Plath, Sylvia: Öt ölnyi mélybe (Full Fathom Five Magyar nyelven)
|
Full Fathom Five (Angol)Old man, you surface seldom. Then you come in with the tide's coming When seas wash cold, foam-
Capped: white hair, white beard, far-flung, A dragnet, rising, falling, as waves Crest and trough. Miles long
Extend the radial sheaves Of your spread hair, in which wrinkling skeins Knotted, caught, survives
The old myth of orgins Unimaginable. You float near As kneeled ice-mountains
Of the north, to be steered clear Of, not fathomed. All obscurity Starts with a danger:
Your dangers are many. I Cannot look much but your form suffers Some strange injury
And seems to die: so vapors Ravel to clearness on the dawn sea. The muddy rumors
Of your burial move me To half-believe: your reappearance Proves rumors shallow,
For the archaic trenched lines Of your grained face shed time in runnels: Ages beat like rains
On the unbeaten channels Of the ocean. Such sage humor and Durance are whirlpools
To make away with the ground- Work of the earth and the sky's ridgepole. Waist down, you may wind
One labyrinthine tangle To root deep among knuckles, shinbones, Skulls. Inscrutable,
Below shoulders not once Seen by any man who kept his head, You defy questions;
You defy godhood. I walk dry on your kingdom's border Exiled to no good.
Your shelled bed I remember. Father, this thick air is murderous. I would breathe water.
|
Öt ölnyi mélybe (Magyar)Öreg, ritkán vetődsz fel. Megjössz akkor a dagállyal, Hideg, habsipkás tenger
Teríti hajad-szakállad Fehér hálóját, föl-le jár Hullámhegy-völggyel. Szétárad,
Mérföldeken, hajad sugár- Kévéje, fürt-foglyul esett Gubancként él tovább
Beláthatatlan eredetek Ősmítosza. Leúszol, közel, Mint gerinctőkés jéghegyek
Északról, miket kerülni kell, Nem ölelni. Minden homályos Ügy így kezdődik: veszéllyel;
Veszélyed számos. Nem sokat látok, de formád Furcsán sérült, s akárha
Halódna: ködgomolygás Oszlik így hajnali tengeren. Gyanús mendemondák
Szólnak temetésedről: hiszem, Nem hiszem; visszatérésed Meggyőz, sekély a hiedelem;
Szemcsés arcod ódon, vésett Árkain felgyűlt az idő: Zúdul korok esőverése
Az óceán veretlen lüktető Medrére. Az ily bölcs kedv S kitartás: örvény, mely a föld
Alapvetését elsöpörve Ront az ég ácsolatának. Deréktól lefelé, pörögve,
Labirintus-gubancod támad, Mély gyökerei izületek, sípcsontok, Koponyák közt. Titok vagy, vállad
Alatt nem látott halandó, Ki fejét nem adta érte; Kérdésekre tilalmat szabsz,
S minden más istenségre. Birodalmad határát száműzötten, Szárazon járom; rossz végre.
Kagylós ágyadra emlékszem. Apám, ez a levegő fojtogat. Vizet hadd lélegezzem
|