Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Poe, Edgar Allan: Az alvó (The Sleeper Magyar nyelven)

Poe, Edgar Allan portréja
Képes Géza portréja

Vissza a fordító lapjára

The Sleeper (Angol)

At midnight, in the month of June,
I stand beneath the mystic moon.
An opiate vapour, dewy, dim,
Exhales from out her golden rim,
And, softly dripping, drop by drop,
Upon the quiet mountain top,
Steal drowsily and musically
Into the universal valley.
The rosemary nods upon the grave;
The lily lolls upon the wave;
Wrapping the fog about its breast,
The ruin moulders into rest;
Looking like Lethe, see! the lake
A conscious slumber seems to take,
And would not, for the world, awake.
All beauty sleeps! - and lo! where lies
Irene, with her Destinies!

Oh, lady bright! can it be right-
The window open to the night?
The wanton airs, from the tree-top,
Laughingly through the lattice drop -
The bodiless airs, a wizard rout,
Flit through thy chamber in and out,
And wave the curtain canopy
So fitfully - so fearfully -
Above the closed and fringéd lid
'Neath which thy slumb'ring soul lies hid,
That, o'er the floor and down the wall,
Like ghosts the shadows rise and fall!

Oh, lady dear, hast thou no fear?
Why and what art thou dreaming here?
Sure thou art come o'er far-off seas
A wonder to these garden trees!
Strange is thy pallor! strange thy dress!
Strange, above all, thy length of tress,
And this all solemn silentness!

The lady sleeps! Oh, may her sleep,
Which is enduring, so be deep!
Heaven have her in its sacred keep!
This chamber changed for one more holy,
This bed for one more melancholy,
I pray to God that she may lie
Forever with unopened eye,
While the pale sheeted ghosts go by!

My love, she sleeps! Oh, may her sleep,
As it is lasting, so be deep!
Soft may the worms about her creep!
Far in the forest, dim and old,
For her may some tall vault unfold -
Some vault that oft hath flung its black
And wingéd panels fluttering back,
Triumphant, o'er the crested palls,
Of her grand family funerals -
Some sepulchre, remote, alone,
Against whose portal she hath thrown,
In childhood, many an idle stone -
Some tomb from out whose sounding door
She ne'er shall force an echo more,
Thrilling to think, poor child of sin!
It was the dead who groaned within.



FeltöltőRossner Roberto
Az idézet forrásahttp://classiclit.about.com
Megjelenés ideje

Az alvó (Magyar)

Kék nyári éj, a hold kigyúl,
állok alatta szótlanul.
Ködöt lehel ki szája: ím
körötte álmos pára ring
s a csúcsra csöppen csöppre csöpp:
lágyan csöpög a könnyü köd
s lecsordul: zizzenő zene,
a tág völgy megtelik vele.
A síron ing a rozmaring;
a hullámon liliom int;
a rom morog, mozdulni rest,
ködpólyában pihegni kezd.
A tó: sötét csillámu rét,
mély szusszanása leng feléd,
Alszik: hiába költenéd.
Álom ül minden Szép szivén.
Vajjon te hol pihensz, Irén.

Ó, drága lány! - les rám az árny,
Kinézek szobád ablakán.
Szél kél, amint suhint a lomb,
nevet s a rácson át beront,
nem láthatom: ki- és beleng,
mint varázsvessző, úgy kereng.
Fölrebbennek a függönyök,
ki nyöszörög a tüll mögött?
Kint bolt ivel, mint könnyü híd,
alatta lelked álmodik;
s árnyak járnak: új s új alak,
fölnyúlnak és lehullanak.

Ó, drága lény, szólítlak én
nem félsz-e álmod éjjelén?
Bekószáltál tengernyi tért
arcod sápadt, ruhád fehér,
hajad a sarkadig leér
s körülölel a csendes éj.

Pihensz te rég, te égi szép,
érzed az öröklét izét,
álmod a perc nem tépi szét.
A szobád szinte szárnyra kap,
rád vágyik ágyad hallgatag
s te kint heversz, kinyílt szemed
bámul: körül hogy lengenek
a sápadt arcu szellemek.

Szerelmem ég! Te égi szép,
lángját a lelked érzi még?
Férgektől, ó, vajjon ki véd?
Erdő zúg messze, sűrü, zord,
ott áll lakásod: síri bolt,
kapuja súlyos, fekete -
hányszor láttad kinyílni te,
midőn feltűnt a gyászfogat
s táncoltak bóbitás lovak.
Ilyenkor, csintalan gyerek,
kezed a néma sírhelyek
falát kővel dobálta meg.
A bús sirbolt boronghat ott,
többé már meg nem kongatod,
mint akkor, régen, lesve kint:
mordul-e benn a holt megint?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.folioklub.hu

minimap