Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Muir, Edwin: Útszéli állomás (The Wayside Station Magyar nyelven)

Muir, Edwin portréja

The Wayside Station (Angol)

Here at the wayside station, as many a morning,

I watch the smoke torn from the fumy engine

Crawling across the field in serpent sorrow.

Flat in the east, held down by stolid clouds,

The struggling day is born and shines already

On its warm hearth far off. Yet something here

Glimmers along the ground to show the seagulls

White on the furrows' black unturning waves.

 

But now the light has broadened.

I watch the farmstead on the little hill,

That seems to mutter "Here is day again"

Unwillingly. Now the sad cattle wake

In every byre and stall,

The ploughboy stirs in the loft, the farmer groans

And feels the day like a familiar ache

Deep in his body, though the house is dark.

The lovers part

Now in the bedroom where the pillows gleam

Great and mysterious as deep hills of snow,

An inaccessible land. The wood stands waiting

While the bright snare slips coil by coil around it,

Dark silver on every branch. The lonely stream

That rode through darkness leaps the gap of light,

Its voice grown loud, and starts its winding journey

Through the day and time and war and history.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.wartimehousewife.com

Útszéli állomás (Magyar)

Itt az útszéli állomáson hány reggel figyeltem

a párás mozdonyokból feltörő füstöt, amint

kígyós bánatban kanyarog a földeken.

Kelet felől egykedvű fellegek súlya alatt

küszködve kél a nap, és már ragyog

forró és messzi tűzhelyén. És itt is valami

csillog már, hogy rebbentse a sirály fehér

hátát sötét barázdák mozdulatlan habjain.

 

De íme elömlik a fény.

Lesem a domb oldalán a majort,

amint dörmög magában: „Újra itt a nap",

rosszkedvűen. S az istállókban is

ébred búsan a csorda,

mozdul a béres padlásán, nyög a paraszt,

és teste mélyén érzi már, mint megszokott

keservet, a reggelt, bár még sötét a ház.

Válnak a szeretők

hálószobájukban, hol a párnák hatalmasan

s rejtélyesen, mint hófedte dombok, ragyognak,

elérhetetlen táj. Az erdő vár, amíg

gyűrűzve von hálót köré a fény,

sötét ezüst az ág. A magányos patak,

mely homályban futott, most kiszökken a fény

hasadékán, már hangos is, s megkezdi kanyarogva

útját napon, időn, csatákon, történelmen át.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap