Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Poe, Edgar Allan: Az aluvó (The Sleeper Magyar nyelven)

Poe, Edgar Allan portréja

The Sleeper (Angol)

At midnight, in the month of June,
I stand beneath the mystic moon.
An opiate vapour, dewy, dim,
Exhales from out her golden rim,
And, softly dripping, drop by drop,
Upon the quiet mountain top,
Steal drowsily and musically
Into the universal valley.
The rosemary nods upon the grave;
The lily lolls upon the wave;
Wrapping the fog about its breast,
The ruin moulders into rest;
Looking like Lethe, see! the lake
A conscious slumber seems to take,
And would not, for the world, awake.
All beauty sleeps! - and lo! where lies
Irene, with her Destinies!

Oh, lady bright! can it be right-
The window open to the night?
The wanton airs, from the tree-top,
Laughingly through the lattice drop -
The bodiless airs, a wizard rout,
Flit through thy chamber in and out,
And wave the curtain canopy
So fitfully - so fearfully -
Above the closed and fringéd lid
'Neath which thy slumb'ring soul lies hid,
That, o'er the floor and down the wall,
Like ghosts the shadows rise and fall!

Oh, lady dear, hast thou no fear?
Why and what art thou dreaming here?
Sure thou art come o'er far-off seas
A wonder to these garden trees!
Strange is thy pallor! strange thy dress!
Strange, above all, thy length of tress,
And this all solemn silentness!

The lady sleeps! Oh, may her sleep,
Which is enduring, so be deep!
Heaven have her in its sacred keep!
This chamber changed for one more holy,
This bed for one more melancholy,
I pray to God that she may lie
Forever with unopened eye,
While the pale sheeted ghosts go by!

My love, she sleeps! Oh, may her sleep,
As it is lasting, so be deep!
Soft may the worms about her creep!
Far in the forest, dim and old,
For her may some tall vault unfold -
Some vault that oft hath flung its black
And wingéd panels fluttering back,
Triumphant, o'er the crested palls,
Of her grand family funerals -
Some sepulchre, remote, alone,
Against whose portal she hath thrown,
In childhood, many an idle stone -
Some tomb from out whose sounding door
She ne'er shall force an echo more,
Thrilling to think, poor child of sin!
It was the dead who groaned within.



FeltöltőRossner Roberto
Az idézet forrásahttp://classiclit.about.com
Megjelenés ideje

Az aluvó (Magyar)

Éjfél van, júniusi nap;
Állok a bűvös hold alatt. -
Arany szegélyén köd, nyirok,
Mákonyos pára párolog,
Majd lágyan hullva, cseppre csepp,
A halk hegycsúcsra csepereg,
S lefut kábítva-muzsikálva
A mindenség völgykatlanába.
A síron ing a rozmaring;
A liliom haboknak int;
Ködöt kerít maga körül
A várrom és nyugodni dűl.
S a tó is: mint a Léthe! - nézd:
Mint akit szántszándéka készt
Aludni s nem vár ébredést.
Szúny a Szépség! - s itt aluszik
(Égre nyitván ablakait)
Iréné és a Sors is itt!

Kin fény ragyog: miért hagyod
Az éjbe-tárva ablakod?! -
A buja lég a lombon át
Nevetve önti el szobád:
Testetlen lég szellemhada
Rajzik ki-be, ide s tova,
S oly kapkodón, oly szörnyüképp
Libbenti ágyad függönyét,
Pillás, hunyt szemhéjad felett,
Mely alatt lelked szendereg,
Hogy padlón és falak során
Mint kísértet kél s hull az árny.

Ki drága vagy: nem félsz magad?
Miért s mi tölti álmodat?
Tengeren jöttél s most csupa
Bámulat a kert. Mert fura
A sápadtságod! A ruhád!
Fonatod hossza még furább,
S ez az ünnepi némaság!

A hölgy pihen! Álma legyen
Oly mély, amilyen végtelen!
Ringassa szent ölén a menny!
Váljon szentéllyé a szobája,
Bánathellyé a nyoszolyája,
S kérem Istent: fekhessen el
Ott-benn, szemét se nyitva fel,
Leples kisérteteivel!

A szép pihen! Álma legyen
Oly mély, amily időtelen!
Férgei várják csendesen!
S várja a vén, homályba-holt
Erdőben egy mély kriptabolt:
Kripta, mely kapuja setét
Szárnyait gyakran csapta szét
Győztesen, fodros szemfedők
S a gyászoló család előtt;
Sírbolt, magányos, süppedett,
Melynek kapuját, mint gyerek,
Kővel épp ő dobálta meg;
Kősír, mely dörgő kapun át
Visszhangot többé már nem ád,
S - kis bűnöst - nem ijesztgeti,
Hogy bent a holt felelt neki.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.folioklub.hu

minimap