Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Poe, Edgar Allan: Az alvó (The Sleeper Magyar nyelven)

Poe, Edgar Allan portréja

Vissza a fordító lapjára

The Sleeper (Angol)

At midnight, in the month of June,
I stand beneath the mystic moon.
An opiate vapour, dewy, dim,
Exhales from out her golden rim,
And, softly dripping, drop by drop,
Upon the quiet mountain top,
Steal drowsily and musically
Into the universal valley.
The rosemary nods upon the grave;
The lily lolls upon the wave;
Wrapping the fog about its breast,
The ruin moulders into rest;
Looking like Lethe, see! the lake
A conscious slumber seems to take,
And would not, for the world, awake.
All beauty sleeps! - and lo! where lies
Irene, with her Destinies!

Oh, lady bright! can it be right-
The window open to the night?
The wanton airs, from the tree-top,
Laughingly through the lattice drop -
The bodiless airs, a wizard rout,
Flit through thy chamber in and out,
And wave the curtain canopy
So fitfully - so fearfully -
Above the closed and fringéd lid
'Neath which thy slumb'ring soul lies hid,
That, o'er the floor and down the wall,
Like ghosts the shadows rise and fall!

Oh, lady dear, hast thou no fear?
Why and what art thou dreaming here?
Sure thou art come o'er far-off seas
A wonder to these garden trees!
Strange is thy pallor! strange thy dress!
Strange, above all, thy length of tress,
And this all solemn silentness!

The lady sleeps! Oh, may her sleep,
Which is enduring, so be deep!
Heaven have her in its sacred keep!
This chamber changed for one more holy,
This bed for one more melancholy,
I pray to God that she may lie
Forever with unopened eye,
While the pale sheeted ghosts go by!

My love, she sleeps! Oh, may her sleep,
As it is lasting, so be deep!
Soft may the worms about her creep!
Far in the forest, dim and old,
For her may some tall vault unfold -
Some vault that oft hath flung its black
And wingéd panels fluttering back,
Triumphant, o'er the crested palls,
Of her grand family funerals -
Some sepulchre, remote, alone,
Against whose portal she hath thrown,
In childhood, many an idle stone -
Some tomb from out whose sounding door
She ne'er shall force an echo more,
Thrilling to think, poor child of sin!
It was the dead who groaned within.



FeltöltőRossner Roberto
Az idézet forrásahttp://classiclit.about.com
Megjelenés ideje

Az alvó (Magyar)

Ma, júniusnak éjfelén
Titokzatos hold néz felém.
Aranyszirmú mákony-kehely
Fülledt, fojtó párát lehel,
Csepp csepp után, zajtalanul
A hegy csöndes csúcsára hull
S lopódzik elpilledve, zöngve
A mindenségbe, le a völgybe.
Sírhalmon ing a rozmaring;
A liliom habokra ring,
S mit az éj ködfátyolba von:
Nyugodtan málladoz a rom;
És, mint a Léthé, nézd: a tó -
Tán szántszándékkal szunnyadó
S az ébredéstől borzadó.
Minden Szép alszik! - Itt, ime:
(Hol égre néz ablak szeme)
Iréne is - a Végzete!

Orcád ragyog! hogy' hagyhatod
Éjjel kitárva ablakod?
Fák csúcsáról ledér leget
Szűr át zsalud s a lég nevet -
Testetlen szél: boszorka-had
Szobádon ki s beszáll, szalad,
S a függöny-ernyőt lengeti -
Vésszel teli - rémmel teli -
Húnyt, hullámos pillád felett
(Mögötte lelked szendereg)
S a föld ölén s a fal tövén
Kél s hull az árny, mint síri lény.

Szép asszonyom, nem félsz nagyon?
Mért és mit álmodol vajon?
Ki küldött: távol tengerek,
Hogy elbűvöld e kerteket?
Különös arcod és ruhád
S főként: hosszabb fürt hull reád,
S óh, ünnepélyes némaság!

A hölgy alszik! Bár lenne rég-
Tartó mély álma hosszu még!
Szentül vigyázz álmára, ég!
E lak bár még dicsőbbé lenne
És még búsabb ágy állna benne!
Ő nyugszik - Isten adja meg:
Pillái zárva légyenek,
Míg szellemek kisértenek!

A hölgy alszik! Bár lenne rég-
Tartó mély álma lassu még
Féreg, kerüld el fekhelyét!
Hol vén erdő árnyát veti,
Nagy boltív nyílhat majd neki -
Boltív, amely szárnyas, sötét
Kapuját sokszor tárta szét,
S családi gyászán diadalt
Ült, látva leplet, ravatalt;
S távol, magányba temetett
Falára Ő gyakran vetett
Még gyermekként egy-egy követ -
E kripta döngő ajtai
Hangját Ő már nem csalja ki
S nem borzad - árva kis pogány! -
Hogy ott a holt mordul talán.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.folioklub.hu

minimap