Patmore, Coventry: The Toys

My little Son, who look'd from thoughtful eyes

And moved and spoke in quiet grown-up wise,

Having my law the seventh time disobey'd,

I struck him, and dismiss'd

With hard words and unkiss'd,

—His Mother, who was patient, being dead.

Then, fearing lest his grief should hinder sleep,

I visited his bed,

But found him slumbering deep,

With darken'd eyelids, and their lashes yet

From his late sobbing wet.

And I, with moan,

Kissing away his tears, left others of my own;

For, on a table drawn beside his head,

He had put, within his reach,

A box of counters and a red-vein'd stone,

A piece of glass abraded by the beach,

And six or seven shells,

A bottle with bluebells,

And two French copper coins, ranged there with careful art,

To comfort his sad heart.

So when that night I pray'd

To God, I wept, and said:

Ah, when at last we lie with trancèd breath,

Not vexing Thee in death,

And Thou rememberest of what toys

We made our joys,

How weakly understood

Thy great commanded good,

Then, fatherly not less

Than I whom Thou hast moulded from the clay,

Thou'lt leave Thy wrath, and say,

'I will be sorry for their childishness.'

A kisfiam – ki túl komoly, érett

Bölcsességgel lát, jár-kel, s beszélget –

Hetedszer szegte meg parancsomat.

El kellett vernem őt, bár megszakadt

Szívem; még jóéjt-csókot sem kapott.

Anyja, ki türelmes volt – már halott.

Később meglátogattam, mert féltem:

A bánattól talán nem alszik el,

De mély álomba merülve leltem;

Szemhéja kék – pillái közt könnyel;

Orcái sírásától nedvesen.

Felcsókoltam könnycseppjeit nyögve,

S sajátjaim hagytam ott cserébe.

Aztán ágyához, egy rajztáblára

Raktam, hogy ébredvén megtalálja;

Kedvenc játékait: kavicsokat,

Parton talált üvegszilánkot, hat,

Vagy hét kagylót, jól kimunkált

Francúz rézpénzek szép szériáját, -

S harangvirágokat is szerteszét,

Hogy megvigasztalja majd kis szívét.

Majd éjjel, összekulcsolván kezem,

Imádkoztam sírva: Én Istenem!

Ha majd holtként nyugszunk mind, s egyikünk

Sem bosszant már, s ellen sem szegülünk;

Tán megérted: minket mi érdekelt,

Kedvünk miféle játékokban telt;

S habár hasznos-fontosak – lám: alig

Értettük meg parancsolatjaid;

Akkor – atyához illőn – hisz valék,

Mint mindőnk: agyagból formált fiad –

Szólasz, s dühöd majd végleg elmarad:

„Meg kell bocsássak gyermekségükért!”