Rossetti, Christina Georgina: Despised And Rejected (detail)

Then I cried out upon him: Cease,

Leave me in peace:

Fear not that I should crave

Aught thou mayst have.

Leave me in peace, yea trouble me no more,

Lest I arise and chase thee from my door.

What, shall I not be let

Alone, that thou dost vex me yet?

But all night long that voice spake urgently:

"Open to Me."

Still harping in mine ears:

"Rise, let Me in."

Pleading with tears:

"Open to Me that I may come to thee."

While the dew dropped, while the dark hours were cold:

"My Feet bleed, see My Face,

See My Hands bleed that bring thee grace,

My Heart doth bleed for thee,

Open to Me."

So till the break of day:

Then died away

That voice, in silence as of sorrow;

Then footsteps echoing like a sigh

Passed me by,

Lingering footsteps slow to pass.

On the morrow

I saw upon the grass

Each footprint marked in blood, and on my door

The mark of blood forevermore.

S rákiáltottam: Takarodj!

ne zavarogj!

Hogy bármid érdekel,

nem éred el!

Ne zavarogj! hagyj végre, szépszerén,

vagy kimegyek, s elkergetlek, el én!

Mit? Nem maradhatok

békén, veszteg, ahogy vagyok?

De a hang egyre unszolt, éjemen:

,,Ó, nyiss Nekem!"

Untig, panaszoló:

„Engedj be, jó?"

Kért könnyesen:

„Ó, nyiss nekem, mert nálad a Helyem."

S míg harmat hullt, sötét volt és hideg:

„Vérző lábam nézd, Arcomat,

vérző Kezemnek kegyelmét fogadd,

érted vérzik Szivem,

ó, nyiss Nekem.”

Így tovább, hajnalig:

s csöndesedik

a hang – talán bánatba halt el;

s léptek, visszhangjai sóhajoknak,

távolodtak,

távozó léptek, révedőn.

S íme, reggel:

mind a füvön

a lábnyomok, vérben, s ajtómon ott

a vér jele, örök, konok.