Soyinka, Wole: Telephone Conversation
Telephone Conversation (Angol)The price seemed reasonable, location Indifferent. The landlady, swore she lived Off premises. Nothing remained But self-confession. "Madam," I warned, "I hate a wasted journey – I am African." Silence. Silenced transmission of Pressurized good breeding. Voice, when it came, Lipstick-coated, long gold-rolled Cigarette-holder pipped. Caught I was, foully. "HOW DARK?"... I had not misheard ... "ARE YOU LIGHT OR VERY DARK?" Button B. Button A. Stench Of rancid breath of public hide and speak. Red booth. Red pillar box. Red double-tiered Omnibus squelching tar. It was real! Shamed By all-mannered silence, surrender Pushed dumfounbment to beg simplification. Considerate she was, varying the emphasis – "ARE YOU DARK? OR VERY LIGHT?" Revelation came. "You mean-like plain or milk chocolate?" Her assent was clinical, crushing in its light Impersonality. Rapidly, wave length adjusted, I chose. "West African sepia" – and as afterthought, "Down in my passport." Silence for spectroscopic Flight of fancy, till truthfulness clanged her accent Hard on the mouthpiece. "WHAT'S THAT?" conceding "DON'T KNOW WHAT THAT IS." "Like brunette." "THAT'S DARK, ISN'T IT?" "Not altogether Factually, I am brunette, but madam, you should see The rest of me. Palm of my hand, soles of my feet Are a peroxide blond. Friction, caused Foolishly, madam – by sitting down, has turned My bottom raven black-One moment, madam!" – sensing Her receiver rearing on the thunderclap About my ears – "Madam," I pleaded, "wouldn't you rather See for yourself?"
|
Társalgás telefonon (Magyar)A bér, gondoltam, elfogadható, mindegy, a szoba hol van. A nő megesküdött, hogy ő nem lakik ott. Nem maradt más, mint az egyenes beszéd. – „Asszonyom – mondtam –, nem kenyerem a fölösleges utazás. Afrikai vagyok.” Csönd. Megfeszített jólneveltség átvitele a csöndre. A hang szájrúzs- bevonatból, hosszú, aranyvégű szipkabélből nyomult elő. Megfogtak, piszokul. - "MILYEN SÖTÉT?" – Nem, nem félrehallás: – "VILÁGOS BŐRŰ VAGY NAGYON SÖTÉT?" - Szétkapcsolni. Folytatni. Szalonképes szó-bújócska büdös kipárolgása. Piros fülke. Piros levélszekrény. Piros másznivaló autóbusz, kátrány-cuppogtató. Megtörtént! Feszengés, már illetlen a csönd; a hallgatásból óhatatlanul kikényszerült valami egyszerűbb. Tapintattal módosított a hangsúlyon - "SÖTÉT BŐRŰ? VAGY NAGYON VILÁGOS?" – Helyben vagyunk: "Úgy érti, keserű vagy tejcsokoládé?" Úgy, mondta klinikailag: egy villanás, és széthullt a személytelenség. Gyorsan, a hullámhosszra hangolódva döntöttem. – "Nyugat-afrikai szépia" – s mintegy utólag: –, "az útlevelemben, alul." Csönd, a színképelemző fantázia szárnyalása; aztán az őszinteség átsúlyosult a kagylón. – "AZ MICSODA?" – Vagyis hogy: – "NEM TUDOM, MILYEN AZ A SZÍN." – "Mondjuk, gesztenyebarna." - "TEHÁT SÖTÉT, IGAZ?" – "Nem mindenestül. Arcomra nézvést gesztenyebarna vagyok, asszonyom, de látnia kellene a többit is. A tenyerem, a talpam hidrogénszőke. A sok üléstől – ostoba dolog, asszonyom – feldörzsölődtem, s ebből kifolyólag a farom hollófekete – pillanat, asszonyom!” – érezve, a kagyló mennykőcsapása környékezi a fülemet – „Asszonyom – esedeztem –, nem volna kedve személyesen megtekinteni?”
|