Plath, Sylvia: Varjú esős időben (Black Rook in Rainy Weather Magyar nyelven)

On the stiff twig up there

Hunches a wet black rook

Arranging and rearranging its feathers in the rain.

I do not expect a miracle

Or an accident

To set the sight on fire

In my eye, not seek

Any more in the desultory weather some design,

But let spotted leaves fall as they fall,

Without ceremony, or portent.

Although, I admit, I desire,

Occasionally, some backtalk

From the mute sky, I can't honestly complain:

A certain minor light may still

Leap incandescent

Out of the kitchen table or chair

As if a celestial burning took

Possession of the most obtuse objects now and then ---

Thus hallowing an interval

Otherwise inconsequent

By bestowing largesse, honor,

One might say love. At any rate, I now walk

Wary (for it could happen

Even in this dull, ruinous landscape); sceptical,

Yet politic; ignorant

Of whatever angel may choose to flare

Suddenly at my elbow. I only know that a rook

Ordering its black feathers can so shine

As to seize my senses, haul

My eyelids up, and grant

A brief respite from fear

Of total neutrality. With luck,

Trekking stubborn through this season

Of fatigue, I shall

Patch together a content

Of sorts. Miracles occur,

If you care to call those spasmodic

Tricks of radiance miracles. The wait's begun again,

The long wait for the angel.

For that rare, random descent.

Fönn a merev gallyon

Ázott, fekete varjú kuporog,

Tollászkodik hosszan az esőben.

Nem várok csodát,

Nem várok véletlent,

Hogy szememben e látvány kigyúljon,

Rendszert sem kutatok

A szeszélyeskedő időben:

Hulljon a foltos levél, ahogy az ág

Veti, nem szertartás ez, nem jelent

Semmi mást. Bár olykor, bevallom,

Várnám: a néma ég eltársalog

Velem, de ezt tényleg nem panaszképpen

Mondom; mert kis glóriák

Izzhatnak hirtelen

Egy konyhaszéken-asztalon,

Mintha égi dolog

Lenne a legtompább tárgy is hébe-

Hóba - így lényegül át

A másképp jelentéktelen

Időköz; nagyság, tisztesség, mondjam:

Szerelem által. Így haladok

Óvatosan (mert bármi holt vidéken

Megeshet); kis ravaszság,

Kis kétkedés; persze, sejtelmem

Sincs, miféle lángoló angyalom

Támadna. Egy varjú, ennyit tudok,

Tollászkodván nagy fényben

Állhat, fogadva látványát

Mintha kinyílna a szemem,

S egy pillanatra nem kell szoronganom:

Nem teljes a kívülállás. Ahogy

Járom makacsul az erőtlen

Évszakot, legalább

Valami megnyugvás nekem

Is kijut. Csodák esnek folyton,

Ha íly tündöklő trükköket csodálnod

Lehet. Kezdődhet újra a türelem-

Játék, az angyalvárás. Ritkán,

Vaktában, megjön.