Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Poe, Edgar Allan: Álmok (Dreams Magyar nyelven)

Poe, Edgar Allan portréja
Dvorcsák  Gábor Imre portréja

Vissza a fordító lapjára

Dreams (Angol)

Oh! that my young life were a lasting dream!

My spirit not awakening, till the beam

Of an Eternity should bring the morrow.

Yes! tho' that long dream were of hopeless sorrow,

'Twere better than the cold reality

Of waking life, to him whose heart must be,

And hath been still, upon the lovely earth,

A chaos of deep passion, from his birth.

But should it be- that dream eternally

Continuing- as dreams have been to me

In my young boyhood- should it thus be given,

'Twere folly still to hope for higher Heaven.

For I have revell'd, when the sun was bright

I' the summer sky, in dreams of living light

And loveliness,- have left my very heart

In climes of my imagining, apart

From mine own home, with beings that have been

Of mine own thought- what more could I have seen?

 

'Twas once- and only once- and the wild hou

From my remembrance shall not pass- some power

Or spell had bound me- 'twas the chilly wind

Came o'er me in the night, and left behind

Its image on my spirit- or the moon

Shone on my slumbers in her lofty noon

Too coldly- or the stars- howe'er it was

That dream was as that night-wind- let it pass.

I have been happy, tho' in a dream.

I have been happy- and I love the theme:

Dreams! in their vivid coloring of life,

As in that fleeting, shadowy, misty strife

Of semblance with reality, which brings

To the delirious eye, more lovely things

Of Paradise and Love- and all our own!

Than young Hope in his sunniest hour hath known.



FeltöltőDvorcsák Gábor Imre
Az idézet forrásaE. A. Poe Összes Költeményei

Álmok (Magyar)

Ó, bár ifjú létem, mint tartós álom,

S lelkem ébredetlen, míg holdsugáron

Csak az öröklét hozná holnapom.

Úgy! Álmom, ha sivár bú, s kínhalom,

Jobb lenne, mint a valóság mérge

Ébren annak, kinek szíve mélye

Ahogy csak földi léte neki telt,

A kezdettől mély káoszban ívelt.

Ha úgy is lenne, ha örökké menne,

Peregne álmom, mint tökéletesre

Gyerekként már sikerült formálnom -

Akkor sem kell az Édenre várnom.

Mert örültem, míg a nap fénye szállt,

Nyári égen álomképpen fényár,

És a szépség – mi szívem bezárta

Képzelt tájakba, totál elvágva

Saját éghajlatomtól, lényekkel,

Mik enyémek – mit várhattam még el?

 

Egyszer volt, csak egyszer – és a vad óra

Emléke már nem szünetel – ó, az a

Varázs, mi kötött – tán a fagyos szél

Kapott el, a téli éj közepén,

Hagyva képét lelkemen – vagy tán a hold

Szórt pályáján álmomra bánatot

Hidegen - vagy csillag tán – bármi hát

Volt oka, álmom elmúlt – nincs itt már.

Boldog voltam, ha csak álmodtam is.

Boldog voltam, ó, hát az voltam itt:

Álmok! az élet tüzes színeivel,

Múló, éjködös árnyküzdelmeivel

A valót tükrözőn s eléhozva

Lázas szemnek való szépet, sokat,

Édeni szerelemről – s mind miénk!

Csak mint a legfényesb ifjú Remény!



FeltöltőDvorcsák Gábor Imre
Az idézet forrásasaját mű

minimap