Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Schwartz, Delmore: Rhodának (For Rhoda Magyar nyelven)

Schwartz, Delmore portréja

For Rhoda (Angol)

Calmly we walk through this April's day,
Metropolitan poetry here and there,
In the park sit pauper and rentier,
The screaming children, the motor-car
Fugitive about us, running away,
Between the worker and the millionaire
Number provides all distances,
It is Nineteen Thirty-Seven now,
Many great dears are taken away,
What will become of you and me
(This is the school in which we learn...)
Besides the photo and the memory?
(...that time is the fire in which we burn.)

(This is the school in which we learn...)
What is the self amid this blaze?
What am I now that I was then
Which I shall suffer and act again,
The theodicy I wrote in my high school days
Restored all life from infancy,
The children shouting are bright as they run
(This is the school in which they learn...)
Ravished entirely in their passing play!
(...that time is the fire in which they burn.)

Avid its rush, that reeling blaze!
Where is my father and Eleanor?
Not where are they now, dead seven years,
But what they were then?
                                     No more? No more?
From Nineteen-Fourteen to the present day,
Bert Spira and Rhoda consume, consume
Not where they are now (where are they now?)
But what they were then, both beautiful;
Each minute bursts in the burning room,
The great globe reels in the solar fire,
Spinning the trivial and unique away.
(How all things flash! How all things flare!)
What am I now that I was then?
May memory restore again and again
The smallest color of the smallest day:
Time is the school in which we learn,
Time is the fire in which we burn.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://littlereview.dreamwidth.org

Rhodának (Magyar)

Ezen az áprilisi napon
nagyvárosi líra csöpörög,
szegény és rentier* ül a parki padon,
s míg csöndben sétálunk körülöttünk
gyerek visít, autó robog illanón,
a munkás és a milliomos között
számok szolgáltatják a távolságokat,
ezerkilencszázharminchetet írunk,
sok nagy kincsünket elvették - vajon
belőled és belőlem mi lehet,
(Ez az iskola tanít meg...)
ami több, mint fénykép és emlékezet?
(... hogy az idő a tűz, mely elemészt minket.)

(Ez az iskola tanít meg...)
Mi az Én e lángokba dobva?
Múltamból mi vagyok ma is még?
mit tűrök el és teszek meg ismét?
Bölcsőtől sírig az életet helyrehozta
gimnáziumban írt teodiceám,
lármás gyerekek ragyogva rohannak
(Ez az iskola tanítja meg őket...)
múló játékukba beleveszve!
(...hogy az idő a tűz, hol elemésztődnek.)

Mohón rohan ez a pörgő lobogás!
Hol van apám és Eleanor?
Nem most, hiszen hét éve holtak,
de akkori lényük?
                          Sehol? Sehol?
Tizennégytől a mai napig
Bert Spira és Rhoda emésztődve fogy,
nem ahol most van (vajon most hol van?),
de akkor lényük a gyönyörűszép;
az égő szobában minden perc robban,
pörög a nagy gömb a szoláris tűzben
a köznapi s egyedi kipenderül.
(Hogy villog minden! Hogy vakít!)
Múltamból mi vagyok ma is még?
Helyrehozhatja az emlék ismét
a legkisebb nap csöpp árnyalatait?
Az idő iskolája tanít meg,
hogy az idő a tűz, mely elemészt minket.

 

*pauper and rentier - kb. nincstelen és segélyből élő



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.szerelmesversek.hu

minimap