Smith, Stevie: A liget (The Parklands Magyar nyelven)

à Sir Oliver Lodge

Through the Parklands, through the Parklands
Of the wild and misty north,
Walked a babe of seven summers
In a maze of infant wrath.

And I wondered and 1 murmured
And I stayed his restless pace
With a courteous eye I held him
In that unfrequented place.

Questioning I drew him to me
Touched him not but with an eye
Full of awful adult power
Challenged every infant sigh.

'Of what race and of what lineage,'
Questioning I held him there,
'Art thou, boy?' He answered nothing
Only stood in icy stare.

Blue his eyes, his hair a flaxen
White fell gently on the breeze,
White his hair as straw and blue
His eyes as distant summer seas.

Steadfastly I gazed upon him
Gazed upon that infant face
Till the parted lips gave utterance
And he spake in measured pace:

'All abandoned arc my father's
Parklands, and my mother's room
Houses but the subtle spider
Busy at her spinning loom.

'Dead my father, dead my mother,
Dead their son, their only child.'
'How is this when thou art living
Foolish boy, in wrath beguiled?'

'Ask me not,' he said, and moving
Passed into the distance dim.
High the sun stood in the heavens,
But no shadow followed him.

Sir Oliver Lodge-nak

Zord ligetben, zord ligetben,
északon, hol köd lebeg,
jődögél kisded haraggal
egy hétnyári, vad gyerek.

S én zavartan, esdve halkan
vártam kósza lépteit,
s kérő szemmel visszafogtam
a kietlen tájban itt.

Faggatásom elragadta,
fél szemem beléhatolt;
fertelmes felnőtt erőmre
kisded sóhaj válaszolt.

„Mi a fajtád, származásod -
ezzel fogtam vissza hát -,
mondd, fiacskám?" - Erre némán,
jégszemét meresztve állt.

Kék szemű volt, lenhajú volt,
szöszke fürtjén szél rezeg,
fürtje szalma, szeme kékjén
távol nyári tengerek.

Én kitartón rámeredtem,
rá a kisded arcra, míg
szóra nem nyílt végre ajka,
s hallám lassú hangjait.

„Jó atyámnak sok ligetje
elhagyatva, és anyám
kis szobáján fürge pók ül
szövőszéke oldalán.

Atyám meghalt, és anyám is,
s meghalt egyetlen fiuk."
„Hogy halt volna, csacska gyermek?
hisz te élsz s haragra gyúlsz!"

„Ó, ne kérdezz" - szólt, s elindult,
hívta messzi félhomály.
Épp delelt a nap az égen,
ám őt nem követte árny.