Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Pope, Alexander: The Rape of the Lock 3.

Pope, Alexander portréja

The Rape of the Lock 3. (Angol)

Part 3


Close by those Meads for ever crown'd with Flow'rs,

Where Thames with Pride surveys his rising Tow'rs,

There stands a Structure of Majestick Frame,

Which from the neighb'ring Hampton takes its Name.

Here Britain's Statesmen oft the Fall foredoom

Of Foreign Tyrants, and of Nymphs at home;

Here Thou, great Anna! whom three Realms obey,

Dost sometimes Counsel take--and sometimes Tea.

 Hither the Heroes and the Nymphs resort,

To taste awhile the Pleasures of a Court;

In various Talk th' instructive hours they past,

Who gave the Ball, or paid the Visit last:

One speaks the Glory of the British Queen,

And one describes a charming Indian Screen.

A third interprets Motions, Looks, and Eyes;

At ev'ry Word a Reputation dies.

Snuff, or the Fan, supply each Pause of Chat,

With singing, laughing, ogling, and all that.


Mean while declining from the Noon of Day,

The Sun obliquely shoots his burning Ray;

The hungry Judges soon the Sentence sign,

And Wretches hang that Jury-men may Dine;

The Merchant from th'exchange returns in Peace,

And the long Labours of the Toilette cease ----

Belinda now, whom Thirst of Fame invites,

Burns to encounter two adventrous Knights,

At Ombre singly to decide their Doom;

And swells her Breast with Conquests yet to come.

Strait the three Bands prepare in Arms to join,

Each Band the number of the Sacred Nine.

Soon as she spreads her Hand, th' Aerial Guard

Descend, and sit on each important Card,

First Ariel perch'd upon a Matadore,

Then each, according to the Rank they bore;

For Sylphs, yet mindful of their ancient Race,

Are, as when Women, wondrous fond of place.


Behold, four Kings in Majesty rever'd,

With hoary Whiskers and a forky Beard;

And four fair Queens whose hands sustain a Flow'r,

Th' expressive Emblem of their softer Pow'r;

Four Knaves in Garbs succinct, a trusty Band,

Caps on their heads, and Halberds in their hand;

And Particolour'd Troops, a shining Train,

Draw forth to Combat on the Velvet Plain.

 The skilful Nymph reviews her Force with Care;

Let Spades be Trumps, she said, and Trumps they were.

 Now move to War her Sable Matadores,

In Show like Leaders of the swarthy Moors.

Spadillio first, unconquerable Lord!

Led off two captive Trumps, and swept the Board.

As many more Manillio forc'd to yield,

And march'd a Victor from the verdant Field.

Him Basto follow'd, but his Fate more hard

Gain'd but one Trump and one Plebeian Card.

With his broad Sabre next, a Chief in Years,

The hoary Majesty of Spades appears;

Puts forth one manly Leg, to sight reveal'd;

The rest his many-colour'd Robe conceal'd.

The Rebel-Knave, who dares his Prince engage,

Proves the just Victim of his Royal Rage.

Ev'n mighty Pam that Kings and Queens o'erthrow,

And mow'd down Armies in the Fights of Lu,

Sad Chance of War! now, destitute of Aid,

Falls undistinguish'd by the Victor Spade.

 Thus far both Armies to Belinda yield;

Now to the Baron Fate inclines the Field.

His warlike Amazon her Host invades,

Th' Imperial Consort of the Crown of Spades.

The Club's black Tyrant first her Victim dy'd,

Spite of his haughty Mien, and barb'rous Pride:

What boots the Regal Circle on his Head,

His Giant Limbs in State unwieldy spread?

That long behind he trails his pompous Robe,

And of all Monarchs only grasps the Globe?


The Baron now his Diamonds pours apace;

Th' embroider'd King who shows but half his Face,

And his refulgent Queen, with Pow'rs combin'd,

Of broken Troops an easie Conquest find.

Clubs, Diamonds, Hearts, in wild Disorder seen,

With Throngs promiscuous strow the level Green.

Thus when dispers'd a routed Army runs,

Of Asia's Troops, and Africk's Sable Sons,

With like Confusion different Nations fly,

In various habits and of various Dye,

The pierc'd Battalions dis-united fall,

In Heaps on Heaps; one Fate o'erwhelms them all.


The Knave of Diamonds now tries his wily Arts,

And wins (oh shameful Chance!) the Queen of Hearts.

At this, the Blood the Virgin's Cheek forsook,

A livid Paleness spreads o'er all her Look;

She sees, and trembles at th' approaching Ill,

Just in the Jaws of Ruin, and Codille.

And now, (as oft in some distemper'd State)

On one nice Trick depends the gen'ral Fate.

An Ace of Hearts steps forth: The King unseen

Lurk'd in her Hand, and mourn'd his captive Queen.

He springs to Vengeance with an eager pace,

And falls like Thunder on the prostrate Ace.

The Nymph exulting fills with Shouts the Sky,

The Walls, the Woods, and long Canals reply.

 Oh thoughtless Mortals! ever blind to Fate,

Too soon dejected, and too soon elate!

Sudden these Honours shall be snatch'd away,

And curs'd for ever this Victorious Day.


For lo! the Board with Cups and Spoons is crown'd,

The Berries crackle, and the Mill turns round.

On shining Altars of Japan they raise

The silver Lamp; the fiery Spirits blaze.

From silver Spouts the grateful Liquors glide,

And China's Earth receives the smoking Tyde.

At once they gratify their Scent and Taste,

While frequent Cups prolong the rich Repast.

Strait hover round the Fair her Airy Band;

Some, as she sip'd, the fuming Liquor fann'd,

Some o'er her Lap their careful Plumes display'd,

Trembling, and conscious of the rich Brocade.

Coffee, (which makes the Politician wise,

And see thro' all things with his half shut Eyes)

Sent up in Vapours to the Baron's Brain

New Stratagems, the radiant Lock to gain.

Ah cease rash Youth! desist e'er 'tis too late,

Fear the just Gods, and think of Scylla's Fate!

Chang'd to a Bird, and sent to flit in Air,

She dearly pays for Nisus' injur'd Hair!


But when to Mischief Mortals bend their Will,

How soon they find fit Instruments of Ill!

Just then, Clarissa drew with tempting Grace

A two-edg'd Weapon from her shining Case;

So Ladies in Romance assist their Knight,

Present the Spear, and arm him for the Fight.

He takes the Gift with rev'rence, and extends

The little Engine on his Finger's Ends:

This just behind Belinda's Neck he spread,

As o'er the fragrant Steams she bends her Head:

Swift to the Lock a thousand Sprights repair,

A thousand Wings, by turns, blow back the Hair,

And thrice they twitch'd the Diamond in her Ear,

Thrice she look'd back, and thrice the Foe drew near.

Just in that instant, anxious Ariel sought

The close Recesses of the Virgin's Thought;

As on the Nosegay in her Breast reclin'd,

He watch'd th' Ideas rising in her Mind,

Sudden he view'd, in spite of all her Art,

An Earthly Lover lurking at her Heart.

Amaz'd, confus'd, he found his Pow'r expir'd,

Resign'd to Fate, and with a Sigh retir'd.


The Peer now spreads the glitt'ring Forfex wide,

T'inclose the Lock; now joins it, to divide.

Ev'n then, before the fatal Engine clos'd,

A wretched Sylph too fondly interpos'd;

Fate urg'd the Sheers, and cut the Sylph in twain,

(But Airy Substance soon unites again)

The meeting Points that sacred Hair dissever

From the fair Head, for ever and for ever!

Then flash'd the living Lightnings from her Eyes,

And Screams of Horror rend th' affrighted Skies.

Not louder Shrieks to pitying Heav'n are cast,

When Husbands or when Lap-dogs breath their last,

Or when rich China Vessels, fal'n from high,

In glittring Dust and painted Fragments lie!


Let Wreaths of Triumph now my Temples twine,

(The Victor cry'd) the glorious Prize is mine!

While Fish in Streams, or Birds delight in Air,

Or in a Coach and Six the British Fair,

As long as Atalantis shall be read,

Or the small Pillow grace a Lady's Bed,

While Visits shall be paid on solemn Days,

When numerous Wax-lights in bright Order blaze,

While Nymphs take Treats, or Assignations give,

So long my Honour, Name, and Praise shall live!


What Time wou'd spare, from Steel receives its date,

And Monuments, like Men, submit to Fate!

Steel cou'd the Labour of the Gods destroy,

And strike to Dust th' Imperial Tow'rs of Troy.

Steel cou'd the Works of mortal Pride confound,

And hew Triumphal Arches to the Ground.

What Wonder then, fair Nymph! thy Hairs shou'd feel

The conqu'ring Force of unresisted Steel?

FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poetry.eserver.org/rape-of-the-lock.html

A fürtrablás 3. (Magyar)

Harmadik ének


A rétek hol virággal hímesek,

S a Temze-part tornyokkal díszeleg,

Fenséges kastély tör magasba ott,

Nevet mely szomszéd Hamptonról kapott.

Hallhatsz itt sok brit államférfiút,

Ki a jövőbe bizton látni tud:

Melyik külország mely tirannusát,

S mely honni nimfát környékez bukás.

Három hazán nagy Anna! úr ki vagy,

Itt tartsz tanácsot – s téa-partikat.

Nimfák és hősök fordulnak meg itt,

Ízlelgetvén az udvar élveit,

Hasznos időt csevegve töltenek:

Hol volt a bál, ki hol tisztelkedett.

Fennen dicséri királynőnk emez,

Amaz szép hindu sálról zengedez,

A harmadik külsőt-modort birál –

Jó hírre itt minden szó egy halál.

S a társalgás ha néha megszakad,

Burnóttal, legyezővel játszanak,

Van éneklés, egy kis kacérkodás,

Mosoly, kacsintgatás és így tovább.


A nap már késő délutánra jár,

Átló iránt tűz a forró sugár,

Éhes bíró egy nyomorult felett

Nagy sebtiben most mond ítéletet:

Bitófán végzi az biz' életét;

Esküdtjeit várván az estebéd,

Tőzsdéről kalmár békén visszatér,

S szépítkezés robotja véget ér.

Belinda ím becsvágy tüzében ég,

Két hőssel összemérni fegyverét,

Hogy döntsön köztük ombre-küzdelem,

Keblét dagasztja a várt győzelem.

Már hadra kész a három kis sereg,

Létszámuk – bűvös szám – kilencre megy.

Kezét a hölgy még rájuk sem teszi,

Megszállják lapjait védsylphjei:

Egy Matadort választ ki Ariel,

És rang szerint ül mind a többi el.

Hölgy-múltjukra ők jól emlékszenek,

Az ülésrendre hát érzékenyek.


Imé, a négy zordfenségű király,

Deres barkó és kéthegyű szakáll;

Négy szép királynő, ki virágjogart

Gyöngéd felségjelül kezébe tart;

Feltűrt zekés négy bub, derék csapat,

Fején barett, a kéz bárdot ragad,

S tarka kíséretük, fényes sereg,

Bársony mezőn harcrendbe fejlenek.

Eszélyes nimfánk szemlét tart hadán:

„A pikk legyen tromf ", mondja, s lett is ám.

S most harcba küldi mind a főadut,

Mint móroké, sötét ábrázatuk.

Előbb Spadillio ront a térre be,

A hős, s két tromf fogolyként megy vele.

Manillio győz kétannyi ellenen,

S a zöld mezőt elhagyja délcegen.

Basto, kit sorsa kevésbé kegyel,

Csak egy adut s egy közlapot nyer el.

Széles karddal a bajvívó helyen

Az ősz, agg pikk király is megjelen.

Izmos bal lábával előrelép,

Színdús palást takarja jobb felét.

A pártos bub, ki támadó urát,

Most méltán érzi sújtó bosszuját.

Oly védtelen csúfjára most Pam is,

Ki győzött már – a harci sors hamis –

Uralkodók és királynők felett

Loo-i csatán, s lebírt hadtesteket,

Ott minden leghatalmasabbika,

Halálba küldi itt győztes pika!

A hölgy előtt hátrál a két sereg,

De most a sors bárónkra ránevet:

Ki harcba szállni nem volt rest soha,

A pikk király trón osztályosa,

Az amazon, hősünknek párthive,

Tör rá Belinda zárt hadrendire.

Elejti a sötét treff zsarnokot:

Szerencsét ennek dölyfe nem hozott.

Királyi abroncs már mit ér fején,

Pompázatos uszálya termetén,

Nagy tagjai, széttárva rút-sután,

S hogy országalmát is ő tart csupán?


Bárónk rohamra küldi pikkjeit,

S a szépruhás királynak, kit segít

Dicső szép hitvese, már semmiség

A megtört ellent törni-zúzni szét.

Pikk, káró, kőr – még ily vad zűrzavart!

A zöld mezőn sokszín tömeg kavarg;

Így fut meg a szétszórt és vert sereg,

Hol együtt küzdtek sárgák, négerek.

Fejvesztve ígyen menti életét

Sokfajta bőrszínű sokféle nép.

Rakásra hull megannyi ezrede,

Egyként lesújtván rá a sors keze.


A káró bub ármánykodón cselez,

S a kőr dám (csalfa sors!) rabnője lesz.

A szűz arcából mind kiszáll a vér,

Ezt látva, szép teintje falfehér:

Veszélyt érez Belinda s megremeg,

A romlás és codille felrémlenek.

Így van, ha helyzetünk késélen áll:

Egy húzás győzelem avagy halál. –

A kőr ász ront elő s az agg király

Rab hitveséért mély gyászban ki áll,

S hölgyünk kezében ott rejtezkedik,

Rohamra fogja büszke lépteit,

S az ászra ő vérbosszú-éhesen,

Akár a villám, sújt könyörtelen.

Nimfánk örömjaja egekre csap,

Visszhangzik rá fal, erdő és patak.

Sorsukhoz, ó! vak balga földlakók,

Korán örvendezők s ellankadók!

E dics oly hirtelen megsemmisül,

S a győzelem napjára átok ül.


Ím! Csészék csörrennek az asztalon,

Bogyó ropog, forog kicsiny malom,

Japán oltáron ezüst lámpa gyúl,

A borszesz lángja táncol rajt' vadul.

Ízlő italt ezüst kancsócsecs önt,

És kínaföld fogad be gőzözönt.

Arómás ízét, finom illatát,

Dicséri fennen mind a társaság;

Findzsát sürűn ürít sok dáma s úr,

Uzsonnájuk késő estébe nyúl.

A légi nép hősnőnk mellett kitart,

Legyezgetik neki a tűzitalt,

Mások szárnyukkal takarják ölét,

Oltalmazván új bársonyköntösét.

A kávé (mely megláttat lényeget,

S még államférfit bölccsé is tehet)

Bárónk agyába küld fel gőzivel

Új tervet, fürtjét mint ragadja el.

Allj, vakmerő! Ne háboríts eget!

Scyllának végzetét eszedbe vedd!

Elváltozván csapongott mint madár:

Nisus hajáért túl nagy volt az ár!


De halandó, ha rosszban sántikál,

Annak könnyű eszközt találni már!

Clarissa most bárónkra ránevet,

Kísértő bájjal vetvén rá szemet,

Es fényes, szépmívű tokból e nő

Kétélű acélfegyvert húz elő.

Szakasztott, mint egy ó lovagromán,

A dáma ott vitéze oldalán,

A kelevézt ő nyújtja át neki,

És víni bajt hősét fölvértezi.

A báró átveszi bókolva ím,

A csöppnyi gép ott villog ujjain,

Nimfánk nyakához ér, s kitárja jól,

Amint az illatár fölé hajol.

Ezer sylph tüstént Belindára csap,

S haját elfúni rezget szárnyakat.

Háromszor megcsavarja füldiszét,

Ő hátranéz s az ellen visszalép.

Ám ekkor a szorongó Ariel

Hősnőnk szivére éppen fölfigyel.

Kebelcsokrára ráereszkedik,

Onnét fürkészi lelke mélyeit.

És látja, hogy sűrű titoklepel

Szivében földi széptevőt fed el.

Rémülve érzi: nincs hatalma itt,

Csüggedve sóhajt s bontja szárnyait.


Újfent közelg nimfánk felé a peer,

Az olló szikrát hányva tágranyíl,

Hogy így csaphasson majd a fürtre le,

S lemetszve azt záruljon két fele.

Elnyisszan épp a végzetverte gép,

Midőn egy sylph vakbuzgón közbelép.

Balsors! A gyors acél szétszelte őt

(Sebaj, légteste menten összenőtt);

A szép fejtől megválván, hull a rögre

A szent haj ím örökre, már örökre!

A hölgy szeme izzó villámban ég,

Száz vészsikolytól megrendül az ég;

Hasítóbb jaj mennyet nem ostromol,

Ha férj avagy kutyácska haldokol,

Ha hull a drága porcelán-darab,

S belőle csak szines cserép marad!


„Övezze homlokom dicső babér

(Hősünk kiált), enyém a pályabér!

Amíg a hal s madár vizet-leget,

S a brit delnő hatos hintót szeret,

Míg Atalantist élvezik sokan,

S a hölgyek fekhelyén kispárna van,

Amíg vasárnap tisztelkedni kell,

Hol hosszú gyertyasor dús fényt lövell,

Amíg légyottra jár a gyönge nem,

Mindaddig él becsem, hírem, nevem!"


Idő mit megkímél: acél tevé,

Emlékmű sorsa – mint az emberé!

Acél, te azt is szertezúzhatod,

Mit istenek keze megalkotott,

Lebírhatatlan hatalmad alatt

Királyi tornyok porrá omlanak.

Lerontod, mit embergőg épített,

Földig faraghatsz száz emlékivet.

Nincs szégyen abban, hidd el, gyöngyalak:

Acél hatalmát érté szép hajad!

FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://canadahun.com/forum