Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Olson, Charles: Változatok Gerald Van De Wielének* (Variations Done for Gerald Van De Wiele* Magyar nyelven)

Olson, Charles portréja
Kodolányi Gyula portréja

Vissza a fordító lapjára

Variations Done for Gerald Van De Wiele* (Angol)

I. Le Bonheur

dogwood flakes
what is green

the petals
from the apple
blow on the road

mourning doves
mark the sway
of the afternoon, bees
dig the plum blossoms

the morning
stands up straight, the night
is blue from the full of the April moon

iris and lilac, birds
birds, yellow flowers
white flowers, the Diesel
does not let up dragging
the plow

               as the whippoorwill,
the night’s tractor, grinds
his song

              and no other birds but us
are as busy (O saisons, O châteaux!)
Délires!

                What soul
is without fault?

Nobody studies
happiness

Every time the cock crows
I salute him

I have no longer any excuse
for envy. My life

has been given its orders: the seasons
seize

the soul and the body, and make mock
of any dispersed effort. The hour of death

is the only trespass

 
II. The Charge

dogwood flakes
the green

the petals from the apple-trees
fall for the feet to walk on

the birds are so many they are
loud, in the afternoon

they distract, as so many bees do
suddenly all over the place

With spring one knows today to see
that in the morning each thing

is separate but by noon
they have melted into each other

and by night only crazy things
like the full moon and the whippoorwill

and us, are busy. We are busy
if we can get by that whiskered bird,

that nightjar, and get across, the moon
is our conversation, she will say

what soul
isn’t in default?

can you afford not to make
the magical study

which happiness is? do you hear
the cock when he crows? do you know the charge,

that you shall have no envy, that your life
has its orders, that the seasons

seize you too, that no body and soul are one
if they are not wrought

in this retort? that otherwise efforts
are efforts? And that the hour of your flight

will be the hour of your death?

 
III. Spring

The dogwood
lights up the day.

The April moon
flakes the night.

Birds, suddenly,
are a multitude

The flowers are ravined
by bees, the fruit blossoms

are thrown to the ground, the wind
the rain forces everything. Noise—

even the night is drummed
by whippoorwills, and we get

as busy, we plow, we move,
we break out, we love. The secret

which got lost neither hides
nor reveals itself, it shows forth

tokens. And we rush
to catch up. The body

whips the soul. In its great desire
it demands the elixir

In the roar of spring,
transmutations. Envy

drags herself off. The fault of the body and the soul
—that they are not one—

the matutinal cock clangs
and singleness: we salute you

season of no bungling

 
*Gerald Van De Wiele is an American visual artist who was born in 1932 (Detroit, Michigan).



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

Változatok Gerald Van De Wielének* (Magyar)

I. Le Bonheur

som pelyhez be
mindent, ami zöldell

a szirmok
az útra szállnak az
az almafáról

gyászoló gerlék
jelzik a délután
múlását, a szilvavirágokba
méhek bújnak

a reggel
hirtelen kél, áprilisi
hold teljétől kék az ég

nőszirom és orgona, madarak
madarak, sárga virágok,
fehér virágok, a dízel
húzza az ekét
szakadatlan

                 ahogy a kecskefejő,
az éj traktora, nyekergi
dalát

      és nincs más bolond, csak mi
ki annyit sürög (O saisons, o châteaux!)**
Délires!

            Van-e lélek
hibátlan?

Senki sem tanulmányozza
a boldogságot

Valahányszor szól a kakas,
köszöntöm

Irigységre többé nincs
mentségem. Életem

elnyerte rendjét: az évszakok
elragadják

a lelket és a testet, és gúnyt űznek
tétova igyekezetünkből. A halál órája

az egyetlen jogsértés

 
II. Az elrendelés

som pelyhezi be
a zöldet

lehullanak a szirmok az almafáról
hogy lábunk járhasson rajtuk

annyi a madár, hogy
délután lármájuk

megbolondít, s a rengeteg méh is,
mely hirtelen mindent ellep

Tavasz lévén tudjuk most a szem
reggel minden dolgot

különvalónak lát de
délre egymásba olvadnak

és éjjel csak a bolondok:
a telihold, a kecskefejő

meg mi serénykedünk. Serénykedünk
ha teret hagy nekünk e pofaszakállas

madár, e reszelőhangú lappantyú, és ha hagyja,
a hold lesz a mi beszédünk, megkérdi majd,

van-e lélek, mely
nem hibádzik?

megteheted tán, hogy nem törődsz
a bűvös tudománnyal,

a boldogsággal? hallod-e
a kakasszót? tudod-e az elrendelést,

hogy nem lehet benned irigység, hogy életednek
megvan a rendje, hogy az évszakok

téged is elragadnak, hogy test és lélek
csak akkor egy, ha ebben a lombikban

egyesültek? hogy másképp az igyekezet
igyekezet marad? És hogy menekvésed órája

halálod órája lesz?

 
III. A tavasz

a som
beragyogja a nappalt

Áprilisi hold
pelyhezi be az éjt.

Hirtelen temérdek
a madár.

A virágokat megrohanják
a méhek, a gyümölcsfák virága

szerteterül a földön, hajszolja
a világot a szél meg az eső. S a zaj -

még az éjt is teledobolja
a kecskefejő, és mi is sürögni

kezdünk, szántunk, költözünk,
kitörünk, szerelmesek leszünk. Az elveszett

titok magát sem nem rejti sem
el nem árulja, jeleket mutat

fel. Mi pedig rohanunk,
hogy beérjük őket. A lelket

ostorozza a test. Hatalmas vágya
orvosságot követel,

A zúgó tavaszban
átváltozásokat. Az irigység

elkotródik. A test és a lélek hibáját
- hogy nem egyek -

s az egyenességet hirdeti csengőn
a hajnali kakas: köszöntünk

téged, kontárokat nem tűrő évszak

 
  *Gerald Van De Wiele 1932-ben született (Detroit, Michigan) amerikai képzőművész.
**A verset idézetek szövik át Rimbaud O saisons, o châteaux című verséből franciául és fordításban.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. Gy.

minimap