Riddles, Anglo-Saxon: Sometimes 2 (k-d 2)

Sometimes I set forth   -when none would expect it-

under turbulent waves,   seeking the depths,

the floor of ocean.   The sea is aroused,

. . . . .   foam is tossed up;

the home of whale    roars and rages.

Streams lash the shore,   violently dash

up the steep strand   with sand and shingle

and seaweed, when surging   I struggle and strive

beneath the sea currents,   stir up the bottom,

the broad sea deeps.   Nor can I escape

from the sea’s surface   until He permits

who guides all my ways.   O wise man, say,

who is it drew me   from the sea’s embraces

when the surges again   are stilled and quiet

and calm the waves,   which covered me first.*

*translated by Paull Franklin Baum

Olykor elmegyek,   hová ember nem hinné,

habok alá tűnök   tenger mélyét kutatni,

óceán medrét.   Megvadul a víztömeg,

magasra felcsap    . . . . . . . .  

Bálna-út haragos   hangja hallik,

a partot hatalmas   hullámok verdesik,

kidobálnak kavicsot,   követ, homokot.

Kitaszítom a tengert,   a földet fölrázom,

viaskodom medrével   végtelen víznek.

Végül pedig   elhagyhatom a víz-hont,

mikor a Mindenható,   minden utam vezére

szabadon hagy szállani.   Szólj, titkok tudója,

ki vonhat vissza engem   víznek mélyéből,

ha a tenger csendesül,   tajtékai csitulnak,

amelyekben   nemrég rejtőztem.