St. Vincent Millay, Edna: Tavern

   
I'll keep a little tavern
  Below the high hill's crest,
Wherein all grey-eyed people
  May set them down and rest.

There shall be plates a-plenty,
  And mugs to melt the chill
Of all the grey-eyed people
  Who happen up the hill.

There sound will sleep the traveller,
  And dream his journey's end,
But I will rouse at midnight
  The falling fire to tend.

Aye, 'tis a curious fancy—
  But all the good I know
Was taught me out of two grey eyes
  A long time ago.

Kis fogadót nyitok majd
  A dombgerinc megett,
Ülhetnek s épülhetnek ’
  A szürkeszemüek.

Lesz teríték özönnel,
  S fagyolvasztópohár
Minden szürkeszeműnek
  Ki éppen arra jár.

Álmodhatja a vándor,
Hogy célhoz érkezett,
Én éjfélkor kinézek,
S felszítom a tüzet,

Ejnye, de furcsa ábránd —
  De mi jót csak tudok
Egy szürke szempárból tudom
  Sok év óta! Sok!
   
   
   
A költők általában eleve adott, hagyományos, ezerszer látott ritmikai keretekben, „versfomákban” költik ki eredeti, nemritkán szuperedeti tojásaikat. Ez a vers is sztereotip, ezerszer látott jambikus sorpárokból áll:

U — | U — | U — | U
U — | U — | U —

Ámde a legutolsó sor ebből „kilóg”...:  U — — U — , sőt még rövidebb is a többi strófa utolsó sorainál. Az ilyesmi olykor előfordul merő figyelmetlenségből — „Még az a nagy Homérosz is elbóbiskol olykor”, mondják —, de kötve hiszem, hogy ebben a nyúlfarknyi versben is elbóbiskolással állunk szemben. De mi az eltérés oka, rációja? Én igazán imádok megracionalizálni, megmagyarázni, kibelezni amit csak lehet, ez a mániám. De millió dolgot nem lehet megracionalizálni. Szerintem itt a szerző fejében vagy inkább a fülében motoszkált valami De mi? Ilyen esetekben gyakran nem található ki, hogy mi motoszkált, hogy mi lehetett a szerző intenciója, legfeljebb találgatható, és nagyon valószínű, hogy a szerző maga sem tudná megmondani, ha megkérdeznék tőle. De ez nem jelenti azt, hogy ez a motoszkálás nem fontos dolog. Nagyon is fontos. St. Vincent Milay nem egy Homérosz, nem egy Babits és nem egy Emily Dickinson, de költő! Lehet, hogy az „elég jó"-nál nem sokkal jobb költő, de költő! Intenciói vagy motoszkálásai egy költő motoszkálásai.

Ezért én mint afféle szerény tolmács igyekeztem ezt az utolsó sort is a lehetőség szerint olyasfajtára faragni a fordításban, amilyen az az eredetiben volt. Amennyire lehet: tehát úgy-ahogy... A long time ago: U — — U — . Sok év óta! Sok! U — — U — . Nem ringatom magam abban az illúzióban, hogy ez ugyanolyan. De legalább hasonló. Fütyülni ilyesmire disznóság, a költészet jelentéktelenné, másod-harmadlagos mellékességgé degradálása!