Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Shelley, Percy Bysshe: Mary Wollstonecraft Godwinhoz (To Mary Wollstonecraft Godwin Magyar nyelven)

Shelley, Percy Bysshe portréja

Vissza a fordító lapjára

To Mary Wollstonecraft Godwin (Angol)

Mine eyes were dim with tears unshed;

Yes, I was firm -- thus wert not thou; --

My baffled looks did fear yet dread

To meet thy looks -- I could not know

How anxiously they sought to shine

With soothing pity upon mine.

 

To sit and curb the soul's mute rage

Which preys upon itself alone;

To curse the life which is the cage

Of fettered grief that dares not groan,

Hiding from many a careless eye

The scornèd load of agony.

 

Whilst thou alone, then not regarded,

The ... thou alone should be,

To spend years thus, and be rewarded,

As thou, sweet love, requited me

When none were near -- Oh! I did wake

From torture for that moment's sake.

 

Upon my heart thy accents sweet

Of peace and pity fell like dew

On flowers half dead; -- thy lips did meet

Mine tremblingly; thy dark eyes threw

Their soft persuasion on my brain,

Charming away its dream of pain.

 

We are not happy, sweet! our state

Is strange and full of doubt and fear;

More need of words that ills abate; --

Reserve or censure come not near

Our sacred friendship, lest there be

No solace left for thee and me.

 

Gentle and good and mild thou art,

Nor can I live if thou appear

Aught but thyself, or turn thine heart

Away from me, or stoop to wear

The mask of scorn, although it be

To hide the love thou feel'st for me.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.litscape.com

Mary Wollstonecraft Godwinhoz (Magyar)

Nem sírta el könnyét szemem,

erős voltam, te gyönge voltál;

szemedbe néztem, ámde nem

láttam messzebbre bánatomnál.

Mily fénnyel tündökölhetett,

mily szánalommal a szemed.

 

Lelkem dühét csitítgatom,

önmagát tépi, visszafogja,

nyögni se mer a fájdalom,

a létezés szomorú foglya.

Takargatom – pedig ki lát? –

a megvetett agóniát.

 

Te is csak élnéd életed,

nem kérnél mást, magadra hagyva,

jutalmul csöndes éveket,

s engem ért szerelmed jutalma,

kínból – sokáig senki sem,

s fölébresztett a szerelem.

 

Szavad szívemre rászakadt:

szánalom, béke gyöngy-esője

félholt virágra, ajkadat

megcsókoltam – szemed beszőtte

sötét hálóval eszemet,

a kint kezed bűvölte meg.

 

Boldogság alig jut nekünk,

csak kétely, szorongás, veszélyek,

szó, csak szóban enyhülhetünk,

téveszme, vád hozzá se férhet

szerelmünkhöz, s ha semmi más,

tán akad majd vigasztalás.

 

De kedves vagy, szelíd, de jó.

Csak jelenléted által élek.

S ha el is futsz, mindenható

szívedet is már visszakéred,

s a harag maszkját fölveszed –

csak hogy takard szerelmedet.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap