Randolph, Thomas: Arcképére (Upon His Picture Magyar nyelven)

When age hath made me what I am not now,

And every wrinkle tells me where the plow

Of time hath furrowed; when an ice shall flow

Through every vein, and all my head wear snow;

When death displays his coldness in my cheek,

And I myself in my own picture seek,

Not finding what I am, but what I was,

In doubt which to believe, this or my glass:

Yet though I alter, this remains the same

As it was drawn, retains the primitive frame

And first complexion; here will still be seen

Blood on the cheek, and down upon the chin;

Here the smooth brow will stay, the lively eye,

The ruddy lip, and hair of youthful dye.

Behold what frailty we in man may see,

Whose shadow is less given to change than he!

Ha azzá válok, aki nem vagyok,

s ráncom hirdeti, merre hasitott

az idő-eke, és jeget viszen

bennem az ér, és hó üli fejem,

s hideg orcámról lerí a halál,

s enképemen magam keresve, már

csak azt lelem, ki voltam egykoron,

s tükörnek higgyek? képnek? nem tudom;

hiába változom; e rajz marad,

mint mikor rajzolták, a friss alak,

korai szín; ez orcán látni még

a vér szinét, az állon még pihék,

sima a homlok, élénk még a szem,

ajak duzzad, haj indáz színesen.

Lám, ily gyarló az ember alkata:

árnyékánál mulandóbb ő maga.