Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Poe, Edgar Allan: Izrafél (Israfel Magyar nyelven)

Poe, Edgar Allan portréja

Vissza a fordító lapjára

Israfel (Angol)

And the angel Israfel, whose heart-strings are a lute, and who has the sweetest voice of all God’s creatures. —KORAN

 

In Heaven a spirit doth dwell

   “Whose heart-strings are a lute”;  

None sing so wildly well

As the angel Israfel,

And the giddy stars (so legends tell),  

Ceasing their hymns, attend the spell  

   Of his voice, all mute.

 

Tottering above

   In her highest noon,

   The enamoured moon

Blushes with love,

   While, to listen, the red levin  

   (With the rapid Pleiads, even,  

   Which were seven,)

   Pauses in Heaven.

 

And they say (the starry choir  

   And the other listening things)  

That Israfeli’s fire

Is owing to that lyre

   By which he sits and sings—  

The trembling living wire

   Of those unusual strings.

 

But the skies that angel trod,

   Where deep thoughts are a duty,  

Where Love’s a grown-up God,

   Where the Houri glances are  

Imbued with all the beauty

   Which we worship in a star.

 

Therefore, thou art not wrong,  

   Israfeli, who despisest

An unimpassioned song;

To thee the laurels belong,

   Best bard, because the wisest!  

Merrily live, and long!

 

The ecstasies above

   With thy burning measures suit –  

Thy grief, thy joy, thy hate, thy love,

   With the fervour of thy lute –

   Well may the stars be mute!

 

Yes, Heaven is thine; but this

   Is a world of sweets and sours;

   Our flowers are merely – flowers,

And the shadow of thy perfect bliss

   Is the sunshine of ours.

 

If I could dwell

Where Israfel

   Hath dwelt, and he where I,

He might not sing so wildly well

   A mortal melody,

While a bolder note than this might swell  

   From my lyre within the sky.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

Izrafél (Magyar)

És Izrafél angyal, akinek szívhúrja lant s akinek Isten teremtményei közt legédesebb a hangja. – Korán

 

"Mennyben lakott Izrafel,

    Kinek szív-húrja lant";

Ily szép, vad énekkel

Más lény nem énekel,

S (a legenda szerint) csak rá figyel

A csillag s kábán némul el,

    Ha felzeng e hang.

 

A zeniten kigyúl

    S kábán bolyong

    Szerelmes holdkorong,

Vágya virúl;

    Rőt villám lesi ébren

    (S nem szól az a Hét sem:

    A Plejád is tétlen) -

    Csend van az égen.

 

S úgymond (a csillagok kara

    És mind, mi les, lapul),

Hogy Izrafel láza a

Lírája lágy szava,

    Ül, penget s dalba fúl -

Mint az élet fonala,

Lüktet a furcsa húr.

 

De az égen lépkedett,

    Hol a bölcsesség szolgálat,

Hol Isten a Szeretet,

    Hol a hurik szemsugarát

A csillagban imádott

    Szépség ragyogja át.

 

Igazad volt tehát,

    Izrafel, hogy gyűlölted

A szűz érzés dalát;

Babér-övezte bárd,

    Te legjobb, mert legbölcsebb!

Légy víg sok éven át!

 

Eggyé forr láng-dalod

    S az égi révület -

Vágyad, gyászod, kéjed, haragod

    És lantverő heved -

    A csillag néma lehet!

 

Igen, tiéd a menny, de itt

    És kéj- és jaj-világ;

    Virágunk csak virág,

Az árny is, mit üdvöd vetit

Minékünk napvilág.

 

Jutnék oda fel,

Hol Izrafel

    Lakozott, s ő lenne, hol én,

Halandó dal nem csengne fel

    Ily szép-vadul szivén,

Míg én merészebb énekkel

    Az eget betölteném.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.folioklub.hu

minimap