Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Spenser, Edmund: Epithalamion (Epithalamion Magyar nyelven)

Spenser, Edmund portréja
Weöres Sándor portréja

Vissza a fordító lapjára

Epithalamion (Angol)

Ye learned sisters which have oftentimes

Beene to me ayding, others to adorne:

Whom ye thought worthy of your gracefull rymes,

That even the greatest did not greatly scorne

To heare theyr names sung in your simple layes,

But joyed in theyr prayse.

And when ye list your owne mishaps to mourne,

Which death, or love, or fortunes wreck did rayse,

Your string could soone to sadder tenor turne,

And teach the woods and waters to lament

Your dolefull dreriment.

Now lay those sorrowfull complaints aside,

And having all your heads with girland crownd,

Helpe me mine owne loves prayses to resound,

Ne let the same of any be envide:

So Orpheus did for his owne bride,

So I unto my selfe alone will sing,

The woods shall to me answer and my Eccho ring.


Early before the worlds light giving lampe,

His golden beame upon the hils doth spred,

Having disperst the nights unchearefull dampe,

Doe ye awake, and with fresh lusty hed,

Go to the bowre of my beloved love,

My truest turtle dove,

Bid her awake; for Hymen is awake,

And long since ready forth his maske to move,

With his bright Tead that flames with many a flake,

And many a bachelor to waite on him,

In theyr fresh garments trim.

Bid her awake therefore and soone her dight,

For lo the wished day is come at last,

That shall for al the paynes and sorrowes past,

Pay to her usury of long delight:

And whylest she doth her dight,

Doe ye to her of joy and solace sing,

That all the woods may answer and your eccho ring.


Bring with you all the Nymphes that you can heare

Both of the rivers and the forrests greene:

And of the sea that neighbours to her neare,

Al with gay girlands goodly wel beseene.

And let them also with them bring in hand

Another gay girland

For my fayre love of lillyes and of roses,

Bound truelove wize with a blew silke riband.

And let them make great store of bridale poses,

And let them eeke bring store of other flowers

To deck the bridale bowers.

And let the ground whereas her foot shall tread,

For feare the stones her tender foot should wrong

Be strewed with fragrant flowers all along,

And diapred lyke the discolored mead.

Which done, doe at her chamber dore awayt,

For she will waken strayt,

The whiles doe ye this song unto her sing,

The woods shall to you answer and your Eccho ring.


Ye Nymphes of Mulla which with carefull heed,

The silver scaly trouts doe tend full well,

And greedy pikes which use therein to feed,

(Those trouts and pikes all others doo excell)

And ye likewise which keepe the rushy lake,

Where none doo fishes take,

Bynd up the locks the which hang scatterd light,

And in his waters which your mirror make,

Behold your faces as the christall bright,

That when you come whereas my love doth lie,

No blemish she may spie.

And eke ye lightfoot mayds which keepe the deere,

That on the hoary mountayne use to towre,

And the wylde wolves which seeke them to devoure,

With your steele darts doo chace from comming neer,

Be also present heere,

To helpe to decke her and to help to sing,

That all the woods may answer and your eccho ring.


Wake, now my love, awake; for it is time,

The Rosy Morne long since left Tithones bed,

All ready to her silver coche to clyme,

And Phoebus gins to shew his glorious hed.

Hark how the cheerefull birds do chaunt theyr laies

And carroll of loves praise.

The merry Larke hir mattins sings aloft,

The thrush replyes, the Mavis descant playes,

The Ouzell shrills, the Ruddock warbles soft,

So goodly all agree with sweet consent,

To this dayes merriment.

Ah my deere love why doe ye sleepe thus long,

When meeter were that ye should now awake,

T'awayt the comming of your joyous make,

And hearken to the birds lovelearned song,

The deawy leaves among.

For they of joy and pleasance to you sing,

That all the woods them answer and theyr eccho ring.


My love is now awake out of her dreames,

And her fayre eyes like stars that dimmed were

With darksome cloud, now shew theyr goodly beames

More bright then Hesperus his head doth rere.

Come now ye damzels, daughters of delight,

Helpe quickly her to dight,

But first come ye fayre houres which were begot

In Joves sweet paradice, of Day and Night,

Which doe the seasons of the yeare allot,

And al that ever in this world is fayre

Doe make and still repayre.

And ye three handmayds of the Cyprian Queene,

The which doe still adorne her beauties pride,

Helpe to addorne my beautifullest bride:

And as ye her array, still throw betweene

Some graces to be seene,

And as ye use to Venus, to her sing,

The whiles the woods shal answer and your eccho ring.


Now is my love all ready forth to come,

Let all the virgins therefore well awayt,

And ye fresh boyes that tend upon her groome

Prepare your selves; for he is comming strayt.

Set all your things in seemely good aray

Fit for so joyfull day,

The joyfulst day that ever sunne did see.

Faire Sun, shew forth thy favourable ray,

And let thy lifull heat not fervent be

For feare of burning her sunshyny face,

Her beauty to disgrace.

O fayrest Phoebus, father of the Muse,

If ever I did honour thee aright,

Or sing the thing, that mote thy mind delight,

Doe not thy servants simple boone refuse,

But let this day let this one day be myne,

Let all the rest be thine.

Then I thy soverayne prayses loud will sing,

That all the woods shal answer and theyr eccho ring.


Harke how the Minstrels gin to shrill aloud

Their merry Musick that resounds from far,

The pipe, the tabor, and the trembling Croud,

That well agree withouten breach or jar.

But most of all the Damzels doe delite,

When they their tymbrels smyte,

And thereunto doe daunce and carrol sweet,

That all the sences they doe ravish quite,

The whyles the boyes run up and downe the street,

Crying aloud with strong confused noyce,

As if it were one voyce.

Hymen io Hymen, Hymen they do shout,

That even to the heavens theyr shouting shrill

Doth reach, and all the firmament doth fill,

To which the people standing all about,

As in approvance doe thereto applaud

And loud advaunce her laud,

And evermore they Hymen Hymen sing,

That al the woods them answer and theyr eccho ring.


Loe where she comes along with portly pace

Lyke Phoebe from her chamber of the East,

Arysing forth to run her mighty race,

Clad all in white, that seemes a virgin best.

So well it her beseemes that ye would weene

Some angell she had beene.

Her long loose yellow locks lyke golden wyre,

Sprinckled with perle, and perling flowres a tweene,

Doe lyke a golden mantle her attyre,

And being crowned with a girland greene,

Seeme lyke some mayden Queene.

Her modest eyes abashed to behold

So many gazers, as on her do stare,

Upon the lowly ground affixed are.

Ne dare lift up her countenance too bold,

But blush to heare her prayses sung so loud,

So farre from being proud.

Nathlesse doe ye still loud her prayses sing,

That all the woods may answer and your eccho ring.


Tell me ye merchants daughters did ye see

So fayre a creature in your towne before?

So sweet, so lovely, and so mild as she,

Adornd with beautyes grace and vertues store,

Her goodly eyes lyke Saphyres shining bright,

Her forehead yvory white,

Her cheekes lyke apples which the sun hath rudded,

Her lips lyke cherryes charming men to byte,

Her brest like to a bowle of creame uncrudded,

Her paps lyke lyllies budded,

Her snowie necke lyke to a marble towre,

And all her body like a pallace fayre,

Ascending uppe with many a stately stayre,

To honors seat and chastities sweet bowre.

Why stand ye still ye virgins in amaze,

Upon her so to gaze,

Whiles ye forget your former lay to sing,

To which the woods did answer and your eccho ring.


But if ye saw that which no eyes can see,

The inward beauty of her lively spright,

Garnisht with heavenly guifts of high degree,

Much more then would ye wonder at that sight,

And stand astonisht lyke to those which red

Medusaes mazeful hed.

There dwels sweet love and constant chastity,

Unspotted fayth and comely womenhed,

Regard of honour and mild modesty,

There vertue raynes as Queene in royal throne,

And giveth lawes alone.

The which the base affections doe obay,

And yeeld theyr services unto her will,

Ne thought of thing uncomely ever may

Thereto approch to tempt her mind to ill.

Had ye once seene these her celestial threasures,

And unrevealed pleasures,

Then would ye wonder and her prayses sing,

That al the woods should answer and your eccho ring.


Open the temple gates unto my love,

Open them wide that she may enter in,

And all the postes adorne as doth behove,

And all the pillours deck with girlands trim,

For to recyve this Saynt with honour dew,

That commeth in to you.

With trembling steps and humble reverence,

She commeth in, before th'almighties vew:

Of her ye virgins learne obedience,

When so ye come into those holy places,

To humble your proud faces;

Bring her up to th'high altar that she may,

The sacred ceremonies there partake,

The which do endlesse matrimony make,

And let the roring Organs loudly play

The praises of the Lord in lively notes,

The whiles with hollow throates

The Choristers the joyous Antheme sing,

That al the woods may answere and their eccho ring.


Behold whiles she before the altar stands

Hearing the holy priest that to her speakes

And blesseth her with his two happy hands,

How the red roses flush up in her cheekes,

And the pure snow with goodly vermill stayne,

Like crimsin dyde in grayne,

That even th'Angels which continually,

About the sacred Altare doe remaine,

Forget their service and about her fly,

Ofte peeping in her face that seemes more fayre,

The more they on it stare.

But her sad eyes still fastened on the ground,

Are governed with goodly modesty,

That suffers not one looke to glaunce awry,

Which may let in a little thought unsownd.

Why blush ye love to give to me your hand,

The pledge of all our band?

Sing ye sweet Angels, Alleluya sing,

That all the woods may answere and your eccho ring.


Now al is done; bring home the bride againe,

Bring home the triumph of our victory,

Bring home with you the glory of her gaine,

With joyance bring her and with jollity.

Never had man more joyfull day then this,

Whom heaven would heape with blis.

Make feast therefore now all this live long day,

This day for ever to me holy is,

Poure out the wine without restraint or stay,

Poure not by cups, but by the belly full,

Poure out to all that wull,

And sprinkle all the postes and wals with wine,

That they may sweat, and drunken be withall.

Crowne ye God Bacchus with a coronall,

And Hymen also crowne with wreathes of vine,

And let the Graces daunce unto the rest;

For they can doo it best:

The whiles the maydens doe theyr carroll sing,

To which the woods shal answer and theyr eccho ring.


Ring ye the bels, ye yong men of the towne,

And leave your wonted labors for this day:

This day is holy; doe ye write it downe,

That ye for ever it remember may.

This day the sunne is in his chiefest hight,

With Barnaby the bright,

From whence declining daily by degrees,

He somewhat loseth of his heat and light,

When once the Crab behind his back he sees.

But for this time it ill ordained was,

To chose the longest day in all the yeare,

And shortest night, when longest fitter weare:

Yet never day so long, but late would passe.

Ring ye the bels, to make it weare away,

And bonefiers make all day,

And daunce about them, and about them sing:

That all the woods may answer, and your eccho ring.


Ah when will this long weary day have end,

And lende me leave to come unto my love?

How slowly do the houres theyr numbers spend?

How slowly does sad Time his feathers move?

Hast thee O fayrest Planet to thy home

Within the Westerne fome:

Thy tyred steedes long since have need of rest.

Long though it be, at last I see it gloome,

And the bright evening star with golden creast

Appeare out of the East.

Fayre childe of beauty, glorious lampe of love

That all the host of heaven in rankes doost lead,

And guydest lovers through the nightes dread,

How chearefully thou lookest from above,

And seemst to laugh atweene thy twinkling light

As joying in the sight

Of these glad many which for joy doe sing,

That all the woods them answer and their echo ring.


Now ceasse ye damsels your delights forepast;

Enough is it, that all the day was youres:

Now day is doen, and night is nighing fast:

Now bring the Bryde into the brydall boures.

Now night is come, now soone her disaray,

And in her bed her lay;

Lay her in lillies and in violets,

And silken courteins over her display,

And odourd sheetes, and Arras coverlets.

Behold how goodly my faire love does ly

In proud humility;

Like unto Maia, when as Jove her tooke,

In Tempe, lying on the flowry gras,

Twixt sleepe and wake, after she weary was,

With bathing in the Acidalian brooke.

Now it is night, ye damsels may be gon,

And leave my love alone,

And leave likewise your former lay to sing:

The woods no more shal answere, nor your echo ring.


Now welcome night, thou night so long expected,

That long daies labour doest at last defray,

And all my cares, which cruell love collected,

Hast sumd in one, and cancelled for aye:

Spread thy broad wing over my love and me,

That no man may us see,

And in thy sable mantle us enwrap,

From feare of perrill and foule horror free.

Let no false treason seeke us to entrap,

Nor any dread disquiet once annoy

The safety of our joy:

But let the night be calme and quietsome,

Without tempestuous storms or sad afray:

Lyke as when Jove with fayre Alcmena lay,

When he begot the great Tirynthian groome:

Or lyke as when he with thy selfe did lie,

And begot Majesty.

And let the mayds and yongmen cease to sing:

Ne let the woods them answer, nor theyr eccho ring.


Let no lamenting cryes, nor dolefull teares,

Be heard all night within nor yet without:

Ne let false whispers, breeding hidden feares,

Breake gentle sleepe with misconceived dout.

Let no deluding dreames, nor dreadful sights

Make sudden sad affrights;

Ne let housefyres, nor lightnings helpelesse harmes,

Ne let the Pouke, nor other evill sprights,

Ne let mischivous witches with theyr charmes,

Ne let hob Goblins, names whose sence we see not,

Fray us with things that be not.

Let not the shriech Oule, nor the Storke be heard:

Nor the night Raven that still deadly yels,

Nor damned ghosts cald up with mighty spels,

Nor griesly vultures make us once affeard:

Ne let th'unpleasant Quyre of Frogs still croking

Make us to wish theyr choking.

Let none of these theyr drery accents sing;

Ne let the woods them answer, nor theyr eccho ring.


But let stil Silence trew night watches keepe,

That sacred peace may in assurance rayne,

And tymely sleep, when it is tyme to sleepe,

May poure his limbs forth on your pleasant playne,

The whiles an hundred little winged loves,

Like divers fethered doves,

Shall fly and flutter round about your bed,

And in the secret darke, that none reproves,

Their prety stelthes shal worke, and snares shal spread

To filch away sweet snatches of delight,

Conceald through covert night.

Ye sonnes of Venus, play your sports at will,

For greedy pleasure, carelesse of your toyes,

Thinks more upon her paradise of joyes,

Then what ye do, albe it good or ill.

All night therefore attend your merry play,

For it will soone be day:

Now none doth hinder you, that say or sing,

Ne will the woods now answer, nor your Eccho ring.


Who is the same, which at my window peepes?

Or whose is that faire face, that shines so bright,

Is it not Cinthia, she that never sleepes,

But walkes about high heaven al the night?

O fayrest goddesse, do thou not envy

My love with me to spy:

For thou likewise didst love, though now unthought,

And for a fleece of woll, which privily,

The Latmian shephard once unto thee brought,

His pleasures with thee wrought.

Therefore to us be favorable now;

And sith of wemens labours thou hast charge,

And generation goodly dost enlarge,

Encline thy will t'effect our wishfull vow,

And the chast wombe informe with timely seed,

That may our comfort breed:

Till which we cease our hopefull hap to sing,

Ne let the woods us answere, nor our Eccho ring.


And thou great Juno, which with awful might

The lawes of wedlock still dost patronize,

And the religion of the faith first plight

With sacred rites hast taught to solemnize:

And eeke for comfort often called art

Of women in their smart,

Eternally bind thou this lovely band,

And all thy blessings unto us impart.

And thou glad Genius, in whose gentle hand,

The bridale bowre and geniall bed remaine,

Without blemish or staine,

And the sweet pleasures of theyr loves delight

With secret ayde doest succour and supply,

Till they bring forth the fruitfull progeny,

Send us the timely fruit of this same night.

And thou fayre Hebe, and thou Hymen free,

Grant that it may so be.

Til which we cease your further prayse to sing,

Ne any woods shal answer, nor your Eccho ring.


And ye high heavens, the temple of the gods,

In which a thousand torches flaming bright

Doe burne, that to us wretched earthly clods,

In dreadful darknesse lend desired light;

And all ye powers which in the same remayne,

More then we men can fayne,

Poure out your blessing on us plentiously,

And happy influence upon us raine,

That we may raise a large posterity,

Which from the earth, which they may long possesse,

With lasting happinesse,

Up to your haughty pallaces may mount,

And for the guerdon of theyr glorious merit

May heavenly tabernacles there inherit,

Of blessed Saints for to increase the count.

So let us rest, sweet love, in hope of this,

And cease till then our tymely joyes to sing,

The woods no more us answer, nor our eccho ring.


Song made in lieu of many ornaments,

With which my love should duly have bene dect,

Which cutting off through hasty accidents,

Ye would not stay your dew time to expect,

But promist both to recompens,

Be unto her a goodly ornament,

And for short time an endlesse moniment.

FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org/poem

Epithalamion (Magyar)

Ti bölcs nővérek, engem már sok éve

segéltek ékesgetni másokat

kecses rímekre méltóknak itélve,

nagyok se bánták hódolástokat,

ha nevük zendült szegény dalotokban,

kedvük telt benne gyakran;

ha soroltátok önnön bajotok,

halállal, vággyal, balsorssal rakottan,

hamar bánatra váltott húrotok,

sírni tanított erdőt, patakot,

veletek gyászolót;

de most a jajt hagyjátok messzire,

míg virág koszorúzza fejetek,

szerelmem himnuszát segítsetek

visszhangzani, s ne légyen irigye:

mint orpheusi nász-zene,

leszek én is magányban szólaló,

erdő felel nekem, halld, visszacseng Echo.


Korán, mielőtt a világ lámpája

hegyekre hinti arany sugarát

s az éj kedvetlen árnyát szétkuszálja,

ébredtek, ti, friss kedvvel fonva át

a hajlékot, hol él szerelmem, én

leghívebb gerlicém;

keltsétek őt; hisz Hymen éberen

készül maszkját levetni könnyedén,

fáklyája szikráz, lángol fényesen,

nyomában lásd az ifjak csapatát,

sok új s illő ruhát.

Keltsétek, jó ha öltözni siet,

mert ím, a várva várt nap ideért,

mely régi fájdalomért, bánatért

hosszú gyönyör kamatjával fizet;

s míg nincs rajt öltözet,

vígság s vigasz a dalolni-való,

erdő feleljen, és csendüljön fel Echo.


Hívjátok, jöjjön nimfák serege

a folyamból s a zöld erdő alól

s a tengerről mely szomszédos vele,

mind virág-füzérrel kápráztatón.

De hozzanak kezükben is azért

másik virág-füzért

kéklő selyem szalaggal kötve át

páromnak, rózsa-pírt, liljom-fehért,

és halmozzanak csokor-garmadát

szép jegyesemnek, még sok más virágot,

borítson nászi házat.

S végül a földet, mert érinti lába,

hogy lágy talpát a kavics meg ne sértse,

illatos virág mindenütt behintse,

mint tarka mező szirom-sokasága.

Most ajtaját hagyjátok messze mind,

mert már ébren tekint,

és míg daloltok néki, hallható:

az erdő ráfelel, és visszacseng Echo.


Mulla nimfái, kik oly gondosan

óvtok pisztrángot, ezüst-pikkelyest,

és csukát, mely fölfalja csúfosan

(ily csuka, pisztráng: jobb nincs, ne keresd);

s kik lakjátok a zsombékos tavat,

hol egy se fog halat,

fogjátok omló hajfürtjeitek,

s vízben, hol tükröződik az alak,

kristályban vizsgáljátok képetek,

hogy majd elérve párom ajtaját,

ne láthasson hibát.

S könnyűléptű lányok, kik őrzitek

az őzet, a havas hegy állatát

s vad farkasra irányoztok dzsidát,

és prédájától messze űzitek,

ti is segítsetek

felékszerezni őt, sok dúdoló

s az erdő ráfelel, halld, visszacseng Echo.


Kelj föl, szerelmem, kelj föl, ideje,

Tithonus ágyából Hajnal kilép,

készen áll, várja ezüst szekere,

Phoebus emeli glóriás fejét.

Figyeld, madár zendül, dús ária

a szerelem dala.

Vidám pacsirta reggelt énekel,

felel rigó kisérő szólama,

vörösbegy-trilla ékesíti fel,

egyetértőn, összhangban hirdetik

a nap szépségeit.

Mért szunnyadsz, kedvesem, mélységesen,

illendőbb lenne, ha már készen állnál,

boldog mátkád érkezésére várnál,

hallgatnád a madárdalt édesen,

nedves lomb mélyiben,

mind örömről s gyönyörről csattogó,

az erdő ráfelel, halld, visszacseng Echo.


Szerelmem felébredt álmaiból,

és szép szeme, csillag, mit árnyba vont

a felhő, most ragyog lángjaitól,

fényesebbet még Hesperus sem ont.

Segítsetek, ti gyönyör szűzei,

ruháit ölteni,

s először ti, szép Hórák, akiket

vágy édes édenében isteni

Nap s Éj nemzett, s felosztva éveket

szakokra, mind a földi kellemek

hadát segélitek.

Cypria három szolgálója, ti

a szépek szépét ékesítitek,

eközben kegyesen segítsetek

arámat is felékesíteni,

így lészen mennyei.

Mint Venusnál, daloljatok, hahó,

az erdő ráfelel, halld, visszacseng Echo.


Szerelmem most már kész az útra, ti

szüzek, hűségesen őrködjetek,

s ti fickók, vőlegény inasai,

mindgyárt jön ő is, készülődjetek.

Illendő szép rendben minden ragyogjon

ily boldog napra méltón,

kezdettől örökig legboldogabbra.

Nap, hívd elő sugarad, oltalmazzon,

életadó heved csak simogassa,

meg ne égesse Nap-fényű orcáját

és meg ne rontsa báját.

Legdrágább Phoebus, Múzsák atyja te,

ha valaha méltón tiszteltelek,

ha énekemmel derítettelek,

hallgass szolgád halk kérelmeire,

ez egy napot ha nékem engeded,

a többi mind tied.

Vagyok uralmadat magasztaló,

az erdő ráfelel, halld, visszacseng Echo.


A Minstrelek zenéje jólesik,

távolból hangzó víg zenevihar,

a dob, a rezgő hegedű, a síp,

mind egyetértő, nincsen zűrzavar.

De legfőképpen a kisasszonyok,

kis kézzel dobolók

táncolnak és dalolnak édesen,

minden érzéket elkápráztatók;

míg a lurkók az utcán hevesen

fel-alá futva lármáznak sokan,

zagyván, egyhanguan:

Hymen io Hymen — kiáltanak,

harsány szavuk felszáll az egekig,

tán a mindenséget betölthetik;

népes csoportozatban férfiak

álldogálva tapsolnak lelkesen,

áldják hűségesen,

dicséri Hyment a sok daloló,

az erdő ráfelel, halld, visszacseng Echo.


Tekintsd! ott lejt előkelőn, akár

napkeleti házából Phoebe kél,

hogy nagy pályáját végigfussa már,

s mint szűzhöz illendő, talpig fehér.

Olyan jól illik neki, hiheted,

talán angyal lehet.

Dús szőke tincsei aranyrugók,

gyönggyel s gyöngyös virággal ékesek,

fátylát s palástját bearanyozók,

zöld füzér koronázza fényesen:

szűz királynő, igen!

És szende pillantását leszegi,

hány bámulója, hódolója van,

de ő csak földre néz ájtatosan,

tekintetét fölvetni nem meri,

csak elpirul, hallván dicséretét,

nincs benne büszkeség,

de annál inkább magasztalja szó,

az erdő ráfelel, halld, visszacseng Echo.


Árus-lányok, hát áruljátok el,

volt-é e városban ily báj-alak,

ki édesen, szelíden ünnepel,

kellem s erény lehet-e gazdagabb?

Szép szeme, mint zafír, fényt sugarazva,

s pirosló alma-orca,

és homloka elefántcsont-fehér,

férfiakat csábít cseresznye-ajka,

keble mint friss tejszínnel telt edény,

s két lilioma kél,

nyaka márvány torony meredeke,

teljes teste szépséges palota,

dicső lépcsőfokok magaslata,

tisztaság és szemérem székhelye.

Mért hallgattatok el, kedves szüzek,

csodálva nézitek,

hirtelen elnémult a nótaszó,

az erdő nem felel, vissza nem cseng Echo.


De ha látnátok, mit nem lát a szem,

élő lelke benső szépségeit

égi adományoktól ékesen,

hát még jobban elámulnátok itt,

megállva meglepetten, mint ki lát


Édes vágy, állandóság lakja mélyét,

szeplőtlen hűség, lágy asszonyiság,

tisztelettudás és szelíd szerénység,

királynőként erkölcs uralkodik

és törvény tartatik,

őnéki enged minden szenvedély

s mindnyája szolgálja akaratát,

nem viszi kísértésbe a szeszély,

illetlen gondolat nem járja át.

Ó, ha látnátok égi ékességét,

rejtett gyönyörűségét,

ámulnátok, csak dicsérni való,

erdő felelne, és visszacsengne Echo.


Tárjátok ki a templom kapuját,

szélesre nyissátok, rögtön belépjen,

lássa méltóságos oszlopzatát,

pilléreket csupa virágfüzérben,

méltó tisztesség várja e szüzet,

ki mostan érkezett.

Remegő léptekkel és hódolón

a Mindenható elé lépeget.

Tanuljatok alázatot bizony,

lányok, kik a szentélybe jöttetek,

legyen hű szívetek:

a nagy oltárhoz vezessétek őt,

hogy a szent szertartásban részt vegyen,

mely házasságba vezet tisztesen,

s az orgonán zúgjon az Úr előtt

Isten-dicséret ünnepélyesen,


legyen az öröm-ének áradó,

az erdő ráfelel, halld, visszacseng Echo.


Lássátok őt most az oltár előtt,

hallgatva hozzá beszélő papot,

ki boldogító kézzel áldja őt,

s orcáján piros rózsa kél legott,

mint tiszta hó, skarláttal szinezett,

kárminnal erezett,

hogy az angyalok is, kik szűntelen

ott lebegnek a szent oltár felett,

szolgálatuk felejtik hirtelen,

csak arcát lesve, hogy mindegyre szebb,

nézéstől kedvesebb.

Komoly szemét földre süti a jó,

szende szerénység a kormányosa,

rossz gondolat nem követi soha,

a sanda pillantástól zárkozó.

Miért pirulsz, míg kezedet adod,


Angyalok, itt alleluja való,

s az erdő ráfelel, halld, visszacseng Echo.


Minden kész; a menyasszonyt vidd haza,

vidd haza győzedelmi koronád,

a dicsőséget elnyerted vala,

boldogan vidd, s vígan öleljed át.

Ember nem ért még ilyen szép napot:

menny-áldással rakott.

A teljes áldott nap ünnep legyen,

örökre szent, Istennek áldozott;

öntsetek bort hamar, bőkezűen,

korsóval, ne kupával mérjetek

körben mindenkinek,

öntsetek borral oszlopot, falat,

izzadjanak bortól mámorosan,

Bacchust koronázzátok ittasan,

s Hymen fején legyen szőlő-fonat,

s a Gratiák oly táncot lejtsenek,

mit csak ők értenek;

míg lányok ajkán zengve kél a szó,

az erdő ráfelel, halld, visszacseng Echo.


Kondítsátok meg a harangokat,

legények, félre munka ily napon,

írjátok: szent e nap és szent marad,

emlékezzék rá idegen s rokon.

Ma délben a Nap-állás óriás:

a fényes Barnabás,

honnét naponta hanyatlani fog,

fénye, heve már nem olyan csodás,

hátranéz, s látja a Rák csillagot.

Most az egyszer rosszul rendeltetett

év leghosszabb napját választani

s legkurtább éjét; megfordítani

jobb volna: lassú éjjet, gyors delet.

Zendítsétek meg a harangokat,

máglyák lángoljanak

s táncoljátok körül, sok harsogó,

erdő feleljen, és visszacsengjen Echo.


Végződik-é a gyötrő hosszu nap,

és szerelmemhez végre beereszt?

A percek mért ily lomhán múlanak?

A bús idő szárnyat mozgatni rest.

Igyekszel már, ó, legszebb csillagom,

tengerbe nyugaton,

fáradt minden lovad, már elpihen.

Alkonyul, bármi lassan, láthatom,

fénylő Venus arany sisakja lenn

tűnik föl keleten.

Szépség lánya, szerelem mécse te,

égi vendégek sorát vezető,

szeretőknek éjben útjelölő,

ránk égi derűvel tekintve le,

pillogó fényed szinte nevető,

látván örvendező

sokaságot, mind kedvvel daloló,

az erdő ráfelel, halld, visszacseng Echo.


A mulatságnak vége, hölgyeim,

elég, hogy az egész nap tietek volt,

a napnak vége, éj közelget ím,

vigyétek nászi lakba a menyasszonyt.

Éj van, vetkőztessétek hamarost,

dugjátok ágyba most,

ibolyák és liliomok közé,

terítsetek rá selymet, szép habost,

illatos gyolcsot, hímzést is fölé.

Nézzétek, milyen bájosan pihen,

büszkén, készségesen;

Maia, mikor Jupiter érte jött

Tempébe vinni, virág közt hevert

álom s ébrenlét közt pihenve, mert

Acidalia-habban fürödött.

Mehettek, hölgyeim, az éj delel,

már őt hagyjátok el

s a dalt is, énekelni nem való,

erdő némuljon, és ne csendüljön Echo.


Légy üdvözölve, éj, te várva várt,

hosszú napok baját megenyhited,

minden bút, mellyel a szerelem árt,

egybegyűjtesz s végképp megszűnteted;

széles szárnyad kettőnk fölé terítsd,

szemektől elkerítsd,

takarjon bennünket sötét palást,

s veszély vagy rémület nem háborít.

Háríts el rólunk csalfa árulást,

aggály helyett adj óvó mély sötétet,

nyugodt gyönyörűséget:

teljék az éj békésen, biztosan,

hol vihar, félelem le nem teper,

mint mikor Alcmenával Jupiter

Tiryns nagy ifját nemzé titkosan;

vagy mikor véled hált, ó, Éjszaka

s Phoebus lőn magzata.

Lányok, fiúk, már elnémulni jó,

erdő ne szólhasson, ne csenghessen Echo.


Ne légyen gyászos könny, se jajgatás,

itt bent, vagy kintről, egész éjszaka,

enyhe álmot ne sértsen susogás,

sokféle rejtett félelem oka.

Ijesztő rémkép, ál-veszedelem

ne keltsen hirtelen

aggályt, se tűzvész, se villámcsapás,

se Puck vagy más ily szellem-rejtelem,

se boszorkány bűvölés-báj olás,

se Hobgoblin, látatlan itt-levő

gonosz nem létező,

kuvik vagy gém ne hujjongasson itt,

se éji holló, baljós károgó,

se kísértet varázsa, moccanó,

se keselyű ne nyissa szárnyait,

se rusnya békakórus brekegése

alvásunkat ne sértse,

mindegyik kellemetlen daloló,

ne feleljen erdő, ne csendüljön Echo.


De őrködjék a csend, hű őriző,

és béke, biztonság uralkodik,

s álom-idő ha jő, álom-idő

szép tájra téríthesse lépteit,

míg kis szerelem-szárnyak százai

mint gerlék, játszani

szállnak keringve nászágya fölött,

s a jó árnyban, mert jobb nem látszani,

mint kedves tolvajok, csapda-vetők

működnek, gyönyör-foszlányt csenni el,

mit elfed éj-lepel.

Venus-fiak, töltsétek kedvetek,

mert ily játékot nem bán a gyönyör,

míg a boldogság édenébe tör,

mit bánja, jó vagy rossz a művetek.

Egész éjjel csak szórakozzatok,

mindjárt nappal ragyog,

most senki se gátol, se dal, se szó,

erdő se válaszol, vissza se cseng Echo.


Ki az, ki ablakon bekandikál,

a fényesen sütő szép tiszta kép?

Ez Cynthia, ki sose szundikál,

éjjel a magas mennyen lejtve lép.

Ne irigyeld, istennő fényvilága,

szerelmem kandikálva,

hiszen te is szerettél, s feleded:

a latmoszi pásztornak adománya

a gyapjú, melyért szíved szeretett,

páros kéjt élvezett.

Légy hát megértő, vágyunkat tudod:

vajúdó asszony kínját enyhited,

s te növeled a nemzedékeket,

javunkra fordítsad akaratod.

Az anyaméhet majd terméssel áldd,

növelje magzatát,

boldogságunkról nincs több mondható,

az erdő nem felel, nem visszhangoz Echo.


S te, nagy Juno, ki szörnyű hatalommal

még mindég a házasság őre vagy,

és megtanítád szentelt rítusokkal

pecsételni a fogadalmakat,

gyakran hívott művészeteddel ódd

a kínnal vajudót,

s add, hogy a frigy-kötés örök legyen,

és áldd meg a két eléd-járulót.

S te Genius, kinek kezeiben

a nászágy és a menyegzői lak

szűztiszta, szent marad,

szerelmi kéjek édes örömét

titkos segítséggel támogatod,

míg megterem gyümölcsként az utód,

időben add a termő, magvas éjt.

te szép Hebe, s te szabad Hymen,

engedd, hogy így legyen,

míg áldó énekünk elnémuló,

az erdő nem felel, vissza nem cseng Echo.


S te magas menny, istenek temploma,

hol ezer fáklya fényesen lobog,

általad szegény földi rög fia

homályban látja: vágyott fény ragyog;

s kegyes hatalmak, felülmúlva mind

halvány reményeink,

ránk árasztjátok áldásaitok

s küldtök szerencsét, hogy utódaink

sokan legyenek, mint a csillagok,

földet sokáig birtokoljanak

és boldoguljanak,

palotátokig emelkedjenek,

s dicső érdemeik jutalmaként

elnyerhessék a szentek örömét,

fenn szentélyeket örököljenek.

Párom, pihenjünk, reményt ád az ég,

addig mai kéjt zengnünk nem való,

erdő már nem felel, vissza nem cseng Echo.


Dal, készültél sok ékesség helyett,

illőbb lett volna elhalmoznom őt,

ám akadályoztak véletlenek,

így nem vártad meg a kellő időt,

de igéred, hogy még jóváteszed,

hát te légy az ő ornamentuma,

örökké tartó monumentuma.

FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/