Mueller, Lisel: Monet Refuses the Operation

Mueller, Lisel portréja

Monet Refuses the Operation (Angol)

Doctor, you say there are no haloes
around the streetlights in Paris
and what I see is an aberration
caused by old age, an affliction.
I tell you it has taken me all my life
to arrive at the vision of gas lamps as angels,
to soften and blur and finally banish
the edges you regret I don’t see,
to learn that the line I called the horizon
does not exist and sky and water,
so long apart, are the same state of being.
Fifty-four years before I could see
Rouen cathedral is built
of parallel shafts of sun,
and now you want to restore
my youthful errors: fixed
notions of top and bottom,
the illusion of three-dimensional space,
wisteria separate
from the bridge it covers.
What can I say to convince you
the Houses of Parliament dissolve
night after night to become
the fluid dream of the Thames?
I will not return to a universe
of objects that don’t know each other,
as if islands were not the lost children
of one great continent. The world
is flux, and light becomes what it touches,
becomes water, lilies on water,
above and below water,
becomes lilac and mauve and yellow
and white and cerulean lamps,
small fists passing sunlight
so quickly to one another
that it would take long, streaming hair
inside my brush to catch it.
To paint the speed of light!
Our weighted shapes, these verticals,
burn to mix with air
and change our bones, skin, clothes
to gases. Doctor,
if only you could see
how heaven pulls earth into its arms
and how infinitely the heart expands
to claim this world, blue vapor without end.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

Monet nem akarja az operációt (Magyar)

Doktor, azt állítod, nincsenek
glóriák Párizs utcalámpái felett,
betegség, amit látok, az öregkor homálya.
Elmondhatom, egy életbe telt,
míg a gázlámpákat angyaloknak láttam,
puhult, foszlott, végül eltűnt
minden körvonal, mit sajnálsz,
hogy élesen már nem rajzolódik elém,
megértettem, hogy a horizont vonala
már nem létezik, ég és a víz, bár sokáig
szétváltak, eggyé olvad nekem.
Ötvennégy év telt el, míg megláttam,
Rouen katedrálisa hogyan épül
a napsugár párhuzamos oszlopaira
s most kiigazítanád
fiatalkori hibám:
alapzat és födém szilárd fogalmát,
a tér háromdimenziós illúzióját,
elválasztanád a hidat
repkény-takarójától.
Hogyan magyarázzam, hogy
a Parlament épülete minden
éjszakáról minden éjszakára
a Temze olvadó álmává válik?
Nem térek vissza az egymást nem ismerő
tárgyak világába, mintha a szigetek
nem egy hatalmas földrész
elveszett gyermekei lennének. A világ
fényözön, s a fény azzá válik, amire vetül,
víz lesz belőle, tavirózsák úsznak a vizen,
a víz fölött, a víz alatt,
lila, mályva és sárga,
fehér és égszínkék lámpákká olvad,
apró öklök adják tovább a napsugarat
oly szaporán, hogy csak a hosszú,
áramló szőrszálak képesek
elkapni ecsetem belsejében.
A fény iramát festeni!
Súlyos formáink, e hosszúra szökők,
a léggel lángolók, melyek
gázzá varázsolják csontunk, bőrünk,
ruhánk. Doktor,
ha látnád, hogyan öleli
magához a menny a földet,
s vég nélkül duzzad a szív, hogy
befogadja a világot végtelen, kék páráival.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://ligetmuhely.blog.hu

minimap