Pope, Alexander: Ode on Solitude

I

How happy he, who free from care

The rage of courts, and noise of towns;

Contented breathes his native air,

In his own grounds.

II

Whose herds with milk, whose fields with bread,

Whose flocks supply him with attire,

Whose trees in summer yield him shade,

In winter fire.

III

Blest! who can unconcern'dly find

Hours, days, and years slide swift away,

In health of body, peace of mind,

Quiet by day,

IV

Sound sleep by night; study and ease

Together mix'd; sweet recreation,

And innocence, which most does please,

With meditation.

V

Thus let me live, unheard, unknown;

Thus unlamented let me die;

Steal from the world, and not a stone

Tell where I lie.

I

Boldog, ki szerény atyai

földhöz köti gondját-baját,

s víg: levegője hazai,

ege saját.

II

Lisztjét a rög, tejét barom,

nyája adja öltözetét,

fái: hűsét nyári napon,

télen tüzet.

III

Áldott, ki úgy érzi: suhan

óra, nap, év, lágyan lobog;

teste ép, lelke gondtalan,

nappal nyugodt,

IV

álma mély; tevékeny s szabad,

fáradozása pihenés,

ártatlanságából fakad

elmélkedés.

V

Hadd éljek így! ne lássa szem;

haljak, mint ismeretlenek;

hová lopóztam, sírkövem

se mondja meg.